A gyermekvédelmi ellátás több mint 60 százaléka az egyház kezébe kerül az év végére

  • narancs.hu
  • 2020. július 22.

Belpol

Erősödik az egyházak szerepe a szociális ágazatban, az alap- és szakellátásban, valamint a gyermekvédelemben.

Erősödik az egyházak szerepe a szociális ágazatban, az alap- és szakellátásban, valamint a gyermekvédelemben – közölte a szociális ügyekért felelős államtitkár szerdán Szegeden újságírókkal.

Fülöp Attila a Szeged-Csanádi Egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató bővülő feladatait bemutató sajtótájékoztatón kiemelte, az állam eddig is számított az egyházi szerepvállalásra a szociális ellátásban: a szakellátásban, az idős- és fogyatékos otthonok fenntartásában 25, az alapellátásban 44-45 százalékos az egyház részesdése, a gyermekvédelem területén pedig az év végére meghaladja 60 százalékot.

Az egyházak szerepvállalását segíti az a tavasszal elfogadott jogszabály, amely alapján a feladatvállaláshoz a fenntartók ingatlan-tulajdonjogot is kapnak. A 2021-es költségvetésben pedig az egyházi és civil fenntartóknak az ideinél 20 milliárd forinttal magasabb támogatást biztosít az állam – közölte a politikus.

Fülöp Attila és Kiss-Rigó László

Fülöp Attila és Kiss-Rigó László

Fotó: MTI/Rosta Tibor

 

Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök azt mondta, az egyházmegye méretéhez képest átlagon felül végez közszolgálatot, elsősorban a köznevelésben, a felsőoktatásban és a gyermekvédelemben. "Az egyházmegye mindig ott próbált meg segíteni, ahol kéréseket fogalmaztak meg."

Kothencz János, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató főigazgatója közölte, a gyermekvédelmi szakellátásban tíz éve részt vevő szervezet feladatai július 1-jétől bővültek. A szolgáltató immár nyolc megyében – Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok, Heves, Nógrád, Komárom-Esztergom és Pest megyében –, valamint a fővárosban látja el a gyermekvédelmi szakellátás feladatait. Az egyházmegye fenntartásában így ma már 5204 férőhelyen gondozhatnak családból kiemelt gyermekeket és fiatalokat, munkavállalóik száma pedig 2140.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.