A 75 év felettieknek már nem jár gerincröntgen?

  • narancs.hu
  • 2019. október 7.

Belpol

Az állítólagos ötletadó, Dr. Grezsa ma már nem praktizál, viszont ő a Miniszterelnökség egyik miniszteri biztosa”. No meg Márki-Zay Péter ellenfele – „függetlenként”.

,,A háziorvosok közös képviselőjével (Dr. Grezsa Istvánnal) történt megbeszélés alapján a 75 év fölüli betegek gerinc vizsgálata degeneratív elváltozás irányába indokolatlan, így kérem ennek mellőzését. […] Legközelebb ilyen korú beteg vizsgálatát nem fogjuk elkészíteni!” – áll abban a hivatalos leletben, amit aláírva, lepecsételve kiadtak egy hódmezővásárhelyi beteg részére, és amit most a helyi mcsipos.hu portál közölt.

A Népszava írása szerint a lelet az orvosok körében is meglehetős indulatokat váltott ki, az is felmerült, hogy a levél azért írodott, mert orvoshiány van a városban. Mivel a lelet fotóján a dátumot kitakarták, nem tudni, hogy pontosan mikor készült. Grezsa István ma már nem praktizál, miniszteri biztosként ügyködik, ő a megjegyezhetetlen nevű „Miniszterelnökség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztosa”, de július óta Márki-Zay Péter polgármester kihívója Hódmezővásárhelyen.

Grezsa ugyan függetlenként indul, de a múlt héten a HírTV Őszintén című adásában szerepelt, korábban pedig a Promenád című Fidesz-közeli vásárhelyi portál közölte vele készült nagyinterjút, amelyben ezt mondja: „Az orvosegyetem és általában a szegedi egyetemi légkör hamar magába szippantott, és persze magával ragadott a hirtelen jött szabadság is. Mindezzel együtt becsülettel végeztem a dolgom, hiszen gyorsan szembesültem vele, hogy csak rengeteg tanulással lehetek eredményes. Nem, egyáltalán nem bántam meg, sem akkor, sem azóta: az orvosi hivatás felelősségteljes, gyönyörű pálya”.

A Népszava az ügyben megkereste Grezsát, de egyelőre nem reagált.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.