Több mint tízezer aláírás a Káslernak címzett petíción

  • narancs.hu
  • 2019. október 7.

Belpol

Azt követelik a minisztertől, hogy a személyi segítő szolgáltatások az érintettek számára elérhetők és igényeikhez igazodók legyenek.

Már több mint tízezren aláírták a Társaság a Szabadságjogokért és a Lépjünk, hogy léphessenek Egyesület közös petícióját, amelyet 18 másik szervezet támogatásával indítottak. A civilek azt követelik az emberi erőforrások miniszterétől, hogy a személyi segítő szolgáltatások az érintettek számára elérhetők és igényeikhez igazodók legyenek: 24 órában elérhető segítséget kapjanak a családok. Az aláírásokat október 10-én, csütörtökön 9 órától egy demonstráció keretében adják át az Emberi Erőforrások Minisztériuma Szalay utcai épületénél.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

 

Több mint félmillió magyar ember szorul mindennapi segítségre egészségi állapota vagy fogyatékossága miatt. Az államtól nem kapnak elégséges támogatást azok, akik idős, vagy fogyatékossággal élő rokonukat gondozzák, valamint azon felnőtt fogyatékossággal, de önállóan élő emberek, akik segítségre szorulnak. Sokakat érint az országban, hogy nekik vagy családtagjaiknak a társadalomból részben kiszorítva, akadályoztatva, gyakran teljesen elszigetelve kell élniük. Mindannyian nyernénk azzal, ha szabadabb életet élhetnének, a gondozási feladatok mellett mással is foglalkozhatnának. Erről szól a TASZ és a Lépjünk, hogy léphessenek Egyesület Szabad napot minden családnak! elnevezésű kampánya.

Az október 10-i rendezvényen felszólalnak az érintettek mellett a TASZ és a Lépjünk, hogy léphessenek Egyesület, valamint az aznapra országos közszolgálati sztrájkot hirdető Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezetének képviselői. A beszédek után átadják a petíciót az EMMI képviselőjének, abban bízva, hogy a kormány ezeket a családokat is megbecsüli, és kész hatásos intézkedésekkel segíteni őket.

Az alábbiakban a témával foglalkózó augusztusi riportunkat olvashatják:

 

Másokra utalva: fogyatékossággal élők, akik önállóságra vágynak

Sok fogyatékossággal élő személy segítséggel képes lenne az önálló(bb) életre is. A legtöbb támogató szolgálat azonban csak hétköznap érhető el 8 és 16 óra között, mert a 24 órás ügyelethez rengeteg szakember hiányzik. „Majdnem 25 éve élek önállóan, amikor elköltöztem a szüleimtől, egy alapítvány által fenntartott lakóotthonba mentem a férjemmel, ahol 12 kicsi akadálymentesített garzon volt.

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.