A Honvédség "nem kormánygép" Airbusával ment Orbán Egyiptomba az Európai Unió és az Arab Liga csúcstalálkozójára

  • narancs.hu
  • 2019. február 24.

Belpol

A miniszterelnök továbbra is szívesebben röpköd a csapatszállító géppel.

A miniszterelnök Egyiptomba február 24-én, vasárnap reggel, hogy ott legyen az Európai Unió és az Arab Liga első alkalommal megrendezett csúcstalálkozóján.

A vasárnap és hétfőn zajló egyeztetéseknek a biztonság, a migráció és a gazdasági fejlődés lesz a fő témája. Az egyiptomi Sarm-es-Sejkben megrendezett tanácskozáson huszonnégy uniós állam-, illetve kormányfő vesz részt, továbbá Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság és Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke.

Az utazásról Orbán is posztolt a Facebookon, de a kormányfő érkezését pedig a Miniszterelnöki Sajtóiroda dokumentálta. A közre adott fotón a háttérben látható az a  repülőgép, amivel Orbán Viktor Sarm-es-Sejkbe érkezett, ami történetesen a Magyar Honvédség Airbus A319-es csapatszállító gépe – emlékeztet a hvg.hu.

Mint ismert, a Honvédség hónapokig tagadta, hogy az említett Airbusokat kormánygépként használnák.

Simicskó István korábbi honvédelmi miniszter a gépek bemutatásakor pedig külön is hangsúlyozta, hogy: „A honvédség nem kormánygépeket vásárol".

Ennek ellenére Orbán Viktor újra meg újra ezen Airbusokkal röpköd.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.