A klubrádiósok bizakodnak: "nincs olyan forgatókönyv, ami szerint megszűnne a rádió"

Belpol

Ha minden kötél szakad, még mindig ott az internet.

A csütörtökön megjelenő nyomtatott Magyar Narancsban hosszú riportot közlünk arról, milyen helyzetbe került a Klubrádió azután, hogy a Médiatanács nem hosszabbította meg februárban lejáró frekvenciahasználati engedélyüket. Néhány részlet a cikkből:

A Médiatanács új pályázat kiírását tervezi a frekvenciára, amelyen továbbra is közösségi rádió működne. A pályázaton a Klubrádió minden további nélkül elindulhat, ám a rádiónál úgy látják, frekvenciájuk sorsa ezzel kiszolgáltatottá vált a hatósági önkénynek, ráadásul igazságtalannak érzik hosszabbítási kérelmük elutasítását. „A médiatörvényben valóban szerepel olyan mondat, ami alapján a Médiatanács gyakorlatilag bármit megtehet, az ismételt jogsértésre való hivatkozást viszont abszolút törvénytelennek tartjuk. Nevetséges súlyú, a hallgatókat egyáltalán nem sértő mulasztások miatt fosztanának meg több százezer embert a kedvenc rádiójától” – magyarázza Arató András, a Klubrádió Szolgáltató Zrt. többségi tulajdonosa és igazgatósági elnöke.

„Amikor értesültünk a döntésről, mindenkit sokkolt egy kicsit, de a Klubrádió jó közösség, és optimisták vagyunk, nincs olyan forgatókönyv a fejünkben, ami szerint megszűnne a rádió” – mondja Korpás Krisztina, aki hat éve dolgozik a Klubrádiónál, jelenleg a Reggeli gyors című műsort szerkeszti és a Bonyolult dolgok műsorvezetője. A rádió vezetősége ígéri, bíróságon támadja meg a Médiatanács hosszabbítást megtagadó döntését – de ha kiírják az új frekvenciapályázatot, azon Arató András szerint erkölcsi kötelességük elindulni. A Klubrádió közben a hatósági döntésre is utalva elindította félévenként esedékes adománygyűjtő akcióját („túlélési gyakorlatoknak” is nevezik ezeket a kampányokat), és arra készülnek, hogy ha minden kötél szakad, a hallgatói támogatásokból frekvencia nélkül, az interneten sugározva is megélnek majd. (...)

A rádió múlt héten kapta meg a Médiatanács határozatát a frekvenciahosszabbítási kérelem elutasításáról, ezt a rádió 30 napon belül támadhatja meg a bíróság előtt. Polyák Gábor jogász szerint a pernek nem lesz halasztó hatálya, a Klub így abban reménykedhet, hogy február közepéig számukra kedvezően bírálják el az új pályázatot. „Ez a hatalom szereti, ha hálásak neki. Számukra az is jó helyzet, ha a Klubrádiót hozzák ki győztesként, mert mutogathatnak, hogy felesleges volt a sivalkodás. De persze azt sem bánnák, ha megszűnne egy elég fontos választói réteget elérő kritikus hang” – fejtegeti Polyák.

A Magyar narancs szeptember 24-i lapszámában megjelenő cikkből kiderül az is, hogyan vált a Klubrádió 2010 után az új médiatörvény elleni tiltakozások szimbólumává, és hogy mi köze van a rádióhoz Milkovics Pálnak, aki nemrég egy Orbán-családról készült fotó közlése miatt menesztette a 168 óra főszerkesztőjét. Vegye a lapot, vagy fizessen elő rá itt!

Magyar Narancs

Kedves Olvasóink, köszönjük kérdésüket, a körülményekhez képest jól vagyunk, és reméljük, Önök is. Miközben hazánk a demokrácia érett, sőt túlérett szakaszába lép, dolgozunk. Cikkeket írunk otthon és nem otthon, laptopon, PC-n és vasalódeszkán, belföldön, külföldön és másutt, és igyekszünk okosnak és szépnek maradni. De mit hoz a jövő?

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.