A kormány helyett Hadházynak és Szél Bernadettnek is visszaküldhetjük a nemzeti konzultációs íveket

  • narancs.hu
  • 2020. június 10.

Belpol

A képviselők szerint ezzel lehet megmutatni a kormánynak, hogy sokan vannak, akik nem dőlnek be a propagandának.

Szél Bernadett és Hadházy Ákos független országgyűlési képviselők akciót indítottak a kitöltetlen nemzeti konzultációs kérdőívek összegyűjtésére.

Postán illetve leadási pontokon várják az íveket, aki másokat is meggyőzne, e-mailben jelentkezhet aktivistának.

A képviselők szerint az akcióval azok tiltakozhatnak a kormány legújabb konzultációja ellen, akik nem dőlnek be a propagandának, és úgy gondolják, hogy ezekben a válságos időkben jobb helye is lenne az adófizetői pénzeknek.

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.