A kormány továbbra sem tudja elengedni a menekültkérdést, miközben már rég teljesítette az előírt kvótát

  • narancs.hu
  • 2018. március 5.

Belpol

A biztonság kedvéért azért meghosszabbítják a menekültek miatti válsághelyzetet.

Válságos napjait élheti a Fidesz, hiszen úgy tűnik, hogy miközben már a kormánynak és hűséges követőinek is kezd kínossá válni a végeláthatatlan sorozás és a menekültekkel riogatás, új kampánystratégia híján mégsem tudják elengedni a témát.

Ma újabb fél évvel hosszabbították meg a korábban a tömeges bevándorlás miatt elrendelt válsághelyzetet. Az ehhez szükséges támogatást természetesen megadta az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága a kormánypárti képviselők szavazataival, míg a testület ellenzéki tagjai nem szavaztak.

Tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet mellesleg a törvény alapján akkor lehet elrendelni, ha a menedékkérők száma a napi ötszáz főt vagy a tranzitzónában tartózkodók száma a napi ezer főt meghaladja. E feltételek jelenleg messze nem teljesülnek. De ez korábban sem jelentett akadályt, a legutóbbi hosszabbítás március 8-án veszítette volna érvényét, ezért is volt indokolt a mai döntés.

Németh Szilárd felmondta a jól begyakorolt leckét, miszerint az ellenzék azért nem szavazott, mert migránsokat telepítene Magyarországra.

„Európát a jövőben is meg kell tudnunk védeni, és a hazánkat, a hazáinkat, Magyarországot, Csehországot, Lengyelországot és Szlovákiát csak határőrizettel tudjuk biztonságossá tenni. Erről van most szó. Ilyen egyszerű a kérdés. Lehet itt összevissza hablatyolni mindent, persze, tudom én, hogy megvan ennek a maga mikéntje, szét kell szedni ezt az egészet, hogy lehessen a bevándorlást támogatni. Hát ezért ülnek itt. De azt hiszem, a bizottság józan többsége evvel ellentétben fog szavazni” – mondta Németh Szilárd.

De szóba került a tavaly befogadott mintegy 1300 menekült és a letelepedési kötvény segítségével Magyarországra érkezett „gazdag bevándorlók” ügye is.

Ezzel kapcsolatban Harangozó Tamás szocialista képviselő emlékeztetett arra, hogy a sokat vitatott uniós döntés nem a jövőre vonatkozik, sőt már teljesült is, hiszen 1291 menekült befogadása már korábban megtörtént.

A kormány észszerűtlen pénzköltésével részletesen foglalkoztunk január 18-i lapszámunkban.

A kerítésen innen – Válsághelyzet és pénzszórás: erre mentek el a százmilliárdok

Hatalmas pénzeket szór el a kormány a határvédelemre hivatkozva, és egy jogszabály lehetővé teszi, hogy közbeszerzés nélkül vásároljon eszközöket, szolgáltatásokat. Csak a rendőrség 100 milliárd forintnál is többet költött el így, ráadásul nem mindig egyértelmű, hogy tényleg a menekülthelyzet indokolta-e az adott beruházást.

(via Hír Tv)

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.