A kormány 2013 júliusában döntött arról, hogy megnyitja a Holokauszt Gyermekáldozatainak Emlékhelyét a használaton kívüli Józsefvárosi pályaudvaron. Ez lett volna a holokauszt 70. évfordulóján tartott emlékév legnagyobb beruházása. Az eredeti ötletgazda Szita Szabolcs, a Holokauszt Emlékközpont igazgatója volt. Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója politikai támogatást és pénzt szerzett a projekthez Lázár Jánoson keresztül. A Miniszterelnökséget vezető miniszter – akivel Schmidt akkor még jó viszonyt ápolt – az emlékév lebonyolításának kormányzati felelőse volt. Schmidt 2013 nyár végére átvette a projekt irányítását, Szita addigi munkáját pedig megköszönték. Ettől kezdve jószerivel csak kritikák érték a közben Sorsok Házára átnevezett kiállítóteret a név- és a helyszínválasztás miatt is, de a fő probléma Schmidt Mária kinevezése volt.
Kecskére káposztát
Schmidt lett felelős a kiállítás koncepciójáért, holott évtizedek óta nem dolgozik történészként, nem számít holokauszt-szakértőnek sem, történelemfelfogása tudományos szempontból komolytalan. A Terror Háza főigazgatója például a Horthy-korszakot parlamentáris demokráciának gondolja, azt pedig, hogy Magyarországon megtörténhetett a holokauszt, alapvetően a németek felelősségének tartja. Ennek ellenére eleinte többen úgy látták, a kormány és Schmidt tényleg azt szeretné, hogy a Sorsok Háza komoly intézmény legyen. Előbbi először 6,6 milliárd forintot különített el a projektre (ez ma már 9,5 milliárd), utóbbi pedig nemzetközi tanácsadó testületet hívott össze.
Heisler András, a Mazsihisz elnöke a Narancsnak azt mondta, hogy 2013-ban a Parlamentben rendezett Zsidó Közösségi Kerekasztal megbeszélésen Schmidt nagy vonalakban vázolta a kiállítás koncepcióját: érzelmekre ható tárlatot képzelt el, amely a gyerekek szemszögéből meséli el a holokausztot.
A hallgatóságnak tetszett az elképzelés, de Heisler már akkor fontosnak tartott megemlíteni két dolgot. „A holokauszt egy hosszabb folyamat következménye volt, az nem az 1938-as első zsidótörvénnyel, pláne nem a német megszállással kezdődött, hanem történészi konszenzus szerint az 1920-as numerus claususszal.” Arra is felhívta a figyelmet, hogy „a Mazsihisz nagyra becsüli az embermentőket, de a magyar társadalom többségét nem ez a magatartás jellemezte”.
A kiállítást előkészítő munka nem haladt, a 2014 tavaszára tervezett nyitást kitolták szeptemberre. „A testület – idézte föl Heisler – próbálta megtudni Schmidt Máriától, mi lesz a kiállítás forgatókönyve, ezt azonban nem tudtuk meg. A legmesszebb akkor jutottunk, amikor látványterveket mutatott nekünk. Ezek szép színes rajzok voltak, a kiállítás történelmi üzenetére azonban nem lehetett belőle következtetni. Ilyen körülmények között a Schmidt által létrehozott testület nem tudott a projektért felelősséget vállalni.” 2014 tavaszán Heisler és a Mazsihisz távozott a Sorsok Háza nemzetközi tanácsadó testületéből, mert Schmidt az „együttműködési készség teljes hiányáról” tett bizonyságot, és azt is hozzátették, hogy a legnagyobb magyar zsidó szervezet nem támogatja többé a Sorsok Háza projektet. Heisler után otthagyták Schmidtéket a tekintélyes külföldi szakértők is, így a nemzetközi tanácsadó testület végül feloszlott.
Az építkezés azonban gőzerővel haladt Schmidt szoros felügyelete alatt. 2015 tavaszára elkészült a Sorsok Háza épülete, amelyet a kormány egyik favorizált építtető cége, a Garancsi István tulajdonában lévő Market Zrt. húzott fel. Az építkezés idején hivatalosan még zajlott az egyeztetés a kiállításról. Az épületet elkészülte után lezárták, de a néhány meghívott látogató arról számolt be, hogy a terek egy nagyon is konkrét koncepció kiszolgálására készültek, és nehezen elképzelhető, hogy oda más kiállítási anyag kerüljön.
2015 tavaszán előkerült valamilyen koncepcióféleség is Schmidték műhelyéből. A 200 oldalas anyagot Lázár János szétküldte véleményezésre. A dokumentumot nemcsak a zsidó szervezetek, hanem történészek és az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontja is ízekre szedte. Az MTA intézete szerint a tervezet „ellentmondásos, gondatlanul szerkesztett munka”, a korszak egyik elismert kutatója, Molnár Judit szerint az anyag tele volt hiányosságokkal és tárgyi tévedésekkel, az érdemi rész pedig mindössze hat oldalt tett ki. Karsai László történész azt is kifogásolta, hogy a dokumentum értelmezésében a zsidók diszkriminálása és üldözése 1944-ben kezdődött.
A kritikákra Schmidt azzal reagált, hogy a kifogásolt anyag „előzetes dokumentum”, és azóta elkészítették a végleges verziót – azt azonban nem fogják nyilvánosságra hozni. Az, hogy a végleges verziót miért titkolta Schmidt, nem derült ki.
Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija a Narancsnak azt mondta, 2015-ben Schmidt Mária invitálására megtekintette a kiállítás előzetes verzióját, és az elnyerte tetszését.
Győztes fél
Lázár és Schmidt viszonya 2015-re megromlott, az újabb botrányok után a Miniszterelnökség akkori vezetője leállította a beruházást. Lázár többször is kijelentette, hogy „a Sorsok Háza akkor fog megvalósulni, amikor annak tartalmát a magyarországi zsidó közösségek támogatni tudják”. Ez azonban csak kifogás volt, állította a Narancsnak egy Lázárt jól ismerő, az akkori folyamatokra rálátó forrásunk. Szerinte a Miniszterelnökséget vezető miniszternek Schmidt Máriával volt baja, és ez motiválhatta abban is, hogy maga mellé vette tanácsadónak Zoltai Gusztávot, a Mazsihisz korábbi ügyvezető igazgatóját. Azt, hogy min veszett össze Lázár és Schmidt, forrásunk nem tudta megmondani, de nem kizárt, hogy ennek köze lehetett a Spéder Zoltán elleni hadjárathoz. Lázár bevallottan jó barátja a milliárdos Spédernek, aki az idő tájt lett kegyvesztett a Fidesznél (azaz Orbán Viktornál). Spéder és Schmidt tulajdonostársak voltak a BIF nevű ingatlancégben, ám ahogy Spéder gyengült, Schmidt egyből rástartolt Spéder üzletrészére.
Lázár tehát elzárta a Sorsok Háza pénzcsapját, ami miatt kemény hangú nyilvános üzengetés zajlott a miniszter és Schmidt között. Heisler a Narancsnak azt mondta, az elmúlt három évben többször is megkereste a kormány képviselőit, miként lehetne kilendíteni a projektet a holtpontról. „Mivel Schmidt Mária kiírta magát a holokausztot kutató történészek sorából, nem lenne szabad az ő kezébe visszaadni a Sorsok Házát. Hiteles, elismert nemzetközi szakértők megbízásával lehetne kivonni a projektet a konfliktuszónából és biztosítani a hitelességét.” Heisler közbenjárására a washingtoni holokausztmúzeum igazgatója is tárgyalt a magyar kormány képviselőjével, ám annak sem lett eredménye. Az ügy így aztán lassan elhalt.
2018-ra azonban változtak az erőviszonyok. Schmidt megerősödött (sikerült átvennie a BIF-et, megszerezte a Figyelő hetilapot, levezényelte – nem kis botrányok közepette – az ’56-os emlékévet), míg Lázár elveszítette miniszteri posztját, és látványosan kiszorult a Fidesz belső köreiből. Amikor az újabb választási győzelem után tavasszal Gulyás Gergely lett a Miniszterelnökséget vezető miniszter, a parlamenti fogadáson ő vetette fel Heisler Andrásnak, hogy beszélni akar vele a Sorsok Házáról. A Mazsihisz elnöke elmondása szerint kétszer is írt Gulyásnak, kérve, üljenek le tárgyalni, a találkozóra azonban nem került sor.
Szeptember elején aztán Gulyás bejelentette, hogy jövőre megnyílik a Sorsok Háza. A sajtótájékoztatón jelen volt Schmidt Mária is, de az igazi meglepetésember Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija volt. Gulyás kijelentette, hogy a Sorsok Házát az EMIH a Schmidt vezette „Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvánnyal együttműködve alakítja ki”. Kiderült, a múzeum fenntartója az EMIH lesz, ám a működtetés költségeit az állam állja. A Köves vezette egyház ráadásul megkapja a Sorsok Háza tulajdonjogát is, így újabb értékes ingatlannal bővül az EMIH jelentős ingatlanportfóliója (az állami segédlettel felépült birodalomról év elején írtunk, lásd: Több mint kóser, Magyar Narancs, 2018. február 15.). A kormány a Sorsok Házát kiemelt beruházásként kezeli, befejezéséhez további 2 milliárd forintot biztosít a már elköltött 7,5 milliárdon felül.
A Narancsnak több forrás is azt mondta, hogy meglepte őket a bejelentés, mert Köves senkit nem értesített arról, mi várható. Úgy tudjuk, még az EMIH-en belül is szűk volt az a kör, amely előre értesült a Sorsok Háza sorsáról. Az EMIH felbukkanása ugyanakkor nem teljesen váratlan. Orbán Viktor nyáron Izraelbe látogatott, ahová Köves is elkísérte. A Narancsnak több forrás is azt állította, a jeruzsálemi tárgyalásokon szóba került a Sorsok Háza is: a Jad Vasem részéről azt kérték a magyar kormánytól, hogy ne Schmidt legyen az új holokauszt-emlékhely gazdája. Arról is hallottunk, hogy e kérést az izraeli kormány részéről is nyomatékosították. Így kerülhetett képbe az EMIH: bár az állandó kiállítás összeállítója Schmidt intézete és megmarad a felügyeleti joga, a Sorsok Háza tulajdonosa egy zsidó egyház lesz – ebbe pedig, ugye, nem lehet belekötni. „Amit máshogy nem tudnak eladni, arra Slomóval üttetnek egy kósersági pecsétet. Őt nem érdekli, mit szólnak a magyar zsidók” – fogalmazott egyik forrásunk. Többen is elmondták, hogy az utóbbi hónapokban Köves Slomó utalt arra, hogy beszélt Schmidttel, de konkrétumokat nem árult el.
A szeptemberi bejelentés az időzítése miatt is váratlan volt: azon a pénteken történt, amelyet a szombat és a zsidó újév követett. Az ezt követő tíz nap az egyik legfontosabb időszak a zsidó vallásban, amit a legjelentősebb ünnep, a jom kippur követ. „Ez az időszak a bűnbánaté és a megbékélésé – emlékeztetett egy forrásunk –, ezért egy ilyen konfliktusos témával épp ekkor előjönni a kormány részéről tapintatlan, Slomó részéről pedig aljas volt.”
Megmaradt gondok
Az alapvető probléma, hogy a kiállítás gazdája továbbra is Schmidt, így a Sorsok Háza is az ő történelemszemléletét fogja tükrözni; például a kiállítás csak az 1938 és 1948 közötti időszakot öleli fel. Köves a Jerusalem Postnak elismerte, hogy a tervezett állandó kiállításon nem változtathatnak, annak gondozásában a Schmidt vezette intézet akkor is részt vesz, amikor az elkészül és átkerül az EMIH tulajdonába. A kiállítás alapvetően az érzelmekre akar hatni, és a megfelelő hatást oral history segítségével szeretné elérni, mondván, nincs hitelesebb a személyes visszaemlékezésnél. Csakhogy az oral historynem elegendő az események hiteles bemutatásához, hiszen az idő eltorzítja az emlékeket, különösen akkor, ha gyerekkori emlékekről van szó. Ráadásul egy elbeszélő mindig csak egy nézőpontból ismeri az eseményeket, így a történelem hiteles rekonstruálásához szükséges a kontextus bemutatása is.
Radnóti Zoltán, a Mazsihisz rabbitestületének elnöke szerint a kormány emlékezetpolitikája alapvetően problémás, amióta Alaptörvénybe foglalták, hogy Magyarország nem felelős az 1944. március 19-e után történtekért. „A magyar zsidók – mondta Radnóti – teljesen mást gondolnak a holokausztról, Horthyról, mint a kormány, ezt mutatják a Hóman- vagy a Horthy-szobor ellen szervezett tiltakozások. A Köves Slomó vezette EMIH viszont látszólag rendre kiáll a kormány emlékezetpolitikája mellett. Nagyon úgy néz ki, hogy a Sorsok Háza megnyitásával hivatalossá válik a holokauszt relativizálása. Az iskolásoknak valószínűleg kötelező lesz elmenni a Sorsok Házába, ahol Schmidt munkássága és az eddig megismert információk alapján azzal szembesülnek majd, hogy nem volt numerus clausus 1920-ban, és később sem hoztak jogfosztó intézkedéseket a zsidókkal szemben. Csak jogkorlátozás volt, de ez érthető, mert akkor már háborús idők voltak. Hogy 1944 előtt nem voltak deportálások, csak idegenrendészeti eljárások, aztán bejöttek a németek, elkezdtek deportálni, amiben a magyarok nem vettek részt. Horthy Miklós viszont leállította a deportálásokat, a túlélő zsidók pedig a kommunisták támogatásával elkezdtek bosszút állni a magyarokon 1948-ig.” Radnóti szerint különösen veszélyes, ha a következő generáció ezt a teljesen hamis képet tanulja meg a magyar és a világtörténelem egyik legnagyobb tragédiájáról.
A Mazsihisz a múlt heti közleményében igen keményen fogalmazott. Az „EMIH-nek nem a történelmi hitelesség, nem a magyar zsidó közösségi emlékezet és nem a magyar zsidóság a fontos, hanem a közpénzek és ingatlanok megszerzése. (…) A Mazsihisz elkötelezett a holokauszt hiteles bemutatásában, ezért a Sorsok Háza néven Köves Slomó és Schmidt Mária által most meghirdetett koncepciót elutasítja és attól elhatárolódik. (…)
A közösségi emlékezet és a hiteles történelmi kutatások megerősítésére, bátorítására, a Mazsihisz 10 millió forintos induló összeggel pályázati keretet különít el.”
A botrány elérte a nemzetközi zsidó közélet ingerküszöbét is. Egy sor izraeli és zsidó lap beszámolt arról, hogy vitatott tartalmú holokausztmúzeum nyílik Magyarországon egy olyan történész elképzelései alapján, aki a kommunizmussal azonos súlyú eseménynek tartja a holokausztot, és igyekszik csökkenteni a magyarok felelősségét a majd’ félmillió magyarországi zsidó deportálásában. A kiállítást elítélte az Európai Zsidó Kongresszus és Efraim Zuroff, a Simon Wiesenthal Központ kutatója is. Robert Rozett, a Jad Vasem könyvtárának igazgatója, a magyarországi holokauszt elismert szakértője is éles kritikát fogalmazott meg. Szerinte problémás, hogy a kiállítás nem helyezi általánosabb kontextusba a magyarországi holokausztot, nem említi az 1944 előtti zsidóüldözéseket, nem említi, hogy a magyar hatóságok (csendőrség, rendőrség, belügyminisztérium) milyen komolyan vették ki részüket a deportálásokból, továbbá úgy állítja be a holokausztot, hogy azért magyar részről mindössze egy maroknyi nyilas volt felelős. Mindemellett a kiállítás azt sugallja, hogy a magyarság elsősorban menteni próbálta a zsidókat. (Rozett kalauzolta Orbán Viktort a Jad Vasemben a miniszterelnök júliusi látogatásán – az erről készült interjúnkat lásd: Óriási történelmi problémák, Magyar Narancs, 2018. augusztus 2.)
Kérdéseinkkel megkerestük a Miniszterelnökséget és a Schmidt-féle közalapítványt is, de többszöri megkeresésünkre sem reagáltak.
