A közlekedéspolitikába is beleszólna Szalay-Bobrovniczky Kristóf

  • narancs.hu
  • 2024. február 15.

Belpol

A honvédelmi miniszter új testület megalakulását kezdeményezte.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter Katonai Mobilitási Munkacsoportot hozott létre – írja a Magyar Közlönyre hivatkozva a hvg.hu. Ennek célja „a folyamatban lévő és tervezett közlekedés infrastruktúrát érintő fejlesztések során a honvédelmi érdekek hatékonyabb érvényesítése”, így javaslattevő, döntés-előkészítő, tanácsadó testület is alakul Czermann János, a HM stratégiáért és humánpolitikáért felelős helyettes államtitkár vezetésével, aminek a dolga lesz a stratégiák, koncepciók, tervek és joganyagokfelülvizsgálata.

A testületben helyet kap a minisztérium és a vezérkar különböző tisztségviselői, és mindig meg kell hívni többek között az Építési és Közlekedési Minisztérium vasútépítésért, közlekedésstratégiáért, illetve útépítésekért felelős helyettes államtitkárát, valamint a MÁV és a Magyar Közút illetékeseit – írja a lap. Évente legalább kétszer üléseznek majd.

Kérdés, hogy Lázár János közlekedési miniszter mennyire engedi majd, hogy kívülről beleszóljanak a tárca ügyeibe.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.