A Kúriához fordul az LMP a visszadobott klímanépszavazási kérdés miatt

  • narancs.hu
  • 2021. augusztus 13.

Belpol

A Fidesz csak akkor tesz bármit is az éghajlat védelmében, ha kikényszerítik belőle  - hangoztatta Schmuck Erzsébet.

A Kúriához fordul az LMP a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) által nem hitelesített klímanépszavazási kérdés miatt – jelentette be pénteken  Schmuck Erzsébet, az ellenzéki párt társelnöke egy  online sajtótájékoztatón.

Schmuck Erzsébet kiemelte, a klímavédelem ügyében cselekedni kell, és a Fidesz "csak akkor fog, ha ezt mi, állampolgárok kikényszerítjük". Erre szolgálna a népszavazás, így miután az NVB "mondvacsinált okokra hivatkozva" elutasította az LMP szigorúbb, 65 százalékos klímacélokra vonatkozó népszavazási kérdését, fellebbeznek a Kúriánál – idézi szavait az MTI.

Emlékeztett rá: a héten az ENSZ is "megkongatta a vészharangot, kiadta az emberiség számára a vörös kódot". Az ENSZ éghajlatváltozási kormányközi testületének legfrissebb jelentése alapján "vagy most cselekszünk, azonnal és összehangoltan, vagy nem lesz több esélyünk".

 Az LMP társelnöke szerint, a Fidesz csak a "vonakodásban", az "ellenség keresésében erős", a célszámai, a 2030-ig vállalt 40 százalékos csökkentés semmire sem elég. Szinte teljes a tudományos konszenzus, hogy a globális felmelegedés sikeres mérsékléséhez és a legsúlyosabb következmények elkerüléséhez az Európai Uniónak, így Magyarországnak is 2030-ig 65 százalékkal kellene csökkentenie az üvegházhatású gázok kibocsátását .Ez ugyan komoly kihívás, de nem választható opció: vagy meglépjük, vagy a civilizációnk léte kerül közvetlen veszélybe - mondta.

Schmuck szerint a magyar polgárokat megilleti a jog, hogy véleményt mondhassanak egy ilyen fontos kérdésben. Ha a Kúria hozzájárul, akkor népszavazáson, ha nem, akkor legkésőbb 2022 tavaszán az országgyűlési választáson.

 Az NVB július 30-i ülésén tagadta meg a népszavazási kérdés hitelesítését. Az indoklás szerint azért, mert egy eredményes népszavazás három évig köti az Országgyűlést, a kezdeményezés azonban 2030-ig teljesítendő kötelezettségvállalás bevezetését célozza. Így a kérdés az NVB többsége szerint megtéveszti a választókat, amikor azt sugallja, az "igen" válasszal öt-hat évig tartó kötelezettséget róna az Országgyűlésre. A bizottság határozata ellen 15 napon belül lehet jogorvoslattal fordulni a Kúriához.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.