A Mi Hazánk helyi, az LMP országos népszavazást sürget az akkumulátorgyárral kapcsolatban

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. január 20.

Belpol

Nem támogatják, hogy Magyarország akkumulátorgyártó nagyhatalom akar lenni.

„Az emberek, a helyi lakosság akarata ellenére nem épülhet meg a kínai akkumulátorgyár Debrecenben” – jelentette ki az LMP társelnöke. Schmuck Erzsébet azt mondta, a közmeghallgatáson a hatóságok megelőlegezték, hogy a beruházásnak nem lesz olyan környezeti hatása, amely túllépné a határértékeket, amely veszélyeztetné az emberek környezetét. Az LMP társelnöke szerint Debrecen polgármestere és önkormányzata az elmúlt hónapokban elmulasztotta, hogy a beruházásról megfelelő módon tájékoztassa a lakosságot, és tapasztalható, hogy egyfajta bizalmatlanság alakult ki a városvezetés és az emberek között.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Debrecenben botrányba fulladt a mai lakossági fórum, a főispánt hazaárulónak nevezték, és lincshangulat volt a világ legnagyobb kínai akkugyártójának tervezett beruházása miatt.

LMP: A klímaváltozás korában nem okos befektetés

Schmuck Erzsébet bírálta azt a kormányzati szándékot, hogy Magyarország akkumulátorgyártó nagyhatalom legyen. „Amikor Magyarországon is a klímaváltozás korát éljük, és nem lehet tudni, hogy kevés víz lesz, vagy sok, amikor energiaválság van, nem válhatunk olyan nagyhatatommá, amely víz- és energiafaló iparra épül” – jegyezte meg a politikus.

Keresztes L. Lóránt, az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s elnöke szerint minden város veszélybe kerülhet, így az LMP országos népszavazást indít, hogy megakadályozza a Fidesz tervét, hogy Magyarország akkumulátorgyártó nagyhatalom legyen. Indítványozni fogják az Országgyűlésben, hogy a törvény erejével kötelezzék a gyártókat monitoring-kutak üzemeltetésére, a vizsgálatok nyilvánosságra hozatalára, és amennyiben elváltozást tapasztalnak, a szennyező gyár azonnali leállítására - mondta az ellenzéki politikus.

 
Lakossági fórum Debrecenben 2023. január 20-án
Facebook/LMP
 

Mi Hazánk: Kína gyarmatosító

Apáti István, Mi Hazánk Mozgalom alelnöke és országgyűlési képviselője pénteken, a beruházásról tartott közmeghallgatás tapasztalatait összegezve sajtótájékoztatóján azt mondta, „a kormányzati gépezet, beleértve a kínait, Debrecen szilaj ellenállásába fog ütközni, döntően a civilek, a választópolgárok ellenállásába.” Szóvá tette azt is, hogy a közmeghallgatáson az általa gyarmatosítóknak nevezett kínai befektetők jelen lévő képviselői arra sem voltak hajlandóak, hogy igennel vagy nemmel válaszoljanak a nekik feltett kérdésre: „létezik-e olyan közakarat, amely őket távolmaradásra, a beruházás leállítására, visszavonulásra rábírja.” Az egyetlen, ami eredményt hozhat, a helyi ügydöntő népszavazás - tette hozzá, megjegyezve, hogy ehhez legalább 35 ezer aláírásra van szükség néhány hét alatt, amihez pártja minden segítséget megad.

„A választópolgárok, civilek széles közösségének meg kell mutatnia, hogy pártokkal vagy pártoktól függetlenül képesek az önszerveződésre, amely egy ilyen komoly akció végrehajtásához szükséges” – mondta az ellenzéki párt alelnöke Debrecenben, megjegyezve, „ezt a kormányt és egyik legfőbb bástyáját, Debrecent nem lehet, csak erővel meghátrálásra bírni.”

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Második gyermekkor

Sean Mathias az izgalmasabb utat választotta, amikor filmre vitte saját 2021-es Hamlet-előadását, melyet a Covid-járvány lezárásai és néhány kulcsszínész viharos távozása tett próbára.

Üzenet

Brazíliáról mindenki a mesés tengerpartra, a karneválra meg a focira asszociál, pedig valaha (50–60 évvel ezelőtt) ott is pontosan olyan embertelen katonai diktatúra volt, mint Dél-Amerika legtöbb országában.

Vele a szégyen

Amikor a miniszteri kinevezése után Szalay-Bobrovniczky Kristóftól megkérdezték, nem zavarja-e, hogy elődje, Benkő Tibor hivatásos katonatiszt volt, ezzel vágott vissza: a magyar haderő a kormány fejlesztéseinek köszönhetően magától is „tudja, hogy mit kell csinálnia”. Neki pedig az a feladata, hogy a katonaságot vonzóvá tegye, elsősorban az ifjúság körében.

Üldözik Matolcsyt!

Hol tűnt el és mennyi pénz a jegybank alapítványából? Most azon kell izgulnia sok jó embernek, hogy közülük az ÁSZ feljelentése nyomán ki megy majd, vagy nem megy, mikor és mennyi időre börtönbe.

Minden határon túl

A világháborúról szóló művek sora végeláthatatlan, ám a téma lefedettsége igencsak aránytalan, az erdélyi zsidók soája például meglehetősen alultárgyalt volt korábban.

Az Infláció Réme

  • Király Júlia

Valamikor réges-régen, amikor a közpénz még nem vesztette el közpénz jellegét, a Magyar Nemzeti Bank még nem magántőkealapok gazdagításán szorgoskodott, az euróért még nem adtak többet 260–270 forintnál, és még működtek Magyarországon a fékek és az ellensúlyok, szóval abban az időben, amire már a legeslegöregebb magyar ember sem emlékszik, akkoriban történt.

Felejtsük el!

Önkormányzati szociális bérlakás miatt áll a bál Szarvason. Az ellenzék szerint jogosulatlan volt a kiutalás, a nyertes pályázatot az egyik városi fideszes képviselő „menedzselte”. A kedvezményezett az egyik nemzetiségi önkormányzat alelnöke.

Elveszik, hogy osztogathassanak

Az önkormányzatoktól elvett pénzből indította el a kormány a Versenyképes Járások Programot, és ettől várja azt, hogy még a 2026-os választások előtt mindenütt épül valami. A lebonyolítás láthatóvá teszi az országgyűlési képviselők, fideszes választókerületi elnökök meghatározta hierarchiát.

Zsákutca

A szerencsén is múlt, hogy a XI. kerületi önkormányzat meg tudja akadályozni egy böhöm társasház felépí­tését a Sas-hegy oldalában, a tájvédelmi körzet szomszédságában. Más esetekben hiába derülnek ki a korábbi stiklik és összeférhetetlenségek, sokszor nem lehetséges a kármentés.

Lakásból utcára

Mivel a hivatalos procedúra rendszerint nagyon elhúzódik, olykor szélsőjobboldali formációkat bíznak meg az érintettek az ingatlanjaikban jogosulatlanul lakók eltávolítására. Az akciókról beszámolók készülnek a YouTube-ra. A Mi Hazánk elnöke, Toroczkai László több alkalommal is megjelent ilyen akciókon.