Hétfőtől egy hétig sztrájkolnak a tanárok, Maruzsa tárgyalni hívta a szakszervezeteket

  • narancs.hu
  • 2023. január 20.

Belpol

Az államtitkár szerint az intézményvezetők és a tankerületek mindent megtesznek az elégséges szolgáltatás biztosításáért a sztrájknapokon.

Január 23-tól egyhetes munkabeszüntetéssel folytatják a tiltakozást a pedagógusok. A sztrájkhét részleteit még január 10-én a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete tette közzé a nedolgozzingyen.hu-n. 

Az időpont azért fontos, mivel így a tiltakozások csak a nyolcadikosok hétvégén esedékes középiskolai felvételije után indulnak,

„tehát a sztrájk nem veszélyezteti a továbbtanulásukat, ezzel is támogatva a diákokat és a szülőket.” 

Az egészhetes sztrájkot január 16-án 16 óráig kellett bejelenteni. A hét napon át tartó munkabeszüntetés január 31-én, az első figyelmeztető sztrájk évfordulóján ér majd véget.

A Belügyminisztérium pénteken azt közölte: Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár Január 26-ára összehívta a sztrájkbizottság következő ülését.

A tárca közleményében azt írta: a Pedagógusok Szakszervezete, valamint a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete részére megküldött meghívóban az államtitkár felhívta a szakszervezeti vezetők figyelmét arra, hogy a január 23-ától meghirdetett országos sztrájknapokon a köznevelési intézményekben az intézményvezetők és a tankerületek az elégséges szolgáltatás körébe tartozó szolgáltatások teljes körű biztosításáért mindent megtesznek.

A Belügyminisztérium közleményében hangsúlyozta, a helyi sztrájkbizottságot, illetve sztrájkszervezőt terhelő kötelezettségek betartása a tanulók érdekeinek védelmét kell szolgálnia, a gyermekek semmilyen hátrányt nem szenvedhetnek.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.