A Mol koronavírus elleni védettséghez köti a munkavégzést

  • narancs.hu
  • 2021. november 16.

Belpol

A dolgozóknak január 31-ig igazolniuk kell, hogy felvették az oltást, vagy más módon védettséget szereztek.

A Mol olajipari vállalat él a kormányrendeletben biztosított lehetőséggel, és a munkavégzés feltételeként határozza meg a koronavírus elleni védettséget;

a dolgozóknak 2022. január 31-ig kell igazolniuk, hogy felvették az oltást, vagy más módon védettséget szereztek.

A vállalat keddi közleménye szerint a járványügyi szakemberek egyetértenek abban, hogy minden Magyarországon elérhető oltással meg lehet előzni a súlyos megbetegedéseket, és ezt a Mol saját statisztikái is igazolják.

A közlemény idézi Ratatics Pétert, a Mol Magyarország ügyvezető igazgatóját, aki kifejtette, a jelenlegi helyzetben határozottabb intézkedésekre van szükség ahhoz, hogy megvédjék kollégáik egészségét és Magyarország energiaellátását. A folyamatos tájékoztató kampányoknak és munkatársak felelős magatartásának köszönhetően a vállalaton belüli átoltottság a 80 százalékot is meghaladja, de jelentősen szeretnék növelni az arányt.

A munkatársaknak jövő év január 31-ig kell igazolniuk, hogy felvették az oltást, átestek a betegségen, van pozitív antitest-tesztjük, vagy orvosilag ellenjavalt számukra az oltást. Ha a védettségi igazolvány lejár, akkor az érintett munkatársak oltakozással szerezhetnek védettséget.

(MTI)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.