„A parkolási maffia létezik” – A Momentum elnöksége kezdeményezi a ferencvárosi alapszervezet vezetésének leváltását

  • narancs.hu
  • 2019. április 14.

Belpol

A IX. kerületi alapszervezet korábbi közlése elég távol áll a Momentumtól, amit a teljes tagság és vezetés elítél.

Még pénteken arról számolt be a Narancs, hogy a Momentum ferencvárosi alapszervezete történetének első Facebook-bejegyzésében a kerület ellenzéki tárgyalásait kommentálta, valamint megindokolta, miért nem támogatja a függetlenként bejelentkező Baranyi Krisztinát.

A helyi Momentum szerint a ferencvárosi parkolási mutyi érintettjeit is megilleti az ártatlanság vélelme

Nagyon veszélyes BIZONYÍTÉKOK nélkül vádaskodni.

Ezt követően a Momentum elnöksége is reagált az érdekes kijelentésekre.

Azért is volt érdekes a IX. kerületi szerv közlése. Mert a Momentum eddig beleállt a Fideszhez és az MSZP-hez egyaránt köthető ferencvárosi sötét parkolási ügyek számonkérésébe, amit a 444.hu tárt fel kimerítő alapossággal. Korábban szórólapokon figyelmeztettek, hogy ellopják az autósok pénzét, vagy például börtönrácsot ragasztottak a kerületi fideszes irodára.

A pár A parkolási maffia létezik” című közleménye szerint a "Momentum a ferencvárosi alapszervezeti vezetője által a 9. kerületi egyeztetések kapcsán írt posztja miatt kezdeményezi a 9. kerületi elnökség visszahívását. A poszt számos olyan állítást tartalmaz, amely a Momentumtól távol áll, és amelyet a Momentum teljes tagsága és vezetése elítél.

A parkolási maffia létező jelenség Budapesten, és az ügy kivizsgálása minden önkormányzati vezető felelőssége. A Momentum mélységesen elítéli a korrupciót és annak minden formáját, függetlenül attól, hogy kormánypárti vagy ellenzéki szereplők állnak mögötte.

A Momentum elnöksége ennek érdekében azonnal összehívja a párt választmányát, amely dönthet az alapszervezeti vezetők leváltásáról.”

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.