A Momentum is részt vesz az ellenzéki előválasztáson

  • CD
  • 2019. március 21.

Belpol

De egyelőre nem tudni, állítanak-e saját főpolgármester-jelöltet, vagy az előválasztás győztesét támogatják majd.

"Támogatni fogjuk az előválasztás intézményét" – mondta a Népszavának Hajnal Miklós, a Momentum elnökségi tagja. Arról ugyanakkor (egyelőre) nem nyilatkozott a párt, hogy állít-e saját jelöltet.

Hajnal Miklós közlése szerint Puzsér Róbertnek és Karácsony Gergelynek sikerült olyan feltételeket teremtenie, amelyek mindenkinek megfelelnek. A párt azt reméli sikerül felrázni a főváros lakosságát, és ezzel a módszerrel megtalálják majd Tarlós István főpolgármester ellenzéki kihívóját.

E bejelentést elég hosszú gondolkodási idő előzte meg. Fekete-Győr András tavaly novemberben még azt mondta a Népszavának, hogy saját jelöltet akarnak. Mindezt azzal egészítette ki, hogy Puzsért nem fogják támogatni. "Nem vagyunk hülyék, nem támogathatunk egy olyan jelöltet, aki Tarlós Istvánnak még több szavazót hozna."

Januárra derült ki, hogy a Momentum Veiszer Alindát indította volna, de ő "hosszas gondolkodás után" visszautasította a felkérést.

A Momentum ekkortájt úgy nyilatkozott, hogy sem Karácsony Gergelyt, sem az akkor még versenyben levő Horváth Csabát, Sem Puzsért nem látják elég erősnek Tarlós legyőzéséhez. Azóta Karácsony a szocialisták és a Párbeszéd előválasztásán legyőzte az ezt követően a javára visszalépő Horváth Csabát, és megállapodott időközben az LMP és a Jobbik támogatását is megszerző Puzsérral az előválasztás lebonyolításáról. Úgy tűnik, ez a megoldás már a Momentum tetszését is elnyerte.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.