A Momentum is támogatja az újrainduló Baranyi Krisztinát

  • narancs.hu
  • 2023. április 17.

Belpol

Gelencsér Ferenc, a párt elnöke Facebook-oldalán jelentette be a párt döntését.

“Eldöntöttük, hogy 2024-ben újra támogatjuk azokat a polgármestereket, akik 2019 óta őszinte, igazságos és emberséges önkormányzatot építettek fel. Ebben a szellemben hoztuk meg azt a döntést, hogy a következő önkormányzati választáson Ferencváros polgármesterét, Baranyi Krisztinát támogatjuk” - írta bejegyzésében a Momentum elnöke.

Gelencsér szerint Baranyi az utóbbi évek válságai ellenére is egy emberközpontú kerületet tudott létrehozni, ahol még arra a célra is sikerült 300 millió forintot elkülöníteni, hogy azokat támogassák anyagilag, akik a koronavírus ideje alatt vesztették el munkahelyüket. Emellett a IX. kerület polgármestere a korrupció elleni harcban is élen jár, mivel 150 millió forintot tudott megtakarítani azzal, hogy felszámolta az előző, fideszes városvezetés által létrehozott pénznyelő kamu intézményeket.

Baranyi Krisztinát mögé nem csak a Momentum állt be, korábban már az LMP és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt is bejelentette, támogatják a polgármestert a 2024-es önkormányzati választáson.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.