A Kutyapárt és az LMP is támogatja Baranyi Krisztinát a 2024-es önkormányzati választáson

  • narancs.hu
  • 2023. január 17.

Belpol

Egyelőre nem tudni, hogy a többi ellenzéki párt akar-e más jelöltet indítani.

A 2024-es önkormányzati választáson is Baranyi Krisztinát támogatja a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) és az LMP – írja a 444

Az LMP egy Facebook-videóval jelentette be, hogy 2019 után ismét Baranyit támogatják Ferencvárosban. Csárdi Antal szerint „Baranyi Krisztina megígérte és megvalósította, hogy az önkormányzat tisztán, és átláthatóan működik,” ezért a működésért pedig nem félt konfliktusokat vállalni.

Az Kétfarkú Kutya Párt Baranyi újraindulásának támogatásáról szóló posztjában emlékeztetett, a párt eddig összesen két alkalommal állt be nem MKKP-s jelölt mögé, akik közül Baranyi Krisztina volt az első 2019-ben. Amikor az előző ciklusban még csak önkormányzati képviselőként dolgozó Baranyi bejelentette, hogy indul a polgármesteri címért, szintén az LMP és az MKKP támogatta. A többi ellenzéki párt egy helyi momentumos politikus, Jancsó Andrea jelöltségét akarta elérni, akit Baranyi Krisztina végül előválasztáson győzött le.

TÁMOGATJUK BARANYI KRISZTINA ÚJRAINDULÁSÁT FERENCVÁROSBAN A Kétfarkú Kutya Párt eddig összesen két alkalommal állt be...

Posted by Magyar Kétfarkú Kutya Párt on Tuesday, January 17, 2023

Bár a testületben többségbe kerültek az ellenzéki pártok, kezdettől fogva konfliktusban állnak a polgármesterrel. Ez tavaly nyáron például a helyi médiacéget érintő döntések miatt éleződött ki.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a többi ellenzéki párt tervez-e más jelöltet indítani a kerületben, esetleg akarnak-e előválasztást.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.