A napokban tetőzhet a harmadik hullám

  • MTI
  • 2021. március 28.

Belpol

Rusvai Miklós víruskutató szerint jelenleg a járvány csúcsán, vagy annak közelében járunk. 

A következő napokban tetőzhet a koronavírus-járvány harmadik hulláma – mondta Rusvai Miklós víruskutató az M1 aktuális csatornán vasárnap. A víruskutató a legutóbbi szennyvízadatok alapján úgy értékelte, hogy „jelenleg a járvány csúcsán, vagy annak közelében járunk”.

 Kitért arra is, hogy a jelenlegi súlyos helyzetért a brit vírusmutáns a felelős, amely decemberben kerülhetett az országba, és januárban elterjedt. Február óta ez a brit variáns vált a dominánssá. Más járványoknál is megfigyelhető, hogy a vírusmutánsok erősebbek, hatásaik súlyosabbak, mint az eredeti vírusnál.

Felhívta a figyelmet, hogy az immunizáltság – fertőzöttség vagy oltás révén – a betegség súlyos lefolyásától véd meg. Ez azt jelenti, hogy akik már átestek a betegségen vagy már megkapták az oltást, sokkal kisebb fertőzésveszélyt jelentenek a környezetükre, kisebb az esélye, hogy terjesszék a vírust. Rusvai Miklós szerint az egyetlen kiút a járványhelyzetből a nyájimmunitás minél előbbi elérése. A víruskutató véleménye szerint ha ilyen ütemben haladnak az oltások, valóban „szabad nyarunk lehet”.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.