A nemzetstratégiai kutatóintézet kétszázmillió forintért szervezi ki a kutatásait

  • narancs.hu
  • 2019. augusztus 2.

Belpol

Az NSKI évi egymillárd forintból gazdálkodik.

Ungár Péter LMP-s képviseló kikérte a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) tavalyi szerződéseit, az Azonnali pedig utánajárt a részleteknek. Az NSKI, amit a Szász Jenő korábbi székelyudvarhelyi polgármester vezet, évente egymilliárd forintból gazdálkodik, viszont a feladatokat kiszervezi más intézményeknek.

A kutatóintézet 212 millió forintot költött kutatásokra: 10 millió forintot kapott az Orines 2000 Kft., ami Simonka György költségvetési csalással vádolt fideszes országgyűlési képviselő kabinetfőnökének, Szegedi Balázsnak a cége.

Az NSKI továbbá többek között 13 millió forintért szervezett teremlabdarúgó tornát, 40 millió forintért gyógynövényes adatbázis weboldalt készített, 13 millióért élményvideót forgatott, de kapott pénzt a CÖF alapító-szóvivőjének, Csizmadia Lászlónak az egyesülete, a Fidelitas Ijfúsági Egyesület, méghozzá 5, 7 millió forintot, illetve a Méry Ratio könyvkiadó – ahol Bayer Zsolt könyei szoktak megjelenni – 150 milliós, két évre szóló közbeszerzést kötött a kutatóintézettel.

(Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke beszédet mond a magyar zászló és címer emléknapjának megünneplésére kiírt rajz- és esszépályázat eredményhirdetésén a fővárosi Várkert Bazárban 2018. március 16-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.