Az Eötvös Károly Intézet a hatalom barbarizálódásáról tett közzé állásfoglalást. Részlet az írásból:
"A 2019 végén elkezdődő és 2020 januárjában kulmináló, a társadalmi békétlenséget is felelőtlenül szító, sokakat fenyítő és fenyegető új kormányzati politikai kampányról nem annyira tartalmi újdonságai, mint kiterjedtsége miatt mondhatjuk el, hogy az a NER eddigi történetében példa nélküli. Mindez feltehetően a NER rendszerszintű válságának is jele. Ilyen a miniszterelnök ajkait elhagyó, a romák elleni leplezetlen etnikai uszítás (repül a nehéz kő, akadnak, akik úgy vélik, hogyha a legmagasabb helyről szabad cigányozni, akkor a kultúrára szánt közpénzen működtetett fórumon ugyancsak szabad a németek kívánatos kiirtásáról is büntetlenül viccelődni!) A miniszterelnöki megnyilvánulás további új vonása az autoriter állam intézményrendszere elleni támadásban, a tekintély rombolásában, majd a következményektől visszariadó részleges megfutamodásban is megnyilvánul. Mindezt a zűrzavart tetézi a kultúra elleni általános NER-lázadás.
Az elmúlt évtizedben a miniszterelnök az intézményrendszerrel, a közjoggal, a bírói szervezettel, a Magyart Tudományos Akadémiával, az egyetemekkel és bármivel szinte bármit megtehetett. Most mégis a saját maga alkotta jogot, a rendszere által működtetett szakpolitikákat, bíróságokat, ügyvédséget támadta meg.
Ezen azért nagyon ne csodálkozzunk, ez azért annyira nem meglepő, mert a hatalomra vágyó étvágya mindig kielégíthetetlen. Egyrészt Orbán hatalma általában, különösen az önkormányzati választás után, még mindig inkább hegemón, semmint monopol, másrészt a hatalmi éhség sajátja, hogyha a préda elfogyóban, akkor a már megemésztettet újra és újra megint felfalja.
| ||
Orbán a létező földönfutók és a nem létező Soros Világbirodalom elleni befejezetlen háborúja után most az oligarchák forradalmát vezeti a szegények, a romák, a bírói hatalom, az ügyvédek, a szociálpolitika intézményei és a kultúra, mindenekelőtt a kísérletező és kritikus színházak és a szépirodalom ellen.
A saját intézményrendszer elleni lázadás sokkal inkább a nyílt diktatúrák, semmint a mérsékeltebb autoriter rendszerek sajátja. Arra végképp nem tudunk példát, hogy az intézményeit és saját rendszerét pusztító permanens forradalom vezetője önmagát és mozgalmát egyenesen „régimódi konzervatívnak” nevezze. Ez még nem is a káosz, ez még csak a marhaság, a halandzsa.
Azért jogosult ebben a tekintetben rendszerszintű válságról beszélnünk, mert a népszerűséget gyűlöletkampányokra építő politikának azzal kell szembenéznie, hogy ezekre a kampányokra a közösség egyre fásultabban, enerváltabban reagál, hatásuk rövidebb ideig tart és a gyűlöletreakciók korábbiaknál érezhetően lanyhábbak. A társadalomnak adagolt méreg, miután ahhoz a mérgezett szervezet lassan hozzászokott, egyre kevésbé hat. Emiatt kénytelenek a spindoktorok segítségével a dózist növelni, egyre vadabb rémtörténetekkel előállni, emelni a tétet és a gyűlöletspirált, megbontva azokat az alapokat is, amelyen saját hatalmuk nyugszik. Ugyanezen okokból e politikák korlátait is tapasztalják."
A teljes írás itt olvasható.
