Sose tudjuk meg, mi történik a Balettintézettel, ha Orbán Viktor nem az Andrássy úton buszozik Tarlós István főpolgármester társaságában. A két vezető április 30-án a Hősök terén adta át az új Mercedes-buszflottát "a budapestieknek". (Mellékszál, de a 150 járművet nem a BKV, hanem a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. alvállalkozója, a Széles Gábor érdekeltségében lévő VT Transman Kft. üzemelteti. Tarlós az erről döntő fővárosi közgyűlési szavazásban nem vett részt, mert nem látta biztosítottnak a fedezetét.) A díszmenet a Balettintézetnél tartott, amikor a kormányfő az Andrássy út 25. szám alatti, lassan két évtizede üresen álló, jelenleg portugál kézben lévő Dreschler-palota visszaszerzésére bátorította a megilletődött Tarlóst. "Kezdeményezzétek, hogy legyen egy ilyen törvény, én csinálok egy olyat!"
E megjegyzés pár nappal később már Portugáliában kavart némi vihart (május 3-án Orbán épp Aníbal Cavaco Silva portugál köztársasági elnökkel rázott kezet Lisszabonban). A Vis-o című lap a lisszaboni magyar nagykövetségtől azt a tájékoztatást kapta, hogy "Magyarországon a magántulajdon szent és sérthetetlen. Ez a miniszterelnök következetes álláspontja is, és semmi nem utal arra, hogy ez a jövőben megváltoznék." A portugál lap a Portugál-Magyar Kereskedelmi Kamara elnökét is megkereste: Hubay Cebrian László szerint szó sincs kisajátításról, Magyarország jogállam. Ám a törvényen azóta már többen is gondolkodnak.
Elkel
A Lechner Ödön és Pártos Gyula tervei szerint a múlt század végén épült Dreschler-palota a benne működő kávéházról kapta a nevét. Az Országos Műemlékvédelmi Hivatal (OMH) gondozásából 1993. október 11-én került a VI. kerületi önkormányzathoz; a magánosításáról szóló szerződést pedig négy év múlva, 1997. október 31-én Terézváros önkormányzata képviseletében Borsány György (MSZP) polgármester írta alá. (Az értékesítést az indokolta, hogy az épület felújítása nem gazdaságos, mintegy másfél milliárd forint.) Az ügylet egyik érdekessége volt, hogy a vevő, az Andrássy út 25. Ingatlanhasznosítási (A25) Kft. ekkor még nem létezett. (A tranzakcióról lásd: Terézvárosi piruett, Magyar Narancs, 1998. január 22.) Az A25-öt az épület értékbecslését készítő Trivest Kft. alapította, tulajdonosa Márton István ügyvéd volt, aki akkor úgy nyilatkozott, nem muszáj sietni a cégbejegyzéssel, ráér azt a képviselő-testület döntéséhez igazítani. (Az adásvételről szerettük volna őt is megkérdezni, de nem reagált megkeresésünkre.) Mártonnak számos ingatlanos, tanácsadó és vendéglátós vállalkozása futott és fut ma is. Jelenleg is érdekeltségében van például a VI., Lovag utca 5. szám alatti New Orleans Music Clubot működtető Magic Fest Kft., a vele egy címen lévő F-Code Consulting Kft. vagy a VI., Paulay Ede utcában székelő, spanyol üzlettárssal birtokolt Park City Ingatlanforgalmazó Kft.
A vételár végül az 554 millió forint becsértéknek a fele se lett: a felek a szerződés szerinti 220 millió forintban állapodtak meg. A palotát egyben kellett eladni: "Az épület építészeti értékeire tekintettel a lakások, üzletek, irodák, közintézmények egyenkénti elidegenítése nem lehetséges, társasházzá nem alakítható" - olvasható az 1997-es szerződésben. Ebbe az épület műemlék jellegével kapcsolatos kötelezettség nem került be: az önkormányzat nem tartotta fontosnak a vásárlót határidővel kötelezni az épület mihamarabbi felújítására, jóllehet az értékesítésnek ez volt az elsődleges motivációja. A dokumentum szerint "a vételár-megállapítás indoka, hogy a lakosság, valamint a műemlékvédelmi kötelezettségek miatt szükséges helyreállítások miatt beálló kiürítési és felújítási költségek jelentősen csökkentik az épület értékét". A vásárló kötelezettségeként az ott élő bérlők, üzletek, valamint a Magyar Táncművészeti Főiskola kiköltöztetését, elhelyezését nevesítették, ám ennek pénzbeli értékét nem jelölték meg; a 220 millió forintos vételi jog gyakorlására pedig két év határidőt szabtak. Az önkormányzat a szerződéstől akkor állhatott volna el, ha annak aláírásától számított hat hónapon belül sem veszik fel a kapcsolatot a Balettintézettel. Az adásvételi javaslatot Kékesi Tibor (MSZP), a vagyongazdálkodási bizottság akkori elnöke jegyezte, aki 2002-2010 között Terézváros országgyűlési képviselője volt, míg Borsány polgármester később Csepelen folytatta önkormányzati képviselőként.
Portugál balettcipő
Az új tulajdonos A25, azaz a Trivest rövidesen új gazdát talált a palotának - ahogy az egy becsületes strómantól el is várható. Az 1997. októberi szerződéskötés után pár hónappal az Andrássy 25 Kft. két amszterdami bejegyzésű cég, a Zilber-Berk B. V. és a Southern Hotels Holding B. V. tulajdonába vándorolt. Ezek valójában izraeli érdekeltségek voltak - a tranzakciót jól ismerő forrásunk úgy emlékezett, akkoriban szinte mindenhol holland cégek tűntek fel, aminek elsősorban adóoptimalizálási szempontjai lehettek. Az adásvételi opció tulajdonosai egyik ágon a több vidéki plázát, a fővárosban pedig többek között a Duna Plázát, később az Aréna Cornert, a Gozsdu udvart, a Marina-part lakóparkot építő Plaza Centers csoport, a másikon a Yoav Papouchado alapította Red Sea Hotels csoport lettek. Yoav Papouchado az A25 egyik ügyvezetője lett; a Papouchado családnak 1999-2001 között a Plaza Centers Magyarország Kft.-ben is volt érdekeltsége. Azt, hogy a talpraesett, ügyes Trivestet hány forintért vásárolták ki az A25-ből, nem tudjuk.
A két holland cég helyére kisvártatva a BEA Hotels és Euro Sea Hotels B. V. lépett, de ezek még mindig az izraeli befektetőket képviselték. A tulajdonosok a határidő lejárta előtt fél évvel, 1999 májusában a vételi opciós jog meghosszabbítását kérték és kapták meg az immár fideszes irányítású önkormányzattól. A szerződés módosítása, amit Farkas György (Fidesz) polgármester írt alá, a vételi jogot 1999. december végéig tolta ki, és a fizetendő árat 220 millióról 1,34 milliárd forintra emelte. A tulajdonszerzést végül e '99-es módosítás révén jegyezték be a földhivatalban. Az 1,34 milliárdból a vételár 440 milliót tett ki, ezenfelül a kiürítés költségeként 500 millió, a Balettintézet elhelyezésére pedig 400 millió forintban állapodtak meg a felek. "Legalább fél éven át tartott a huzavona a megemelt árról" - mesélte lapunknak az adásvételt közelről ismerő forrásunk. "Valami biztos volt a kezükben, amivel az önkormányzat rávette a vevőket a magasabb árra" - tette hozzá.
Az izraeli tulajdonosok hatcsillagos szállodát álmodtak a Dreschler-palotába - és ehhez a szakmai hozzáértés és a tőke rendelkezésre is állt. Ám az átépítés mégsem akart elindulni. Felépült viszont a zuglói Columbus utcában az új Táncművészképző Intézet (2002); ehhez a Fidesz-kormány biztosított állami telket. Forrásunk megjegyezte: nem véletlen, hogy az adásvétel miatt nem történt felelősségre vonás, hiszen az izraeliek teljesítették vállalt kötelezettségeiket, a táncintézeten kívül a negyven lakót is elhelyezték. Úgy emlékezett, ez utóbbira nem is volt elég 500 millió forint, körülbelül 800 millió lett a végösszeg, a különbözetet szintén a tulajdonosok állták. Az sem vitatható ugyanakkor, hogy az 1,34 milliárd forint még 1999-ben sem volt magas ár a 2700 négyzetméteres palotáért.
Annál is inkább, mivel az A25-öt és benne a palotát 2007-ben, tehát a globális ingatlanpiaci válság előtt a portugál Aquapura Investments S. A.-nak adták el - a korabeli, azóta sem cáfolt piaci pletykák szerint 30 millió euróért, azaz hozzávetőleg 7,5 milliárd forintért. Ekkor az A25 felvette az Aquapura Hotels Villas & Spa Budapest Ingatlanhasznosító Kft. nevet. Csakhogy az Aquapura ellen 2010 októberében - azaz a válság kirobbanása után - felszámolási eljárás indult: ez arra utal, hogy a portugálokat a gazdasági válság érzékenyen érintette. A felszámolás 2011. júliusban egyezségkötéssel zárult, a palotát tulajdonló cég pedig rá bő két hónappal már a szintén portugál QPR Investimentos S. A. cégcsoporté; egészen pontosan QPR Properties Kft. néven fut tovább. A QPR és az Aquapura közötti átjárhatóságot jelzi, hogy az egyik portugál céginformációs honlapon a QPR-t aquapurás e-mail címen lehet elérni. Ingatlanpiaci befektetési szakértőnk következtetése szerint az épületet a portugál tulajdonosok a portfólió kitisztítása céljából pakolták az egyik cégből a másikba.
Az épületet magát nem terhelték jelzáloggal, de az A25-öt igen. Azt, hogy a Banco Commercial Portugués 2009-es hitele vajon a tervezett szállodaépítést szolgálta volna-e, vagy a cég egyéb terveit, az Aquapura és a QPR kézbesítési címzettjeként feltüntetett Dessewffy Ügyvédi Irodától próbáltuk megtudni, és itt érdeklődtünk a Balettintézet tulajdonosainak további terveiről is - ám az iroda az ügyvédi titoktartásra hivatkozva nem élt a megszólalás lehetőségével.
Hivatali piruett
Jóllehet az épület műemlék jellegének megóvására vagy mielőbbi helyreállítására se az 1997-es, se az 1999-es szerződés nem kötelezte a vásárlót, az ekkor hatályos műemlékvédelmi törvény egyértelműen rendelkezett az ilyen ingatlanok használatáról. "A műemlék fenntartásáról, jó karban tartásáról a műemlék tulajdonosa, vagyonkezelője, illetve a tulajdonosi jogok gyakorlója (...) köteles gondoskodni." Ez a kötelezettség kiterjedt "a műemlék sajátos értékeit képező építészeti, képző- és iparművészeti (...) kialakításának minden alkotóelemére és részletére" is. A tulajdonos köteles tűrni "a hatósági kötelezésben elrendelt munkálatok elvégzését". Erre volt is példa: a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) mint a műemlékeken elvégzett munkálatokat akkoriban még engedélyező hatóság 2009-ben megunta a tulajdonos nemtörődömségét, és többszöri hiábavaló felszólítás után 30 millió forintra bírságolta a portugálokat. Akkor szerelték fel a homlokzat egy részén és a párkányzaton most is végigfutó fémhálót, ami a potyogó palotadarabokat fogja fel.
Azért viszont, hogy a műemlékvédelmi hatóság immár semmire nem tudja kötelezni a tétlen tulajdonosokat, a felelősség a most új törvény után kapkodó Orbán-kormányt terheli. A KÖH-öt ugyanis 2012 őszén felszámolták - paradox módon épp arra hivatkozva, hogy a "vaskalapos" műemlékvédő hatóság túlságosan gyakran keresztezi a magánbefektetők szándékait. (Erről lásd cikkeinket: Porod is neki szolgál, Magyar Narancs, 2012. szeptember 20. és Erő Zoltán: Az önmérséklet művészete, Magyar Narancs, 2012. szeptember 13.) A KÖH feladatait részben a Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási Központ (FNÖK) vette át. E csonkított jogkörű hivatal a Naranccsal most azt közölte: egy 2012-es kormányrendelet értelmében a műemlékvédelemmel kapcsolatos szakhatósági feladatokat a Budapest Főváros Kormányhivatalának kulturális örökségvédelmi irodája látja el.
A Balettintézet ügyében az elmúlt években a VI. kerületi önkormányzat volt a legaktívabb - no meg azok a civilek, akik 2010 augusztusában tüntettek a Balettintézet megmentéséért, és állami visszavételt szorgalmazó petíciót írtak alá. Hassay Zsófia (Fidesz) polgármester 2011 áprilisában levelet írt a tulajdonosnak, és Terézváros egyik szégyenfoltjának nevezte az ingatlant, hozzátéve, hogy "a kerületi önkormányzat kezdeményezi egy olyan törvény megalkotását az illetékes minisztériumnál, amely lehetővé teszi a legszigorúbb szankciók alkalmazását a gondatlan és felelőtlen tulajdonosokkal szemben, akik még a minimális állagmegóvásról sem gondoskodnak, és hagyják tönkremenni a pótolhatatlan értékeket". Az önkormányzat 2011 tavaszán tárgyalóasztalhoz ült a tulajdonossal, és azt az ígéretet kapta, hogy a befektető hamarosan elkezdi a szállodaépítést. Később ez időhúzásnak bizonyult. Az Aquapura az építéshatósági jogkört gyakorló kormányhivataltól 2011 szeptemberében a tíz évvel korábbi terveket némileg módosítva egy 192 szobás ötcsillagos szálloda építésére kapott jogerős engedélyt - a kivitelezés azonban nem kezdődött meg, és az engedély idén szeptember 5-én lejár.
A terézvárosi önkormányzat most, a kormányfői buszozás után (amely innen nézve már nem is tűnik annyira spontánnak) arról tájékoztatta lapunkat, hogy egyeztetéseket kezdtek "egy, a világörökségi területen lévő ingatlanberuházásokról szóló jogszabály előkészítésével kapcsolatban". Ez az új törvény - amit a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a főváros bevonásával készítenek, és még idén a parlament elé kerülhet - minden, a világörökségi területen ingatlant vásárló befektetőt kötelezne arra, hogy belátható időn belül fejlessze, felújítsa a tulajdonában álló épületet. Ha a beruházó saját hibájából nem tesz eleget a kötelezettségnek, akkor először nagy összegű pénzbírságot szabnának ki, majd a következő körben az állam akár vissza is vásárolhatná vagy kártalanítással visszavehetné az ingatlant. A szankciók a jelenlegi tulajdonosokra is vonatkoznának, azaz a Balettintézetet is érintenék. (A Heti Válasz múlt heti összeállítása számos hasonló sorsú fővárosi épületet megemlít, többek közt a Tőzsdepalotát, azaz az MTV egykori épületét.)
Aligha férhet hozzá kétség, hogy ezeket az épületeket nem szabad lerohadni hagyni: ugyanakkor a visszaállamosításuk számos aggályt felvet. Az ingatlanok tulajdonosai eddigi tudásunk szerint általában jogszerűen kerültek birtokon belülre. Most sem nemtörődömségből, hanem pénz és üzleti perspektíva híján állnak el a 2008 előtt még vonzónak tűnő fejlesztésektől. A visszavétel jogállami módja aligha lehet más, mint a visszavásárlás - és nemcsak ennek az ára lesz nagy kérdés, hanem az is, hogy mihez kezdene és mennyiért akár az adott kerület, akár a főváros, akár az állam az ily módon visszaszerzett ingatlan vagyonnal.
