A Pécsi Tudományegyetemre is modellváltás vár

  • narancs.hu
  • 2021. január 8.

Belpol

Szeged és Debrecen után újabb vidéki egyetem kerülhet alapítványi fenntartásba.

Már a nyáron megtörténhet a teljes modellváltás a Pécsi Tudományegyetemnél, vagyis az SZFE-hez hasonlóan ez az intézmény is alapítványi működés alá kerülne – írja a Pécs aktuál nevű portál. „Forrásaink szerint ugyan >>nem kötelező<< a modellváltás, nem kötelező az alapítványi struktúrában való működés, de erősen ajánlott” – jegyzik meg a cikkben.

A portál szerint a kérdés már eldőlt, azt is tudni vélik, hogy Bódis József az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára szeretne a kuratórium élére kerülni. Bódis 1977-ben általános orvosként, majd pár évvel később szintén szülés-nőgyógyász szakorvosként végzett a Pécsi Egyetemen. 2001 óta a Pécsi Tudományegyetem Egészségügyi Főiskolai Karának egyetemi tanára, 2005 óta a Klinikai és Ápolástudományi Intézet igazgatója, 2006-2010-ig dékán. 2007-től klinikaigazgató a Pécsi Tudományegyetem szülészeti-és nőgyógyászati klinikáján, 2010-től 2018-ig a Pécsi Tudományegyetem rektora.

 

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.