„A remény is meghalt” – közölte az LMP budapesti elnöke, miután lemondott

  • narancs.hu
  • 2019. június 1.

Belpol

A pártpolitikának vége: újra Gyurcsány és Orbán között választhatunk – állítja.

„Lemondtam az LMP Budapest Elnökség elnöki pozíciójáról.

Ennek két fő oka van:

1. Az LMP gyalázatos szereplése az EP-választáson. 
2. A pártpolitikának egyelőre vége. Újra csak Gyurcsány és Orbán között választhatunk.

A remény is meghalt” – közölte a Facebook Moldován László.

Moldován lemondási szándékáról már azóta lehetett tudni, hogy a párt csúfosan leszerepelt ez EP-választáson:

Lemond az LMP budapesti elnöke is

Döntését az EP-választáson elért alacsony fővárosi eredményével indokolta. Várhatóan napokon belül az LMP budapesti elnöke, Moldován László is lemond tisztségéről - a politikus hétfőn megerősítette az MTI-nek az azonnali.hu-n megjelent információt. Moldován László a lemondását az LMP európai parlamenti választáson elért alacsony fővárosi eredményével indokolta.

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.