A szlovák külügyminiszter arra kérte Szijjártót, foglaljon állást az orosz invázióról

  • narancs.hu
  • 2022. március 31.

Belpol

Ivan Korčok ebben egységet szeretne.

A NATO keleti tagállamainak (Bulgária, Csehország, Észtország, Lengyelország, Románia, Magyarország, Litvánia, Lettország és Szlovákia) külügyminiszterei csütörtökön informális találkozót tartottak az ukrajnai helyzet miatt Pozsonyban. Miközben Szijjártó a magyar ellenzéket ekézte, újra kijelentette, hogy „ez nem a mi háborúnk”.

Ehhez képest a házigazda szlovák külügyminiszter arról beszélt, hogy a balti országok keleti szárnyának megerősítése csak a kezdete a védelem erősítésének, és fontos, hogy határozott lépésekkel mielőbb elkezdjék felszámolni az Oroszországtól való függést.

Mikor arra a kérdésre válaszolt, hogy mi Magyarország álláspontja az ukrajnai orosz invázióval kapcsolatban, Ivan Korčok a Paraméter tudósítása szerint azt mondta,

fontos, hogy a szövetség egységes legyen. A magyar külügyminisztertől is egyértelmű állásfoglalást kértem a találkozónk során."

Azt egyelőre csak részben tudni, Szijjártó miképp reagált Ivan Korčok kérésére, mert csak a magyar külügyminiszter osztotta meg válaszát. A találkozó után Szijjártó Péter a magyar közmédiának azt mondta: "A tanácskozáson megismételte a magyar álláspontot, miszerint az orosz-ukrán háború nem Magyarország háborúja és a magyar kormány mindent meg kíván tenni annak érdekében, hogy a magyar embereket megvédje ettől a háborútól."

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.