A szülészeti ellátás javításáért tüntettek ma a Kossuth téren

  • narancs.hu
  • 2021. november 28.

Belpol

A Másállapotot a szülészetben civil szerveződés átadta követeléseiket a minisztériumnak is.

A Nyugati térről indulva több százan vonultak a Parlament elé vasárnap azért, hogy a szülészet reformjáért tüntessenek - számol be a Mérce.

A demonstrációt a Másállapotot a szülészetben civil szerveződés kezdeményezte, a tüntetés részeként jelképesen kövekre írták fel a szülés során szerzett rossz tapasztalatokat, terheket, traumákat, majd ezeket egy szülőágyra helyezték. Emellett felolvasták követeléseiket, amiket átadtak a minisztériumnak.

„Azt szeretnénk, hogy ma Magyarországon szeretettel tisztelettel körülvéve korszerű gyakorlatokkal ellátva lehessen élni, szülni, születni és meghalni”

- mondta el a portlának Keszler Viktória,  a Másállapotot alapítója.

Keszler beszélt arról is , hogy sokan, egymástól függetlenül azt tapasztalták, hogy régen nem volt ilyen rossz a szülészeti ellátás. "A koronavírus járvány növelte az önkényes intézkedések számát, hiába voltak jók az országos szabályok, ezeket nem mindenhol tartották be" - írják. Keszler szerint az egészségügyi jogviszony törvény előtt egységessé és biztonságossá kellett volna tenni a szülészeti ellátását, enélkül viszont súlyosan szűkítette a nők mozgásterét.

A demonstráción felolvasták követeléseiket is, amelyek a következőek:

  • Emberi jogokat a szülőszobára. Támogatást az informált döntéshez, az ellátásra vonatkozó döntéseink tiszteletben tartását. Korrekt fizetést a szülésznőknek.
  • Az indokolatlan beavatkozások megszüntetését. Szokásjog helyett tudományos bizonyítékokat. Ne szenvedjen egyetlen anya sem azért, mert „így szoktuk”.
  • Családi vajúdó, szülő és gyermekágyas szobákat. A közös vajúdók azonnali felszámolását, a család egységének támogatását.
  • A vajúdás alatt a nő teljes szabadságát. Legyen vége a mozgás evés-ivás, testhelyzet választás korlátozásának.
  • Támogató kommunikációt a megalázás, zsarolás megfélemlítés helyett. „A nehéz helyzetek, veszteség tiszteletteljes kezelésére legyenek felkészítve a szakemberek.”
  • A nő és a család szabad és tájékozott döntésének támogatását a szüléskörüli veszteségek és komplikációk esetén is. A család méltó búcsújának támogatását minden helyzetben.
  • Engedélykérést minden érintés előtt. „Senki sem nyúlhat egy nő hüvelyébe vagy melléhez az ő megkérdezése, engedélye nélkül csak azért, mert kórházban van.”
  • Bántalmazástól és megszégyenítéstől mentes nőgyógyászati és szülészeti ellátását mindenkinek. „A testhatáraink és döntéseink tiszteletben tartását. A szülészeti erőszak megszüntetését, az elkövetések beismerését és szankcionálását követeljük.”
  • Szabad kísérőválasztást és több segítő kezet az ellátásba. „Ne kelljen választani az apa és a dúla barátnő, nagymama jelenléte között. Egy anya se maradjon támogató segítség, szereti nélkül a szülés után, császármetszés esetén sem.”
  • Valódi lehetőséget a császármetszés utáni hüvelyi szülésre, akár több császármetszés után is. Pontos és érthető tájékoztatást, érzelmi támogatást, kísérők beengedését a műtétre. A kiemelés után a bőrkontaktus kötődés aranyóra támogatását.
  • A gyermekjogok betartását. A szeparáció megszüntetését a gyermekágyas és koraszülött osztályokon. „Anya és babája összetartoznak. Senkinek nincsen joga szükségeltelenül elválasztani őket akaratuk ellenére.”
  • Hatékony szoptatás támogatást. Minden osztályon korszerű szoptatási ismereteket adjanak át az anyáknak, megfelelő empatikus kommunikációval. Minden szülészeti intézménybe képzett szoptatási segítőket!
  • TB finanszírozott otthonszülést, születésházakat, „hogy ne csak a kórház és az otthon között lehessen választani”. Ambuláns szülést, a korai hazabocsájtás rendszerszintű támogatását.
  • Egységes, kiszámítható, jogszerű ellátást. A testi-lelki egészséget támogató ellátást minden anyának és csecsemőnek attól függetlenül, hogy hol és kivel szül.

A követelések minisztériumba való ellátása mellett a szervezet elindított egy online térképet, amelyen  az érintett anyák anonim módon jelenthetik be, hogy hol érte őket jogsérelem. 

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.