A TEK is keresi az eltűnt ötéves kisfiút

  • narancs.hu
  • 2023. március 28.

Belpol

Egy helikoptert is bevetnek, hogy megtalálják. A kisfiú autista, ami nehezíti a keresését. 

Több százan keresik az ötéves Tolna megyében eltűnt kisfiút, írtuk meg pár órával ezelőtt. A Telex megkereste a Tolna Vármegyei Rendőrfőkapitányságot, ahonnan azt a tájékoztatást kapta, hogy hétfő este óta folyamatos az „élőláncos keresés”, az ország számos pontjáról érkeznek civilek és mentőalakulatok. 

A tolnai és szekszárdi rendőrség és a polgárőrség mellett kedd reggel óta már a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai is részt vesznek a keresésben, és egy rendőrségi helikoptert is bevetnek, hogy a kisfiú nyomára bukkanjanak. Komlósiné Kiss Anett sajtószóvivő a Telexnek azt mondta, egyelőre nem jutottak eredményre, de nagyon remélik, hogy még a mai napon megtalálják a kisfiút.

 
Fotó: Police.hu
 

A teol.hu hétfő este azt írta, nem megerősített információik szerint a környező lakóházak biztonsági kamerái rögzítették a kisfiút a lakóhelyétől nem messze – ezt Telexnek nem erősítette meg a rendőrség. Ugyanakkor a kisfiú szülei azt mondták, úgy juthatott ki az udvarról, hogy a nagyon erős szélben kinyílt a kertkapu. 

Tolna város polgármestere, Appelshoffer Ágnes a teol.hu-nak azt mondta, mindenkinek össze kell fognia, hogy megtalálják a kisfiút, aki autista, ami nehezíti a keresést, „hiszen ő nem fog senkihez magától odamenni segítséget kérni”.

A polgármester kedden elrendelte, hogy a város riasztórendszerén keresztül (ezen keresztül szokott történni a szirénapróba is) hangozzon el a rendőrség felhívása, hogy azokhoz is eljusson az eltűnés híre, akik nem használják az internetet. Appelshoffer az önkormányzati hivatal dolgozóit is arra kéri, hogy ha a munkájuk engedik, ők is vegyenek részt a keresésben, számolt be a Telex. 

A Szekszárdi Rendőrkapitányság munkatársai kérik, hogy aki a képen látható fiú jelenlegi tartózkodási helyéről információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen bármelyik rendőri szervnél, hívja a 0674/501-106-os számot, vagy tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámán, illetve a 112-es központi segélyhívó telefonszámon.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.