A teljes magyar társadalom 89 százaléka tudja, hogy belefulladunk a korrupcióba

  • narancs.hu
  • 2016. augusztus 27.

Belpol

A fiatalok 84 százaléka azt is mondja, hogy nem szabad belenyugodni.

Martin József Péterrel, a Transparency International ügyvezető igazgatójával a korrupció hosszú távú hatásairól, régiós trendekről és a lopás mértékéről beszélgettünk e heti nyomtatott kiadásunkban. Az interjú alaphangját megadó részleteket – kedvcsinálóként – itt is közreadjuk.

Magyar Narancs: Száz fiatal közül nyolcvan úgy gondolja, hogy a korrupció súlyos probléma Magyarországon – derült ki a Transparency International friss tanulmányából. Mennyiben tekinthető ez javulásnak a korábbi években tapasztalthoz képest?

Martin József Péter: Én nem érzékelek trendfordulót. A magyar lakosság eddig is pontosan tisztában volt azzal, mi történik az országban. Az Eurobarometer felmérései is ezt mutatták, és az Európai Unió 2014-es, első korrupció elleni jelentése is azt írja, hogy a teljes magyar társadalom – azaz nem csak a fiatalok – 89 százaléka azt mondja, hogy nagyon súlyos probléma nálunk a korrupció. Az EU egészében ez az arány 76 százalék.

MN: A fiatalok 66 százaléka azt is mondja, amennyiben korrupciót tapasztalna valahol, jelentené az esetet. A gyakorlatban is él ez a hajlandóság?

MJP: Ez az adat meglepetés volt számunkra is, hiszen négy évvel ezelőtt a teljes lakosság mindössze negyede, egy évvel később a harmada mondta azt, hogy jelentené, ha korrupciót lát. Persze, ez csak egy hipotetikus adat, nem tudni, hogy valaki tényleg azt fogja-e tenni, amit mond – de ilyen értelemben minden véleménykutatás csak az elvi szintre kérdez rá. A fiatalok 84 százaléka azt is mondja, hogy nem szabad belenyugodni abba, hogy a politikusaink korruptak. Valami fény pislákol az alagút végén.

A leleplező erejű interjú folytatása a csütörtök óta kapható nyomtatott Magyar Narancsban.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult.