„Hogyan viszonyuljunk a Matolcsy pénzéhez?” - A jegybanki alapítványok a kultúrában

Belpol

A Magyar Nemzeti Bank világraszóló botrányt kavaró alapítványai tudósokat és művészeket is támogattak. Megkérdeztük őket, mit gondolnak a sokat emlegetett pályázatokról és a saját szerepükről.

A Pallas Athéné alapítványok 2013–2014-es létrehozása óta sejthető volt, hogy valami nem stimmel velük. Eleve kérdéses volt, jogszerűen jöttek-e létre, ingatlanvásárlásaik is feltűnést keltettek, de mindennél beszédesebb volt az igyekezet, amivel minden rájuk vonatkozó információt el akartak tüntetni a nyilvánosság elől. A személyi összefonódásokról és szervezeti káoszról tavaly nyáron közöltünk részletes cikket (lásd: Matolcsy 250 milliárdos álma, Magyar Narancs, 2015. augusztus 27.), majd – más lapokkal párhuzamosan – több pert is indítottunk különféle adatokért. A történet vége ismert: a rendszerváltás utáni magyar jogtörténet egyik legabszurdabb húzásával a kormány megpróbálta eltüntetni az alapítványi vagyon közpénzjellegét. Ezt a törvénymódosítást már a Fideszen belül is többen kritizálták, és végül az Alkotmánybíróság (Ab) elkaszálta. A világsajtót pedig bejárta az egymilliárd dolláros korrupciós botrány híre.

Az Ab döntésének egyik következménye volt, hogy az alapítványoknak nyilvánosságra kellett hozni, kiket támogattak eddig. Így derült ki, hogy a Matolcsy György jegybankelnök unokaöccséhez, Szemerey Tamáshoz köthető, a Vs.hu-t (és ma már az Origót is) kiadó New Wave Media 630 millió forintot kapott. A hír hatására a Vs szerkesztőségének jelentős része otthagyta a céget. Ehhez a cikkhez összeírtuk, milyen művészeti és tudományos támogatásokat osztottak ki ugyanezek az alapítványok, és megkerestük a kedvezményezetteket, reagáljanak a hírre ők is. Annyit előrebocsátunk, hogy felmondásokról, pénzvisszafizetésről itt nem lesz szó.

A hálás közönség

A hálás közönség

Fotó: Kovács Attila / MTI

A kulturális tárgyú pályázatok között is voltak olyan kirívó esetek, amelyek bejárták a sajtót, és amelyek rossz fényt vetnek az egész rendszerre. Ilyen a Kairosz Könyvkiadó esete, amely sorra jelentette meg a magyar unortodoxia jelentős szerzőinek műveit, és sorra kapta a kimagasló támogatásokat, összesen 122 millió forintot. Náluk látott napvilágot Matolcsy egykori titkárnője, Wiedermann Helga értékelése Matolcsy gazdasági miniszteri tevékenységéről (képünk e könyv bemutatóján készült – a szerk.), továbbá az egyik alapítvány kurátora, Kásler Miklós „nemzeti nagyvizit”-sorozata, vagy éppen Lovas István könyve Orbán és Matolcsy válságkezelésének sikereiről. De minket most nem (csak) ezek a kiugró tételek érdekeltek, hanem például azok a kutatói és művészeti műhelyek, amelyek nyilvánvalóan nem kötődnek közvetlenül az alapítványok körüli személyi hálóhoz vagy érdekkörökhöz, ám pusztán azáltal, hogy elindultak és nyertek ezeken a pályázatokon, közvetetten kapcsolatba kerültek az elmúlt negyedszázad egyik legfontosabb korrupciós ügyével. Ez azért viszonylag ritkán fordul elő mondjuk irodalmi folyóiratokkal.

A különleges helyzetre tekintettel levélben fordultunk számos kedvezményezetthez, és megkérdeztük, hogyan szereztek tudomást az alapítványok pályázatairól, volt-e bármilyen morális vagy szakmai aggályuk velük kapcsolatban, a tőlük kapott támogatás mennyire volt számottevő az éves költségvetésükben, milyen módon és hol kellett feltüntetni a támogatás tényét. És végül azt is, hogy mit gondolnak erről az egészről, és hogy reagáltak-e bárhogy arra, amikor kiderült, milyen tevékenységet végez, mire szolgál ez a hálózat. A rendelkezésünkre álló információk szerint az MNB alapítványaival több mint 40 cég, alapítvány vagy magánszemély szerződött kulturális célú támogatás felhasználására. Megkeresésünkre az érintettek csupán töredéke válaszolt. Így tett az Alinea Kiadó, a Dialóg Campus Kft., az ELTE Eötvös Kiadó Kft., a Gondolat Kiadó Kör, a KÖVET Egyesület a Fenntartható Gazdálkodásért, a Magyar Szemle Alapítvány, az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont, az MTA KRTK Világgazdasági Intézet, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a Szabad Piac Alapítvány, a Tiszatáj Alapítvány, valamint a Typotex Kiadó. Válaszaik alapján abból kiindulva próbáltuk rekonstruálni azokat a dilemmákat, amelyekkel a művészeti és tudományos élet szereplői szembesültek, hogy a levonható tanulságok nem csak a konkrét esetre vonatkoztathatóak. (A teljes válaszokat, valamint a kulturális célú támogatások összesített táblázatát a magyarnarancs.hu-n közöljük – a szerk.)

A jó ügyért

Sokan semmit nem reagáltak, míg többen már az érdeklődés tényét is zokon vették, és sértődötten utasították vissza megkeresésünket. A fenti felsorolásban tehát az átlagnál nyitottabb, a nyilvánosság tájékoztatását komolyan vevő műhelyeket találunk. Magukat a jegybanki alapítványokat most nem kerestük meg, de a Pallas Athéné Geopolitikai Alapítvány így is a MÚOSZ etikai bizottságához fordult, mert „a vele támogatási szerződést kötő több partnerétől kapott bejelentések alapján” úgy ítélte meg, hogy a cikk szerzője újságíróként megsértette az Etikai Kódexben foglaltakat, amikor „a PAGEO Alapítvány támogatottjaihoz a lelkiismeret szabadságát sértő, fenyegető levéllel fordult”, valamint „felelősségre vonta és megfélemlítette a PAGEO Alapítvány egy pályázatának nyertesét” és „méltatlan magatartást tanúsított”. A keresetet a MÚOSZ elutasította.

Ami magukat a válaszokat illeti, a leggyakoribb reakció az általános pénzhiány felemlegetése. Látványos, mennyire forráshiányos területek ezek: panaszolják az MTA és az egyetemek költségvetésének csökkentését, a tudományos pályázatok megcsappanását, az NKA folyóiratkeretének megvágását és így tovább. Ezért többen kifejezetten örültek, mikor az MNB egyik-másik alapítványának pályázati kiírása a profiljukba vágott. Bár a sajtó rendszeresen cikkezett a körülöttük lévő anomáliákról, ezekről a pályázók többsége vagy nem hallott, vagy nem tartotta őket relevánsnak, mivel maguk a pályázatok nyíltak voltak, világos feltételeket támasztottak, és a pályáztatás menete megfelelt a szokásoknak. Akadtak azért olyanok, akiknek voltak fenntartásaik az alapítványok forrásaival és rendeltetésével kapcsolatban, „hiszen egyértelmű, hogy az MNB funkcióitól idegen egy ilyen tudományos szponzorálási tevékenység”, ugyanakkor nem állt rendelkezésükre más forrás – így bár nem akartak kompromisszumot kötni, a pályázatot benyújtották, és nyertek.

Többen dicsérték a hatékony ügyintézést. Kérdéseinkre mindenki megerősítette, hogy az alapítványok nem próbáltak beleszólni a tartalomba. A megítélt támogatások a teljes, éves költségvetésben csak kiegészítő tételek, de az egyes konkrét könyveknél mégis meghatározóak voltak: van olyan könyv, amely az MNB-alapítvány nélkül nem jelenhetett volna meg. A támogatások ténye a pályázathoz hasonlóan nyilvános volt, valamennyi pályázó arról számolt be, hogy azt a megszokott módon kellett feltüntetni a különböző kiadványokon, dokumentációkon. Az általunk ellenőrzött kiadványokon is az ismert formulákkal találkoztunk. (Egyedül a Nemzeti Színháznál nem találtunk a honlapon vagy a kezünkbe került brosúrákon semmit, pedig a magyar nyelv és kultúra támogatására 32 millió forintot kaptak. Mivel – egyedül a közintézmények közül – semmilyen formában nem reagáltak megkeresésünkre, ezért közadatigényléssel fordultunk a Nemzeti Színházhoz, hogy kiderüljön, mire fordította a színház ezt a pénzt.)

Váltsak szakmát?

A válaszadók egyike sem kívánt elhatárolódni az alapítványoktól, csupán rögzítették, hogy az általuk vállalt és a szerintük rájuk vonatkozó feladatot ők maguk teljesítették. „Az, hogy az alapítványtól mások hogyan jutnak pénzhez, rajtunk kívülálló tényező: sem rálátásunk, sem beleszólásunk nem volt” – írja egyikük. Kivételt képez a Typotex Kiadó, ahol azon törik a fejüket, hogy az alapítványi segítséggel megjelentetett könyvekből jelentős mennyiséget könyvtáraknak ajánlanak fel, mert – mint írják – „szomorúsággal tölt el bennünket, hogy a közszolgálat eme jól megszervezett és szakmailag mások által is messzemenően jó célokra felhasznált fórumát milyen háttérrel, milyen megfontolásokkal hozták létre”. Mások úgy gondolják, hogy „a pénzt a jó ügyért kaptuk, amelyet szolgálunk”, „az általunk megjelentetni kívánt, s támogatásra javasolt könyvek valódi értéket képviselnek, kultúránk gyarapodik velük”, és „e könyvek kiadása szerintünk társadalmilag hasznos tevékenység”.

Ennél sokkal élesebben fogalmazott egy társadalomtudós, aki két szálon is érintett az alapítványi pályázatokban, és név nélkül nyilatkozott lapunknak. Azt írja, hogy bár egyértelmű a rendszer kor­ruptsága és a jegybanknak egyáltalán nem feladata ilyen pályázatok kiírása, de ettől még nem szabad összemosni a haveroknak átjátszott százmilliókat és a kutatók által pályázatokon elnyert kisebb összegeket. Nem csupán az összegek nagyságrendje különbözik ugyanis, hanem azok megszerzésének módja is. A problémát persze érzékelik: „A szűkebb baráti körben és a tágabb kutatói közösségen belül is van vita, vagy inkább hangos gondolkodás arról, hogyan viszonyuljunk a »Matol­csy pénzéhez«. Abban teljes az egyetértés, hogy amíg nem szól bele a tartalomba, addig elfogadjuk ezt a közpénzt. Amíg a kiírás nyílt és a pályázati cél a munkánkhoz kapcsolódik, a forrásból a munkánkat végezzük el és minden forinttal elszámolunk, addig nincs mit kifogásolnunk.”

Majd azzal folytatja, hogy „nehéz vagy majdnem lehetetlen a nemes elvi elutasítást választani ott, ahol ez a pénzosztó hálózat kiszorít szinte mindent. Ahol a kutatói lét, a kutatóintézetek létezése, működése a napi túlélésről szól. Ahol egy doktori fokozattal rendelkező, közel húsz éve a pályán lévő negyvenes kutató 140 ezer forintot visz haza… Ott az életben maradást jelenti az ehhez az új hálózathoz való elfogadó viszonyulás. Naponta teszi fel magának a kérdést egy sor kutató idehaza: meddig maradhatok még itthon ebben a szakmában. Szakmát váltsak, vagy országot?”

Figyelmébe ajánljuk

Önarckép feketével

  • - turcsányi -

Ha van igazság a földön, Bert Schneiderből hétcsillagos hollywoodi aranyifjú válik. Egy léha, semmirekellő alak a sztárjelöltek örökké vidám, szőke és bikinis karéjában, a nyitott tetejű sport Mercije oldalának támaszkodva, golfhoz öltözve néz el a távolba, s számolja Los Angeles mindig felhőtlen egén az angyalokat.

Kiszámolós

Ha Ed Sheerannek van harminc kamionja, hat pengető alakú óriáskivetítője, öt saját fejlesztésű looper pedálja a forgószínpad öt különböző pontján, és 135 percet játszik – saját állítása szerint – nagyjából 70 ezer embernek, akkor hány keringős lüktetésű balladát játszhat el?

Az egyedüli boldogság

  • Balogh Magdolna

A dán írónő (1917–1976) bő öt évtizeddel ezelőtt befejezett, 1967 és 1971 között írt ön­életrajzi trilógiája azt az utat mutatja meg, ahogyan egy szegény sorsú, munkáskörnyezetben felnőtt lányból ismert és népszerű, számos díjjal kitüntetett szerző válik.

Térerő

A modern nagyváros az ipari forradalom következménye; a korábbiaktól gyökeresen eltérő termelési struktúra nyomán alakult ki az a térszövet, amelyben az európai civilizáció máig élni, bár lassan inkább csak túlélni próbál.

A vasutasok kérték

Talán Stephenson óta nem fordult elő, hogy egy működő vasúttársaság arra biztatta volna utasait, hogy ne vegyék igénybe a szolgáltatásait.

Magyar western fűnyíróval

Ha azt mondom, vásári bábjáték, azt mondod, Vitéz László. És persze Kemény Henrik. A műfaj magyarországi történetének meghatározó alakjai máig ott állnak minden, e hagyományt követő előadás mögött.

Veszélyes álmok

  • Eörsi Mátyás

Mire gondol az olvasó, ha azt hallja: „Zöld, biztonságos, versenyképes”? Vagy ezt: „Helyreállítás, erő és a hovatartozás érzése”? Esetleg ezt: „Együtt. Ellen­álló. Európa.”?