A választások után egy héttel megszüntette a KESMA a City7 nevű ingyenlapját

  • narancs.hu
  • 2022. április 11.

Belpol

Egy évig jelent meg, kifejezetten olyan településeken, ahol ellenzéki polgármesterek vannak.

Országszerte megszűnt a City7, kivéve Budapest VIII. kerületét – írja a Media1, miután a Mediaworks ügyfélszolgálatánál érdeklődött arról, hogy miért nem jelent meg a legfrissebb lapszám. A Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA)/Mediaworks kiadónál a Media1 érdeklődésére nem indokolták a fejleményt, annyit mondtak, hogy „már nem tudjuk biztosítani a lapot”, és az ügyfélszolgálatnál is csak a lap megszűnéséről kaptak tájékoztatást a vezetőségtől.

City7 nevű ingyenes hetilapot a Mediaworks az ellenzéki vezetésű városokban terjesztette. A tartalmat – legalábbis a portál által vizsgált miskolci példány esetében – a kormánypárti kiadó regionális lapjainak a szerkesztősége biztosította, míg a központi tartalmakért Pósa Árpád felelt főszerkesztőként. A lap indulásáról a Narancs.hu számolt be elsőként még tavaly februárban.

A Média1 úgy fogalmaz „a lap finoman szólva propagandisztikus jellegű volt, már az első számban Gyurcsány Ferenc egykori miniszterelnököt hibáztatták a koronavírus-világjárvány kapcsán, valamint a Fidesz méltatták.”

Pénteken a FourFourTwo nevű focis lapot is megszüntette a Mediaworks, mindenféle indoklás nélkül. A megszűnés tényét Szöllősi György főszerkesztő közölte a lap hasábjain, valamint köszönetét fejezte ki Orbán Viktornak a lap működése kapcsán.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.