A vételár háromszorosáért adná el az apósa segítségével vett ingatlant Szijjártó Péter felesége

  • narnacs.hu
  • 2024. december 13.

Belpol

Az épületben egy magántanoda működött, ami néhány hónapja elköltözött.

Szijjártó Péter felesége a vételár közel háromszorosáért adná el azt a több mint 540 négyzetméteres ingatlant, amit a hét évvel ezelőtt az apósától kapott kölcsönből és banki hitelből vásárolt – írja a 444.hu.

Szijjártó-Nagy Szilvia 2017-ben családi és banki segítséggel vette meg a jelentős méretű ingatlant, amit bérbe adott, és erre alapított egy céget, a Varázshíd Rental Kft.-t. Az ingatlanban egy iskola előtt álló gyerekek felzárkóztatásával foglalkozó magántanodát nyitott a bérlő. A cég beszámolói alapján a lap arról ír, nem végzett a bérbe adáson kívül más tevékenységet, egyetlen vagyontárgya is a 2017-ben megvásárolt dunakeszi ingatlan volt.

Az 1080 négyzetméteres telken fekvő, 540 négyzetméteres házat 355 és 379 millió forint közötti áron hirdetik.

Ez közel háromszorosa annak, amennyit hét évvel ezelőtt fizethetett érte Szijjártó-Nagy Szilvia. Az ingatlant az akkori hirdetés alapján 125 millió forintért vehették meg – erről akkoriban a 24.hu számolt be. A tranzakció nemcsak azért volt hírértékű, mert a külügyminiszter feleségének vásárlásáról volt szó, hanem azért is, mert a vásárláshoz az apósa, Szijjártó Péter édesapja is adott kölcsönt – hogy pontosan mennyit, arról nem voltak információk – a 40 millió forintos banki hitel mellé.

A 444.hu arról ír, a meghirdetett ingatlant annak a Kincsem Sziget Közhasznú Nonprofit Kft.-nek adták bérbe, amelynek 2018 és 2020 között Szijjártó-Nagy Szilvia is a felügyelőbizottsági tagja volt. A Kincsem Sziget Kft. az ingatlanban indította el a Szijjártó-Nagy Szilvia cégének nevével megegyező Varázshíd Tanodát. A tanoda Facebook-oldala szerint a költözést már nyáron elkezdték előkészíteni, szeptembertől pedig az egyik általános iskola épületében működnek tovább.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A politikai kötődés volt a meghatározó a Városi Civil Alap pénzosztásánál

Jól látszódik, hogy a Városi Civil Alap támogatásainak megítélésénél fontos szerepe volt a politikai beágyazottságnak. A közpénzből kitartott szervezetekről készített gyűjtésünk második részében olyan alapítványokat és egyesületeket veszünk górcső alá, amelyek pontosan illeszkednek abba a politikailag elkötelezett hálózatba, amelyen keresztül az alap pénzei évek óta áramlanak.

Az örökmozgó

  • Molnár T. Eszter

A darab, legalábbis a leírása szerint a mobilitást tematizálja, az úton lét, a meg nem érkezettség generációs tapasztalatát. A fluid meghatározatlanság valóban végigkíséri az előadást, az egymás után sorakozó jelenetek feszültségét a többértelműség és a jelentések interferenciája táplálja.

Tokióban hazatalál

Álmos képű amerikai színész bolyong Tokió­ban… de ez nem Bill Murray kiégett cinikusa, ahogy a japán főváros sem az a neonban úszó, idegenül pislákoló metropolisz, mint az Elveszett jelentésben.

A juhász és a techno

Egyszer volt, hol nem volt, élt, éldegélt özvegy apjával és néma kisöccsével Észak-Macedónia térerőben fogyatékos hegyei közt egy szegény jörük juhászlegény (a jörükok egy Balkánon ragadt török népcsoport).

Kísérleti színész

A brit színész külföldön húsz éve folyamatosan műsoron lévő darabjában a cselekmény maga tökéletesen elsikkad az aktuálisan felkért színész egyéni drámája mellett. Ketten játszanak; egyikük állandó szereplő, a hipnotizőr – a magyar színpadon Bodor Géza –, a másik viszont előadásonként változik, aszerint, hogy az alkotók kit kérnek fel. Ezúttal Balázs Andreára esett a választás.

Aparegény PTSD-vel

Megosztó könyv, elutasítottságának mértéke attól függ, ki milyen mértékben kezeli tabuként a gyermek-szülő kapcsolatot a közösségi térben. Növeli az ellenérzések amplitúdóját, hogy az apa, akiről és akinek a betegségéről és haláláról a bejegyzések szólnak, a magyar kultúra ikonikus személyisége volt, és a róla kialakuló negatív kép a legenda lebontásával is jár.

Térbe írt emlékezet

A kiállítás az otthon alapélményét, érzelmi és fizikai dimenzióit járja körül. Az otthon mint az emlékezet tere jelenik meg, miközben a tárlat egyáltalán nem melankolikusan nosztalgikus, sőt az anyagot nézve a veszteség hidege is megérint.