A világsajtó nekiesett a mi szép és hasznos határzárunknak!

  • narancs.hu
  • 2015. augusztus 25.

Belpol

Ennyi cikk egy napon nem lehet véletlen! Gyurcsány kottájából játszanak! Kettős mérce! A hanyatló Nyugat tehetetlen vergődése!

Az Al-Dzsazira és a Deutche Welle is címlapon számolt be a rekordszámú menekültről, míg a BBC és a New York Times helyszíni riportjai szerint a menekültek azért is indultak meg az utóbbi napokban észak felé, hogy Európába érjenek, mielőtt még teljesen felépülne a magyar kerítés.

Az új szögesdrót Mórahalomnál

Az új szögesdrót Mórahalomnál

Fotó: MTI

A brit Guardian véleménycikke szerint a kerítésnek gyakorlati haszna amúgy sincs, hiszen könnyedén meg lehet kerülni. A lap szerint a határzár értelmetlen PR-fogás, amely semmiféle megoldást nem jelent, hiszen a migránsokat, akik háború elől menekülnek és tettek meg több ezer kilométert, egy kerítés nem fogja megállítani (hasonlóan nyilatkozott a Narancsnak még a kerítés ötletének belengetése előtt Hárs Ágnes migrációkutató, a vele készült interjút itt olvashatja).

A brüsszeli Politicóban Kim Lane Scheppele, a Princeton professzora szintén a kerítés értelmetlenségét elemzi, kiemelve, hogy ezzel Orbán Viktor egész egyszerűen visszaél a Dublin II szabályozással. A kerítést megkerülni ugyanis csak EU-tagállamokon keresztül lehet, így Magyarország oda fogja visszaküldeni a menekülteket. Scheppele szerint a kerítés felépítésével a Fidesz újabb lépést tett a szélsőjobb irányába.

A konzervatív Die Welt Még börtönőrök is dolgoznak Magyarország határkerítésén című cikkében szintén a kerítés hatásait elemzi, feltéve a kérdést: mit lép majd Magyarország, ha hirtelen több ezer menekült gyűlik össze a kerítés túloldalán?

De ezekkel a kérdésekkel és kritikákkal a kormánynak szerencsére mind nem kell foglalkoznia, hiszen jól tudjuk, hogy ez csak a nemzetközi pénztőke és a háttérhatalom alaptalan támadása, aminek semmi köze a valósághoz.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.