A volt egészségügyi miniszter szerint valami nem stimmel a hivatalos adatokkal

  • narancs.hu
  • 2020. április 10.

Belpol

„Érthetetlen, hogy miért titkolják továbbra is a járvánnyal kapcsolatos adatok nagy részét.”

„A magyarországi halálozási arány nem tér el jelentősen a környező országokétól” – mondta korábban Müller Cecília. Erre azonban rácáfolnak a számok, hiszen a tegnapi adatok alapján Magyarországon a fertőzöttek 6,7 százaléka hunyt el, míg a John Hopkins Egyetem összesítése szerint az USA-ban 3,4, Németországban 2, Ausztriában 2, Csehországban 1,9 %. A WHO és más kutatók becslései szerint a COVID-19 halálozás 1-2 százalék között mozog – írja Kökény Mihály volt egészségügyi miniszter Facebook-oldalán.

„A napnál is világosabb, hogy Magyarországon nagyon keveset tesztelnek, ez a különbség magyarázata. Érthetetlen, hogy miért titkolják továbbra is a járvánnyal kapcsolatos adatok nagy részét: milyen módszerrel (vírus, szerológia) hány embert teszteltek, közülük mennyi a tünetmentes, hány főt kezelnek otthon, mennyit kórházban, mennyit intenzíven, hány embert lélegeztetnek, stb. mindezt részletes demográfiai és területi bontásban” – folytatja bejegyzését Kökény.

A szakember véleménye szerint a jelenlegi napi 2000-2500 akkreditált vizsgálat csak a jéghegy csúcsa. „Miért nincs több? Ha nincs rá pénz vagy politikai okokból nem akarnak több vizsgálatot, mondják meg! Jogunk van tudni. Kár az országos tisztifőorvosnő szakmailag hibás állításaival terhelni a közvéleményt. Szerinte ugyanis nem szükséges, felesleges az egész ország tesztelése, és nem is szolgálná a járvány elleni védekezést” – zárja posztját a volt miniszter.

A poszt egyébként csütörtök este született, tehát Kökény még nem ismerte a pénteki adatokat. Mint arról beszámoltunk, csak egy nap alatt 210-zel nőtt a magyar fertőzöttek száma, és ez annak köszönhető, hogy a Pesti úti idősek otthonában megjelent betegség miatt a járványügy elkezdett tesztelni itt és ehhez hasonló intézményekben. A kormány hívatalos honlapja szerint a járvány márciusi hazai kitőrése óta 29 948 mintavétel történt.

Nézzünk együtt a jövőbe!

Mit tesz, és mit tehet a járvány ellen az ellenzék, a honvédség, az önkormányzat? Olvasni jó. Elgondolkozni a jövőn pedig szerfelett izgalmas is lehet, és még a hétköznapokban is jól hasznosítható dolgok sülhetnek ki belőle. Belelátni a jövő bármely kicsiny szeletébe: nincs is annál kecsegtetőbb dolog.

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.