A CW Bank hetvenmilliárdja: Bécsi szelet

szerző
Torkos Matild
publikálva
1999/21. (05. 27.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) megszabadul a költségvetésnek 70 milliárd forintnyi kárt okozó bécsi leánybankjától, a Central Wechsel- und Creditbank AG-tól (CW Bank). Lapértesülések szerint a CW Bankot a Magyar Fejlesztési Bankhoz lapátolják át, míg a rossz hitelportfóliót az állami tulajdonú cégek romjainak eltakarításában és az állami garanciával védett banki hitelek értékesítésében járatos Reorg Rt. gondjaira bíznák.

A jegybank bécsi leánybankja összesen 70 milliárd forintra tehető kockázatos hitelt helyezett ki 1990 és 1996 között kelet-európai magáncégeknek. Emiatt az MNB-nek most 290 millió dollár - 70 milliárd forint - céltartalékot kellett képeznie. Az MNB-nél örülnek, hogy megszabadulnak a terhes örökségtől, a klasszikus jegybanki tevékenységhez semmiképp sem illeszthető kereskedelmi banki tevékenységtől. Nem beszélve arról, hogy a jegybank szakmai jó hírét is aláásta a kétes hitelei miatt rossz hírbe keveredett bécsi leányzó.

Az MNB igazgatósága és felügyelőbizottsága május 12-én felkérte a CW Bank vezetését, hogy adjon megbízást egy pénzügyi és büntetőjogi területen jártas osztrák ügyvédi irodának, hogy indítsa el a pereket és a szükséges eljárásokat a CW Bank 1990 és 1996 között hivatalban volt igazgatóságának tagjai és vezető alkalmazottai ellen. A jegybank erre azután szánta el magát, hogy egy nemzetközi könyvvizsgáló cég átvilágította a bécsi lány múltját, és egy osztrák ügyvédi iroda is szakvéleményt adott a bécsi leánybank volt vezetői és alkalmazottai ellen indítható polgári, illetve büntetőeljárásokról.

A magyar jegybank vezetése nem kapkodta el a CW Bank ügyében május 12-én hozott intézkedést. Az MNB vezetése már 1997-ben elhatározta, hogy a CW Banknál akkor már folyó vizsgálatokról a törvényhozás mellett a közvéleményt is tájékoztatja. Ehhez végül két évre volt szükség.

Csontváz a szekrényben

A CW Bank 1990-ig a többnyire állami tulajdonú magyar külkereskedelmi vállalatok kelet-nyugati kereskedelmi ügyleteit finanszírozta, nem szükségszerűen üzleti alapon. 1990-től a pénzintézet egyre nagyobb szerepet vállalt a FÁK-, illetve a délkelet-európai országok kereskedelmének pénzelésében. A jegybank által elvégeztetett vizsgálatok szerint a CW Bank 70 milliárdos veszteségtömege részben olyan kelet- és közép-európai ügyfelekkel kötött üzletekből származik, akik a rendszerváltás előtt is a bank ügyfelei voltak, csak akkor még állami garanciákkal működtek. A bank bukott nagyhiteleinek többsége mögött fél tucat, egymással szoros kapcsolatban álló magánszemély cégcsoportjai állnak, nehezen követhető off-shore cégek által rejtett tulajdonviszonyokkal.

A CW Bank első jelentős veszteséget okozó hitelkihelyezésére 1995 tavaszán derült fény. Az MNB a CW 1994. évi veszteségei miatt 2,8 milliárd forintnyi gyorssegélyt kényszerült átutalni; egy évvel később hasonló nagyságú tőkeinjekcióra volt szükség. A vizsgálatok 1995-ben meg is kezdődtek, de egy év kellett ahhoz, hogy 1996 tavaszán kimondassék: nem egyedi, elszigetelt jelenségről van szó. A jegybank jelenlegi vezetése szerint a CW Bank csaknem 1998-ig működtette azt az áttekinthetetlen, több tucat leányvállalatot átfogó konszernstruktúrát, amely számos rossz hitel, cégérdekeltség, hiányosan bejegyzett, túljegyzett ingatlan temetője volt. A bank emellett még új finanszírozásokat is nyújtott. Az Osztrák Nemzeti Bank vizsgálata, amelyről a jelentést 1996 áprilisában az MNB-hez is megküldték, fokozott kockázatot állapított meg a FÁK-üzletekben és a banki érdekeltségekben.

A magyar jegybank válaszként számos személyi változtatást hajtott végre az ügyvezető igazgatóság és a felügyelőbizottság személyi összetételében. 1997 őszén egy nemzetközi fejvadász céggel kerestették és találták meg az új vezérigazgatót, egy nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező holland bankárt. A bankár munkához látott, és 1998 áprilisában 32 alkalmazottat elbocsátott. A szakember feladatát a banki folyamatok "bankszerű átszervezésében" és a CW Bank gyors értékesítésének elősegítésében határozták meg - jóllehet a bécsi leány akkor már a kutyának sem kellett. A holland bankár ráadásul nemcsak kommunikációs képességeiben árult el jelentős hiányosságokat, de érzéketlennek bizonyult a hatékony work-out tevékenység iránt. Ez utóbbi rossz tulajdonságán magyarra lefordítva azt kell érteni, hogy nem tudta megoldani a megoldhatatlant: az elbaltázott hitelkihelyezések ügyét. Ezért aztán 1998 májusában annak rendje és módja szerint lapátra is tették. Láng László, az új főnök elkülönítette a rossz hitelportfóliót, kirúgta a hitelosztály addigi vezetőit, és több tucat polgári és büntetőeljárást kezdeményezett az adósok ellen.

Fedett szervek

A rossz hitelekről mindössze annyit lehet tudni, hogy 80 százalékuk közép-európai országok cégeinek nyújtott kölcsönök. Főleg bolgár, macedón, ukrán és orosz cégek rakták a 70 milliárdos kárt a központi költségvetésen keresztül a magyar adófizetők gyönge vállára. Arra, hogy a konkrét hitelügyletek részleteiről a közvélemény semmit se tudhasson meg, a banktitokra, az üzleti titokra és a személyiségi jogokra hivatkozva, kínosan ügyelnek a magyar jegybank és a CW Bank illetékesei. Az első CW Bank-botrány 1996 tavaszán robbant, amikor kiderült, hogy az MNB leánybankja 4,3 millió frankkal (egy, az OTP érdekeltségébe tartozó New York-i céggel karöltve - ők 6 millió frankot hoztak) beszállt egy Biszer Dimitrov névre hallgató, büntetett előéletű bolgár biznyiszmen franciaországi üzletébe (HVG, 1996. március 9.). A Gigastorage-ügyként ismert Dimitrov-féle vállalkozásból büntetőügy is lett Franciaországban, ugyanis a bolgár mágnás munkahelyteremtéshez kapott támogatást a francia államtól, amit azután illegálisan külföldre juttatott.

Nem tudni, hogy az adófizetők mi végre finanszírozzák a magyar titkosszolgálatokat, ha nem azért, hogy a Dimitrovhoz hasonló síblerektől megkíméljék a magyar tulajdonban lévő bankokat, különös tekintettel a Magyar Nemzeti Bankra. A HVG értesülése szerint ugyanis Dimitrov igen szoros kapcsolatot ápolt azoknak a bolgár állami vállalatoknak a vezetőivel, amelyek a rendszerváltás előtt élénk kereskedést folytattak a Cocom-listás, tehát kereskedelmi embargó alá eső elektronikai termékekkel. A végállomás rendszerint a Szovjetunió volt. Dimitrov ráadásul köztörvényes bűncselekmény elkövetése miatt Bulgáriában is ült. Ha ezt a francia hatóságoknak nem is feltétlenül illik tudni, a magyaroknak annál inkább. Dimitrov papája ugyanis nem akárki volt Bulgáriában: Biszert nem más nemzette, mint Sztojko Dimitrov, a bolgár titkosszolgálat tábornoka.

Nem tudni, hogy miféle kapcsolatoknak köszönhette Biszer Dimitrov, hogy franciaországi vállalkozásának finanszírozásában szerepet vállalt a jegybank cége. Az mindenesetre tudható, hogy Dimitrov magyarországi ismerőseként tartják számon Apró Piroskát, a rendszerváltás előtti külkereskedelmi miniszterhelyettest, a Horn Gyula Baráti Kör egyik jelentős személyiségét, aki 1990-91 között a Videoton kereskedelmi igazgatója volt, a 70-es évek közepe táján és 1980-81-ben pedig a szófiai kereskedelmi kirendeltségen teljesített szolgálatot. Dimitrov ismerőseként tartják számon Hargitay Györgyöt is, aki a Videoton érdekeltségébe tartozó Waltham céget vezette. A Waltham ugyancsak kapott a CW Banktól 60 millió márkát, amelyet azóta sem köhögött vissza.

Információk hiányában kénytelen elfogadni a közvélemény, hogy többnyire külföldi cégeket hitelezett a CW Bank, ám - ugyancsak a HVG értesülése szerint - az 1994-ben 2,4 milliárd forintnyi MNB-tőkepótlékra azért volt szükség, mert a magyar kazánkirálynak, Morvainak nyújtottak igen kockázatos hitelt. Ezt igazolhatja az, hogy a CW Bank magyarországi cége, a CWAG Kft. 2,7 millió dollárnak megfelelő összegre jelzálogot jegyzett be Morvai nagyrédei ingatlanára.

Mindenesetre figyelmet érdemel, hogy a CW Bank körülbelül akkor kezdett a kétes és kockázatos hitelek kihelyezésébe, amikor a magyar Országgyűlés elfogadta a jegybankról szóló törvényt. Ennek alapján az MNB-nek fel kell hagynia a jegybanki tevékenységhez nem illő kereskedelmi banki tevékenységgel. Ám a törvény ennek végrehajtására nem szabott határidőt.

A pongyola törvényhozás pedig 70 milliárd forintjába kerül az országnak.

Torkos Matild

szerző
Torkos Matild
publikálva
1999/21. (05. 27.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra