A fehérvári gettóügy: Milliomosok

szerző
Kerényi György
publikálva
1997/49. (12. 04.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Nyertek-e a jogvédők Székesfehérváron, amikor megakadályozták, hogy konténerekbe telepítsenek tizenhárom, jogcím nélkül önkormányzati lakásban élő családot? Humánus volt-e az önkormányzat, amikor az emberek kilakoltatását kitolta egy hónappal, és 30 millió forintot ad nekik arra, hogy lakást vásároljanak? Hetven ember, köztük harminchét gyerek elköltözött lakhatatlanná vált bérházából, és ideiglenes szálláshoz jutott egy meleg, világos kőházban. Talán sikerül lakást is találniuk december 20-ig, amikor el kell hagyniuk az épületet, és személyijükbe új lakcím kerül a Rádió utca 11. után. Harmincmilliót kaptak erre, de a pénz a többi ötszázezer roma számlájára is felkerül.

Nyertek-e a jogvédők Székesfehérváron, amikor megakadályozták, hogy konténerekbe telepítsenek tizenhárom, jogcím nélkül önkormányzati lakásban élő családot? Humánus volt-e az önkormányzat, amikor az emberek kilakoltatását kitolta egy hónappal, és 30 millió forintot ad nekik arra, hogy lakást vásároljanak? Hetven ember, köztük harminchét gyerek elköltözött lakhatatlanná vált bérházából, és ideiglenes szálláshoz jutott egy meleg, világos kőházban. Talán sikerül lakást is találniuk december 20-ig, amikor el kell hagyniuk az épületet, és személyijükbe új lakcím kerül a Rádió utca 11. után. Harmincmilliót kaptak erre, de a pénz a többi ötszázezer roma számlájára is felkerül.

Székesfehérvár határában, kint a prérin nem sok emberrel találkozik az arra járó. Egy építési hulladékkal, felszedett aszfaltdarabokkal hizlalt domb és egy kutyamenhely után egy konténersor áll az út mellett, világosbarna, vadonatúj fémdobozok, üresek. November 25-én, kedden még úgy nézett ki, másnap emberek költöznek az egyhelyiséges, húsz négyzetméteres kalickákba. Egy részüknek biztosan nem volt idegen a konténer, ilyen dobozokat használtak, használnak építkezéseken felvonulási épületként, ezek az emberek pedig szocialista bérmunkások voltak valamikor, rendszeres jövedelmük volt, amíg tudták, fizették a közüzemi díjaikat, aztán ki előbb, ki később díjhátralékos lett, utána rosszhiszemű jogcím nélküli, végül egyszerűen Rádió úti cigány. Most éppen túltámogatott cigány.

Gettókronológia

Gettó először.

A Rádió utca történetét 1995 októberétől szokás indítani, holott a nyolcvanas évektől kellene. A tanács a város más részeiről a Rádió utca 11-be költöztetett embereket, s a nyolcvanas évek végétől az ide beutalt emberek mind cigányok voltak. A tanács indította szegregációt természetesen spontán gettósodás követte: aki tehette, elmenekült, a ház egyre jobban lepusztult. Sokan még itt is fizették számláikat, miközben néhányan elkezdték felnyomni az üresen álló lakásokat: házasság, jött a gyerek, szűk lett a 16, két szoba esetében 32 négyzetméter, esélyük sem volt lakáshoz jutni, önkényes beköltözőkké váltak.

Gettó másodszor.

1995 őszén a fehérvári önkormányzat lakásbizottsága egy javaslatot készült a közgyűlés elé terjeszteni, miszerint a városszéli Takarodó úton (ott, ahol most a konténerek állnak) az önkormányzat lakásokat épít a Rádió utcai - akkor még - 43 családnak. 52 millióról szól a határozat, egyhelyiséges, 23 négyzetméteres házakról, utcai vízzel, WC-vel.

A terv ellen először a városi SZDSZ-frakció tiltakozott ´95 októberében, dekoncentrált elhelyezést és a családok problémáinak komplex kezelését javasolva. A Horváth Aladár vezette Roma Polgárjogi Alapítvány a hónap végén vette fel a kapcsolatot a családokkal, majd megalakult a családok szegregált, városon kívüli elhelyezése ellen tiltakozó Gettóellenes Bizottság (GEB).

Az önkormányzat november 9-i közgyűlése végül nem tárgyalta meg a Takarodó úti építkezés tervét, helyette egy olyan határozatot fogadott el, amely egy ad hoc bizottságra (benne a GEB képviselőivel) bízza annak kidolgozását, hogy az 52 millióból hol épüljön meg a 43 lakás. Bár a bizottság nem hoz határozatot a Takarodó úti építkezésről, a december 14-i közgyűlés mégis amellett dönt, hogy ott épüljenek fel az alacsony komfortfokozatú lakások.

1996. február 1-jén a Közigazgatási Hivatal jogszabálysértőnek minősíti a decemberi határozatot, amit az önkormányzat február 8-án vissza is von. Ugyanekkor megszünteti az ad hoc bizottságot, és a polgármestert bízza meg a Rádió utcaiak elhelyezéséről szóló terv kidolgozásával. A polgármester nyáron újból a közgyűlés elé terjeszti a Takarodó úti tervet, eredménytelenül, ennek dacára pályázati kiírást tesznek közzé az építkezésre. Végül 1996 őszén az önkormányzat zárt ülésén leveszi napirendjéről a Takarodó úti építkezés tervét.

Gettó harmadszor.

1997 októberében előbb Mózs József, a polgármester tanácsadója nyilatkozik arról, hogy a Rádió utcai családokat lakókonténerekben helyeznék el, majd a polgármester bemutatja a nyilvánosságnak a fémdobozokat. Az október 16-i közgyűlés határozata: a város három pontján 30 millió forintból 5-5 lakásos sorházakat építenek fel a Rádió utcában maradt családok számára. A házak a kisebbségi önkormányzat tulajdonában lennének, felépültükig a Rádió utcai lakóknak átmenetileg lakásokba (ha talál ilyeneket az önkormányzat: nem talált) vagy a Takarodó úton felállított konténerekbe kell költözniük. A kisebbségi önkormányzat elutasítja ezt a javaslatot. Közben az önkormányzat megkezdi a konténerek telepítését.

A GEB november 23-án tüntetést szervez a városban. 25-én a Fejér Megyei Közigazgatási Hivatal kötelezi az önkormányzatot arra, hogy változtassa meg októberi határozatát, mert lakás céljaira a konténerek nem alkalmasak. A következő napra, 26-ra szól a Rádió utcaiak kilakoltatásáról szóló bírósági végzés.

Egész napos tárgyalás után, amelybe telefonon a belügyminiszter és országos pártvezetők is bekapcsolódnak, 25-én éjszaka megegyezés születik az önkormányzat, a Rádió utcaiak képviselője és a helyi kisebbségi önkormányzat között. E szerint másnap nem lesz kilakoltatás, a romák egy hónapra beköltöznek egy a Vöröskereszt tulajdonában lévő ház nyolc lakásába, kötelezik magukat arra, hogy egy hónap után kiköltöznek onnan, mégpedig az időközben az ország bármely részén megvásárolt lakásaikba, amelyek megvételéhez az önkormányzat 30 millió forintot ad.

November 26-án reggel, a lakók kiköltözése után megkezdik a Rádió utca 11. lebontását.

November 27-én a székesfehérvári közgyűlés elfogadja a polgármester által kötött megegyezést.

November 28-án a Magyar Narancs munkatársai felkeresik az ősi királyi várost.

Az új helyen

A Palotai utca 52-ben meleg van, nyugalom és fény. Az előtérben négy platnin lehet főzni, egy asszony éppen ezt teszi. Az egyik lenti szobában fekete puli acsarkodik ránk egy fotelhez kötözve, ismerős állat, láttam már a híradóban, fotón, csak akkor riasztóbb díszletek között. Neki talán kevésbé hiányzott az áram, mint gazdájának, Varga Józsefnek, aki nyolc évet nyomott le a Rádió utcában, abból hármat villany nélkül. Õ már talált, pontosabban neki már talált lakást a kisebbségi önkormányzat.

Krasznai Józsefnek, a kisebbségi önkormányzat elnökének nem kell sokat gyalogolnia ahhoz, hogy megnézze, hogy élnek pártfogoltjai: az irodájával szomszédos épületben élnek ideiglenesen a Rádió utcaiak. A ckö elnöke szerint három családnak már találtak lakást, ráadásul Fehérváron. "Csak a lakások megtekintése probléma, családipótlék-osztás után jók vagyunk, most úgy kell összeszedegetnünk a pénzt, hogy meg tudják nézni az emberek." Kopognak, eladók érkeznek. Lehet, hogy igaza lesz a ckö elnökének, és 20-ig sikerül mind a 13 családnak lakást találnia?

Krasznai József végigülte és végigtiltakozta az összes bizottsági ülést, amelyen a konténereket tárgyalták, hiába, egyedül a szociális bizottság ellenezte a tervet. "Eszméletlen felháborodás volt a javaslataimra, az egyik bizottság vezetője azt mondta: Józsi, ez a mi pénzünk, azt csinálunk vele, amit akarunk."

Fehérvár nem sajnálja a pénzt cigányaitól

A Rádió utca története során az önkormányzat igazán bőségesen költött (volna) romáira. ´95-ben kifizetett volna 52 milliót 45 darab 23 négyzetméteres, egyhelyiséges szükséglakásért a Takarodó úton, vagyis lyukanként durván egymilliót. ´97-ben körülbelül 25 milliót, vagyis négyzetméterenként 40 ezer forintot költ a konténerekre, miközben a városban ennek nagyjából fele a lakások ára. A megállapodás szerint az önkormányzatnak 30 milliójába kerül(het) 13 család lakásának megvásárlása. Mivel a város vezetői mindenütt elmondják, hogy Fehérváron nyolcszázan várnak lakásra, elég furcsa ez a bőkezűség.

A 95-ös 45, és az idei 30 millió forintban nem az a közös, hogy azt a GEB kényszerítette volna ki a városvezetésből, hanem az, hogy mindkét összeg egy gettószerű megoldáshoz kapcsolódott. A 95-ös pénz a Takarodó úti lakások felépítésére szolgált volna, a ´97 októberében megszavazott harmincmillió mellé pedig legalább féléves konténerben élés társult volna plusz 25 millióért (az érintettek szerint, ha ezt elfogadják, szépen kint felejtődtek volna bádogdobozaikban a város peremén). A város eszerint nem sajnálta volna a pénzt - nem a Rádió utcaiak elhelyezésére, hanem kitelepítésére. Hiszen azok a javaslatok, amelyek szétszórtan helyezték volna el a lakókat, vagy a szocpol támogatást használták volna fel - önkormányzati segítség mellett - a Rádió utcaiak elhelyezésére, sorra elbuktak, a város végig a telepszerű megoldást futtatta, erre nem sajnálta volna a pénzt.

Többek, így a GEB vagy a városházi ellenzék egy része szerint az irreálisnak tűnő gazdaságosság mögött egyes vállalkozások anyagi érdekei állnak. A Takarodó úti építkezés kivitelezője a Széphő Rt. (a helyi IKV) lett volna, és övé a terület is. A Rádió utcaiaktól függetlenül egy ´97. októberi közgyűlési határozat 220 millió forintot juttatott a Széphő Rt.-nek szociális lakásépítési célokra. (Erre hivatkozik a polgármester akkor, amikor megkérdezik tőle, hol a város lakáskoncepciója.) A 220 millióból 44 lakás épül, vagyis átlag 5 millióba kerül egy szociális bérlakás. A Széphő Rt. műszaki igazgatója, Kunos László szerint a múlt héten elindult az alapozás, egy-, másfél és kétszobás lakásokból álló emeletes ház készül.

Dobozos megoldás

A gettóügyi kronológia egyik vezérmotívuma tehát a városon kívül eső Takarodó úti helyszín (kezelője a Széphő Rt.), ahová végül is felállították a konténereket, a másik az együvé telepítés, a harmadik pedig az önkormányzatnak irreálisan sok pénzt megérő fémdobozok. A konténerekről a városi képviselők nagy része is csak a sajtóból értesült október elején - mondja Gyimesi Edit (SZDSZ), a szociális bizottság tagja. Állítólag a lakásügyi bizottság már augusztusban tárgyalt a dologról, abban a hónapban, amikor az ügyben sokat nyilatkozó Mózs József volt országgyűlési képviselő, a polgármester tanácsadója szerződéses viszonyba került a hivatallal. (Sajnos sem őt, sem Nagy István fideszes polgármestert nem sikerült elérnünk, munkatársaik a hivatal sajtóreferenséhez irányítottak.)

Mózs József, aki a Fehérvári Hírnök című önkormányzati periodika szerkesztőbizottságának is tagja, beszél először a sajtónak a konténerötletről, s a helyi lapban a konténereket kaseroló írások jelennek meg. A konténereket egy velencei székhelyű cég gyártja; s a Magyar Hírlap értesülése szerint a fehérvári telepítés nyomán a cég konténerei iránt hirtelen megnőtt az érdeklődés, s az érdeklődők mögött valószínűsíthetően önkormányzatok állnak. A székesfehérvári önkormányzat ragaszkodása a konténerlakásokhoz ezek szerint jó reklámot és majdnem húszmilliós lízingdíjat hozott a cégnek. Az önkormányzat a romák beköltöztetésének meghiúsulása ellenére olyannyira kitart konténerei mellett, hogy a november 27-i közgyűlésen elhangzott javaslat szerint - annak dacára, hogy a Közigazgatási Hivatal lakhatásra alkalmatlannak minősítette azokat - a konténereket hajléktalanszállóként használja majd a város. "Fellélegeztünk, hogy megtakarítottunk a városnak 25 milliót, aztán kiderült, hogy nem, a konténereket már a Széphő lízingeli, mi pedig tőle béreljük" - mondja Gyimesi Edit. A szociális bizottság elnöke ugyan formai okok miatt levetette a javaslatot a napirendről, de Nagy Zoltán Péter, az önkormányzat sajtóreferense lapunknak már úgy nyilatkozott, hogy a város mindenképp hajléktalanszállóként, mégpedig családi szállóként kívánja majd a konténereket hasznosítani.

Azzal egy időben, ahogy hirtelen előkerül a városházán a konténerötlet, a Széphő Rt. szeptember tizedikén levelet küld a Rádió utcai lakóknak, szeptember 30-i kiköltözési határidővel a lakás elhagyására szólítva fel őket. Ugyanekkor (meg sem várva a maga által adott határidőt) indul el a Széphőtől a bíróságra beadott, lakásra lebontott kilakoltatási kérelem is. Történik mindez úgy, hogy még érvényben van a 95-ös közgyűlési határozat az akkor még 43 család elhelyezéséről. A kilakoltatási folyamat elindítása, a konténeres elhelyezés ötlete és Mózs József megjelenése tehát nagyjából ugyanabban az időben történik.

Megbántott magyarok

A Rádió utcai házat kordon veszi körül, markoló lökdösi a nagyobb, egyben maradt faldarabokat. Állok, nézem, egyszer csak egy idősebb asszony kezd beszélni hozzám. "Menjen el - javasolja - a Palotai útra, nézze meg azt a házat, ahová most költöztették őket, össze van szarva az egész, már betörtek az ablakok." Nem szólok, hogy onnan jövünk, az kiderül, hogy ő nem járt ott, hallotta. Miközben az asszony kérdezés nélkül is önti rám a rendezett lakótelepbe ékelt, lerobbant ház szomszédságában élés minden keservét, a "társbérlet" megpróbáltatásait, odaáll mellénk hallgatni őt Bandor riporter az Amaro Drom roma laptól. Gyors pillantás a kolléga arcára, finomodik a kín, a cigányokból ezek a cigányok lesznek, a Rádió utcaiak közül is kerül egy öreg kosárfonó, aki ott ült a fa alatt, fonta a kosarat, az arra járók megálltak váltani vele egy szót, Allport bekerítésnek hívja az ilyesmit, de még így is ömlik az asszonyból a panasz a tíz éven át kezeletlen probléma és az alig leplezett sértettség a harmincmilliós megoldás miatt.

És nemcsak ő érez így. A nyár az önkormányzatok és a cigányok konfliktusaitól volt hangos: Tiszavasvári, Sátoraljaújhely és Székesfehérvár (egyáltalán nem véletlenül, mindhárom esetben megjelent a Roma Polgárjogi Alapítvány) napihír a sajtóban, békés polgárok és barbár cigányok konfliktusává csupaszítva. A két keleti városban erre rárakódott a jogvédők, ráadásul az idegen, fővárosi jogvédők és a helyi, polgári civil akarat konfliktusa. A Rádió utcai megoldás - ezeket is felhasználva - pluszjelentéseket is hordoz, a túltámogatott és az érdemtelen cigány mítoszát. Az önkormányzat képviselőinek - azoknak, akik 52, 30, 25 milliókat terveztek - a nyilatkozatai egyfolytában ezt sugallják: a polgármester szerint a "30 millió a város jó hírének ára", ő nyilatkozza azt is, hogy tudja, nem szokás ennyi pénzt adni, de a város jó hírének megőrzése és a ránehezedő nyomás miatt kénytelen volt. Nem említi meg azt, hogy a harmincmilliót egy hónappal korábban szavazta meg a testület, akkor, amikor még úgy nézett ki, hogy sikerül romákkal beüzemelni a konténereket. A város vezetői azt sem említik, hogy ők már ´95 őszén, még a Gettóellenes Bizottság felállása előtt 52 millió forintot szántak a Takarodó úti telep felépítésére, azt sem, hogy mind a városi SZDSZ, mind a GEB tiltakozott a pazarló tervek ellen. A döntés közvéleménybeli fogadtatása - a városvezetés jó píárjának köszönhetően - 800 lakásra váróról és 13 család 30 milliójáról szól.

Ehhez jön még az önhibás önkényes lakásfoglalók képe. Bár a Rádió utcaiak jó része Fehérváron élt, és díjhátralékosként vált jogcím nélkülivé, mégsem így jelennek meg a sajtóban, hiszen a díjhátralékosnak mégiscsak kijár egy kis empátia. (Egyébként a 95-ös, a lakók elhelyezéséről szóló közgyűlési határozat sem tesz különbséget lakó és lakó között, az összes Rádió utcai lakó elhelyezéséről beszél.) A polgármester azt nyilatkozza, hogy az éjszaka született megoldás törvénysértő, Horn Gyula pedig azt, hogy a törvények kisebbségekre is vonatkoznak, és tarthatatlan, hogy az önkényes lakásfoglalók kényszerhelyzetet teremtsenek. Büdös, parazita cigányok, kistafírozva harminc millával. Megint könnyebb lett cigánynak lenni Magyarországon.

Kényszerpálya

A Rádió utca elmúlt két évében voltaképp nem történt más, mint hogy az önkormányzat pénzt nem kímélve újabb és újabb kitelepítési és gettósítási elképzelésekkel állt elő. A gettó ellen fellépők ezt végül megakadályozták, 13 családot megmentettek, de több százezer cigány körül vált ritkábbá a levegő. A GEB nem tudta megakadályozni azt, hogy az önkormányzat mint egy (idegen: pesti jogvédő, illetve SZDSZ-es) nyomás alatt álló, humanizmusa miatt jobb belátása (sőt törvények) ellen döntő testületként jöjjön ki az ügyből ahelyett, hogy kimondaná: saját korábbi határozatait (a lakók elhelyezéséről, illetve a harmincmillióról) hajtotta csak végre, illetve a konténerekről szóló törvénytelen és költséges döntését vonta vissza.

Hiába volt mind a GEB, mind a helyi SZDSZ igyekezete, hogy a Rádió utcát szociális kérdésként kezeljék, hogy lakáskoncepció szülessen, ne egyházas megoldás, hogy a legelesettebbekről szóló lakáskoncepciót oktatási, foglalkoztatási, egészségügyi stb. tervek egészítsék ki. A Rádió utca cigánykérdés volt, cigánykérdésként is oldódott meg. Akkor tették azzá, amikor csak cigányokat költöztettek oda, amikor az önkormányzat végig arra törekedett, hogy ház és lakói jól felismerhetők legyenek, akár a városban laknak, akár egy városszéli gettóban. Amikor ez meghiúsult, a végső megoldással egy ország szeme láttára látványosan rápakoltak egy-egy családra majd kétmilliót. A kitelepítéssel és a gettóval az önkormányzat végig zsarolta a gettóelleneseket, akik kényszerpályájukról nem tudtak kikeveredni. Olcsóbb, komplex megoldásokról szóló javaslataikat sorra elutasította a város vezetése: "csak" azt tudták elérni (ami persze céljuk is volt), hogy az önkormányzat ne gettóra költse elkülönített pénzét. De azt már nem tudták megakadályozni, hogy az önkormányzat a romák ellen hangolja a közt.

Bűnbakképzés

Lehet, hogy ez nem is történhetett másképp: vagy gettóba mennek a romák, vagy ellenük fordul a város és az ország. "Az a kérdés, hogy Magyarországon lehet-e olyan pozitív elmozdulás a romák felé, ami nem vált ki felháborodást. Ez a hatás elkerülhetetlen volt, mert a többségnek csak az lett volna elfogadható, ha ezek az emberek vagy utcára, vagy konténerbe kerülnek" - mondja a megállapodást aláíró Krasznai József, a városi kisebbségi önkormányzat elnöke.

A GEB, amely legkövetkezetesebben szállt szembe a város vezetésével, amely többször is megakadályozta, hogy a helyi romák kompromisszumot kössenek, és amely Horváth Aladár szavaival "Miskolc után a magyar polgárjogi mozgalom legnagyobb győzelmének tartja" a végkifejletet, végül nem írta alá a megállapodást. "Elhamarkodottan drága, pazarló és az etnikai konfliktusok kiéleződését magában rejtő döntést hozott az önkormányzat", "ha bűnbakképzés lesz, arról nem a GEB tehet". "A GEB mindig azt mondta, hogy a problémát a város többi szegényének problémájával együtt kell megoldani" - mondja joggal Setét Jenő, a Roma Polgárjogi Alapítvány munkatársa.

Kik voltak végül a nyertesek és kik a vesztesek? Jól járt a tizenhárom család, mert lakáshoz jut. Jól járt a kormány, mert nem került az EU szégyenpadjára a szlovákok és csehek mellé cigányai miatt, és nem járták be a sajtót sem hetven ember tömeges, erőszakos kilakoltatásának, sem Európa közepén konténerek előtt játszadozó gyerekeknek a képei. Jól járt a GEB zászlóshajójának számító Roma Polgárjogi Alapítvány, amelynek céljai, javaslatai valóban mások voltak, mint a mostani megállapodás, mégis legnagyobb győzelmének könyvelheti (és könyveli) el az esetet, s amelynek ezzel tovább erősödtek pozíciói a versenyhelyzetben lévő civil szférában. Jól járt az önkormányzat, mert profitál a városban felerősödött cigányellenességből: összetartás van Fehérváron, sorakozó a polgármester mögött. Végül jól járnak azok a cégek, amelyek kivitelezői lehetnek az önkormányzat cigányügyi elképzeléseinek. A felerősödött cigányellenes közhangulat miatt rosszul járnak a helyi cigányok, a helyi kisebbségi önkormányzat és rosszul jár a városi képviselői, illetve belügyminisztere által érintett SZDSZ is. És végül a többi magyarországi roma is úgy érezheti, hogy bár nem ő kapta, neki is felelnie kell a talán legelesettebb fehérvári polgároknak kiutalt pénzért. Választások előtt harmincmillió igazán nem nagy ár pár százezer bűnbakért.

Kerényi György

szerző
Kerényi György
publikálva
1997/49. (12. 04.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra