A bírósági munka kritikájának nem a napilapokban, hanem a szaksajtóban van a helye; tragikus következményei lehetnek annak, ha a sajtó nyomást gyakorol az ítélkezésre, példa rá az 1956 utáni megtorló ítéletek sora - Lomnici Zoltán egy júliusi Heti Válasz-interjúban fejtette ki e véleményét, amely kisvártatva bírálatok kereszttüzébe került. Egy ÉS-beli vitacikkre Kámán Bea, az OIT Hivatalának sajtótitkára reagált a lapban, aki szokatlanul nyílt hangnemben magasztalta a főbíró kvalitásait. Jó néhányan magát Lomnici Zoltánt tekintik a Kámán-írás érdemi szerzőjének, főleg miután a sajtótitkár aláírásával megjelent egy hosszú, Lomnici stílusára emlékeztető elemzés is.
Lomnici Zoltán lapunknak határozottan cáfolta, hogy ő írogatna a sajtótitkár nevében: mint mondta, szabadságon volt, továbbá júniusi, nyomtatott dokumentumokat mutatott (MTI-tudósítás, a Bírósági Közlöny 6. számában szereplő beszámoló), amelyekből szó szerint emeltek ki a válaszban szereplő szövegrészeket. A Narancs ugyanakkor egy OIT-közeli forrástól úgy értesült, hogy az igazságszolgáltatással kapcsolatos sajtóközlemények születésénél mindig maga az elnök bábáskodik, és ebben gyakori külföldi útjai sem hátráltatják. Lomnici elismerte, hogy Kámán Bea levele - amely egyebek mellett külön hangsúlyozta, hogy az elnök francia nyelven szólalt fel egy párizsi konferencián - valóban tűnhet önreklámozásnak: "Mindenki végzi a dolgát, a kritikus bírál, a bíróság pedig felvonultatja az eredményeket igazoló pozitív tényeket. Ebben nincs semmi rendkívüli." Annak persze, hogy az ország egyik vezető közjogi méltósága által kezdeményezett/jóváhagyott közleményekben milyen, ránézve esetleg hízelgő tény szerepel, önmagában nincs túl nagy jelentősége. Miután LB-elnöki megválasztásáig Lomnici még elnökhelyettesként is megtartotta korábbi szóvivői feladatkörét, némileg érthető is, hogy főbíróként sem szívesen engedi ki a kezéből a kommunikációs feladatok közvetlen irányítását. Ennél azonban sokkal fontosabb az, ahogyan Lomnici Zoltán a személyét, illetve a bíróságokat érő kritikákat kezeli.
Fleck Zoltánnak, az ELTE Jogszociológia Tanszék vezetőjének idei tanulmánya (Igazságszolgáltatás reform közben, kézirat - www.ajaj.hu) az 1997-es igazságszolgáltatási reformmal előállt helyzetet, a bíróságok belterjes működését, igazgatási rendszerét, az OIT működését és szerepét,
a bírói ág gyenge kritikatűrését,
valamint a társadalmi kontroll hiányát elemezte; írása a témakör első tudományos igényű feldolgozásának tekinthető. Nem véletlen, hogy a Magyar Jogász Egylet (MJE) júniusi balatonfüredi gyűlésének programjában Fleck Zoltán előadása is szerepelt - ám mégsem került rá sor. Annyi biztosan tudható, hogy a tanszékvezetőt felhívták a szervezők, és lebeszélték a referátum megtartásáról. A fő indok az volt, hogy a tanulmányban megfogalmazott kritika miatt fennáll annak a veszélye, hogy a bírók, bírósági vezetők nem vesznek részt a rendezvényen. Fleck engedett a kérésnek, és később már hiába hívta személyesen Máthé Gábor, az MJE elnöke, nem változtatott a döntésén. Lapunkkal ugyanakkor több forrás is megosztotta azon meggyőződését, miszerint valójában Lomnici járta ki a jogászegyletnél Fleck távol tartását.
Lomnici Zoltán a Narancsnak elmondta: nincs felhatalmazása beszámolni arról, felhívta-e őt Máthé Gábor, az MJE elnöke a bírók jelentkezésének elmaradása miatt, az viszont irreális feltételezés, hogy a csaknem háromezer bírónak bárki megtilthatta volna a részvételt. Lapunk több vezető beosztású bírót is megkeresett, de a főbíró neve hallatán majdnem mindenki elzárkózott a nyilatkozattételtől. Akadt azért kivétel is: név nélkül nyilatkozva bár, de ketten is állították, hogy az LB elnöke személyesen hívta fel őket, kérve, hogy ők, illetve az alájuk beosztott bírók ne menjenek el a jogászegylet ülésére. Természetesen kíváncsiak voltunk a jogászegylet vezetőjének a verziójára is, de elérhetetlennek bizonyult lapunk számára, ahogy mindmáig nem válaszolt az ügyvéd Hanák András nyílt levelére sem, aki az ÉS-ben az elmaradt Fleck-előadás hátteréről kérdezte.
Ha az előadás meghiúsulása mögött valóban Lomnici Zoltán, illetve az a célkitűzés állt, hogy a Fleck-tanulmány megállapításai lehetőleg minél kisebb hullámokat verjenek a szakmai és a politikai közéletben, akkor a siker legalábbis kétséges. Igaz, Kondorosi Ferenc, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára a füredi összejövetelen kijelentette, hogy a kormány szerint jelenleg nincs szükség az igazságszolgáltatás reformjára, az érdeklődők pedig végül Lomnici Zoltán előadását hallgathatták meg Flecké helyett. Az egyetemi docens távolmaradása miatti botrány nyomán azonban a tanulmány főbb megállapításairól a szűk szakmai publikum helyett jóval szélesebb kör értesült. Lomnici ambivalens reformattitűdjét mindenesetre jól mutatja, hogy különféle szituációkban mennyire másképpen nyilatkozik. A jogszociológus emlékei szerint a főbíró tavasszal, a tanulmány olvasása után felhívta őt, és kifejtette, hogy többségében egyetért a kritikákkal, egyben megértést kért, mivel a bíróság nagyon nehéz közeg, a vezetők bezárkóznak, és bár ő maga nyitott, a jelentős ellenállás miatt egyáltalán nincs könnyű dolga. Fent említett bírósági forrásaink hasonló, csak épp ellenkező előjelű pár-beszédekről számoltak be: szerintük amikor az ügy szóba került, Lomnici kifejtette, hogy Fleck munkáját megalapozatlannak és gyengének tartja, és ígérte, hogy megvédi a bíróságokat a külső támadásoktól, ám a helyzet kényességére tekintettel megértést kért, amiért nem léphet fel határozottabban.
Egy másik, a szélesebb nyilvánosságot is elért ügy az ÉS-ítélet kiszivárogtatása volt. A hetilap főszerkesztője nehezményezte, hogy a Magyar Nemzetből kellett megtudnia: az LB elutasította a lap felülvizsgálati kérelmét a jogerősen elveszített (és politikailag, de újságíró-szakmai szempontból is igen fontos) Tokaj-perben. Később azt kifogásolta, hogy nem derült ki, egyáltalán folyt-e érdemi vizsgálat a nehezen védhető ügyben, és ha igen, milyen eredménnyel zárult. Lomnici Zoltán a Narancsnak kijelentette: a főszerkesztő telefonhívása alapján elrendelte a vizsgálatot, és tájékoztatta őt az eredményről. Habár tiltó szabály nincs, az elnök nem tartja helyesnek, ha a felek a sajtóból tudják meg a döntést. Lapunk információi szerint a vizsgálat eredménytelen volt, és a Markó utcában ma már azt a verziót tartják valószínűnek, hogy a belső hálózatra az érintettek értesítését megelőzően felkerült döntést az intranet sok ezer bírósági felhasználója közül küldhette el valaki a napilapnak.
Lomnici Zoltán az LB szóvivőjeként 1998, az LB főtitkárává történt kinevezése óta dolgozott. Több lap bírósági tudósítójával, jogi szakírójával is erre az időszakra datálódik személyes jó kapcsolata. Lomnicit főbíróvá választásának évében szavazták meg az újságírók az év sajtószóvivőjének (amit egyébként Lomnici azóta is szívesen emleget). Egyik sajtóforrásunk szerint nehéz volt tőle újságíróként olyat kérni, amit
ne teljesített volna.
Jó néhány lap híroldalát máig belengi egyfajta kedélyes bensőségesség a bíróságok és a főbíró vonatkozásában, és jól behatárolható az az újságírói kör, amely aktívan vagy passzívan, de hozzájárult e furcsa helyzet kialakulásához. A személyes találkozáskor a Narancs munkatársa is tapasztalta, hogy Lomnici mennyire hamar tud szívélyes légkört teremteni, és hogy a konfrontatív kérdéseket is milyen barátságosan tudja elütni. Tudósítói és jogászszakmai körökben jól ismert az a szokása, hogy a számára fontos közéleti emberekkel, újságírókkal maga kezdeményez hosszú beszélgetéseket. A Narancsnak ironizálva többen is akut koffeinmérgezésre panaszkodtak a legfelsőbb bíróval folytatott végtelen kávészeánszok miatt, továbbá felemlegették azt az állítólag naprakész, lefűzött gyűjteményt, amely a rá és a bíróságokra irányuló, negatív újságcikkeket tartalmazza; érdeklődésünkre azonban Lomnici csak egy 2004-es sajtótükröt prezentált.
Fleck Zoltán úgy látja, Lomnici főbíróvá választásában feltehetőleg kiemelkedő szerepe volt annak, hogy az 1997-es reform nyomán - az OIT megalakításával - a bíróságok igazgatása kikerült az Igazságügyi Minisztérium felügyelete alól. Több forrásunk szerint Lomnici jó ösztönnel, elsőként ismerte fel, hogy a végrehajtó hatalomról teljesen leváló, attól hermetikusan elkülönülő igazságszolgáltatási intézményrendszert a politikusok egyre kevésbé látják majd át, a bírókat pedig egyre kevésbé fogják ismerni. Ezért az LB elnökének - aki a törvény értelmében egyben a bíróságok igazgatási csúcsszervének, a pénzek elosztásáról és a bírói kinevezésekről döntő OIT-nak is az elnöke - hatévente esedékes parlamenti megválasztásakor kulcsfontosságú lesz, hogy ki az, aki bírósági vezetőként addig ismert lesz, és kedvező színben tud megjelenni a közvélemény, illetve a politikusok előtt. Fleck úgy látja, hogy Lomnici a szóvivői pozíciót tökéletesen használta erre a célra, más forrásaink pedig amögött is célzatosságot sejtenek, hogy legfelsőbb bírósági szóvivőként az elmúlt négy évben senkinek sem sikerült a Lomniciéhoz hasonló ismertséget szerezni.
Kérdésünkre, hogy szerinte miért éppen őt választotta az Országgyűlés legfőbb bírónak, Lomnici a politikától való távolságtartását, az akkor húszéves bírói gyakorlatot, publikációs, oktatói tevékenységében megmutatkozó szakmai hátterét, valamint a sajtószóvivőségből fakadó ismertségét jelölte meg. Fontosnak tartotta azonban hangsúlyozni, hogy sajtókapcsolatai ellenére egyetlen olyan újságcikk sem született, amelyik kampányolt volna a megválasztása mellett. "Látta, hogy nem a színvonalas szakmai munkával lehet felemelkedni - fogalmaz egyik, Lomnici főbírói megválasztásának politikai körülményeit igen jól ismerő forrásunk -, ezért legális politikai kapcsolatépítésbe kezdett. A közigazgatási bírók egyesületének elnökeként bejárt az alkotmányügyi bizottság üléseire. Ügyesen forgott, ismertté tette magát, és amikor a 2002-es kormányváltás után a jelölés időszerűvé vált, senki nem tudott jobbat mondani."
Jelenleg úgy tűnik, hasonló lehet a helyzet 2008-ban, Lomnici LB-elnöki mandátumának lejártakor is (az LB elnöke többször is újraválasztható). Bár jelöltből van egynéhány, őket a politikusok nemigen ismerik. Bírósági forrásaink úgy látják, hogy nem véletlenül: szerintük sokat elárul Lomnici személyzeti politikájáról, hogy 2003-ban a két esélyesnek tartott, ambiciózus jelölt helyett a főbíró némileg váratlan javaslatára végül Varga Zoltán, a Fővárosi Bíróság (FB) büntetőbírája lett az OIT elnökhelyettese - valódi igazgatási funkciók nélkül. Szakmai körökben hasonló meglepetést keltett, amikor az LB elnökhelyettesévé az elnök a korábban nem kifejezetten ismert Kaposvári Bertalant jelölte, aki mellett a Narancs egyik bírósági forrásának kissé maliciózus közlése szerint elsősorban az szólt, hogy már közel jár a korhatárhoz, ezért nem veszélyezteti Lomnici újraválasztását.
Sokat elárulnak a személyzeti politikáról az OIT Hivatal (OITH) vezetője távozásának előzményei, illetve körülményei is. Lapunk több bírósági forrástól is úgy értesült, hogy Lomnici Zoltán nem sokkal a legfelsőbb bírósági elnökké való megválasztását és OIT-elnöki kinevezését követően megpróbálta elmozdítani Zanathy Jánost a testület döntéseit előkészítő, illetve végrehajtó OITH éléről. Fleck Zoltán szerint a konfliktus egyik oka az, hogy az OIT valójában egy lobbiterep, ahol a magyar bírósági rendszer legerősebb, egyben legkevésbé elmozdítható figurái, a megyei bírósági elnökök egyezkednek kölcsönösségi alapon a fejlesztési pénzeken, és Zanathy a hivatal élén igyekezett ellenállni e törekvéseknek. Mások azt említették, hogy Zanathyról köztudott, milyen jó viszonyban van/volt Kovács Lászlóval, az MSZP egykori elnökével, és ezért, valamint nem titkolt legfelsőbb bírói aspirációi miatt Lomnici veszélyes vetélytársnak tekinti.
Forrásainktól úgy tudjuk, hogy Lomnici nem sokkal a hivatalba lépése után kapcsolatba lépett megyei bírósági elnökökkel, hogy ha rossz tapasztalataik vannak Zanathyval, írják meg neki, és ő meghozza a szükséges döntéseket - Zanathy azonban a helyén maradt. Információink szerint később az OIT elnöke némileg átszervezte a hatásköröket: a szabályzat alapján például az OIT-elnök kabinetfőnöke a hivatal alá van rendelve, az utasításokat mégis Lomnicitól kapja. Korábban a hivatalvezető felügyelte a sajtószóvivői feladatok ellátását, pár éve viszont már Lomnici, és a külföldi utak referense is átkerült az OITH-től az OIT-hoz. "Nem tudta eltávolítani a hivatalvezetőt, erre
kiszervezte
a kulcsfontosságú részeket" - kommentált egyik forrásunk.
Az idei júniusi OIT-ülésen aztán a konfrontáció nyílttá vált: Lomnici napirenden kívül bizalmi szavazást kezdeményezett Zanathy ellen. A főbíró a Narancsnak elmondta, hogy a pénzügyi nehézségek miatt a bíróságoknak is takarékoskodniuk kell, és erre figyelemmel elfogadhatatlannak tartotta, hogy a hivatalvezető két esetben nem követte az erre irányuló elvárásokat. Lomnici úgy látja, hogy az ügy végül bizalmi kérdéssé vált, de a zárt ülés eredményéről nem adhatott tájékoztatást. A Narancs egybehangzó értesülései szerint Lomnici felhánytorgatta, hogy az OITH túl sok dolgozó részvételét állta a jogászegylet fejenként mintegy 50 ezer forintba kerülő füredi gyűlésén, továbbá túl sok külföldi vendég meg-hívását javasolta (!) az új Bíróképző Akadémia nyitóünnepségére is. Avarkeszi Dezső - aki az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának delegáltjaként OIT-tag - nem akart a zárt ülésen történtekről beszélni, de mivel azt csak a bizalmi szavazás kezdetekor rendelték el, megerősítette: Lomnici harmadik kifogása az volt, hogy a Népszava egyik tudósítása szerint Balatonfüreden minden bíró egyetértett Lomnici felszólalásával - kivéve pár OITH-s munkatársat.
A Narancs más forrásból (ez ügyben Avarkeszi mellett az ügyvédi kamara elnökeként szintén OIT-tag Bánáti János sem kívánt lapunknak nyilatkozni) származó információi szerint az immár zárt ülésen Lomnici nem fogadta el Zanathy válaszát, miszerint az MJE-gyűlésen való részvételre az OITH költségvetésében külön keret volt jóváhagyva, a megnyitó vendéglistájára csak javaslatot tett, és hogy ők nem nyilatkoztak a sajtónak. A szavazáson végül a bíró tagok Zanathy ellen, Kondorosi államtitkár és Bánáti mellette szavazott. Lomnici Zoltán tartózkodott. Amikor Zanathyval közölték a szavazás eredményét, bejelentette, hogy ennek ellenére nem távozik, ám később októberi hatállyal mégis lemondott hivatalvezetői megbízásáról. Szerettük volna őt magát is megkérdezni a történtekről, de nem kívánt nyilatkozni. Lomnici Zoltán lapunknak cáfolta, hogy már 2002-ben kezdeményezte volna Zanathy eltávolítását. Mint mondta, Zanathy lemondása után a Legfelsőbb Bíróságon vezetői állást ajánlott fel számára, amit a hivatalvezető el is fogadott.
A legkülönösebb az, hogy lapzártáig nemcsak az ügy körülményeiről, de magáról az államtitkári rangban lévő hivatalvezető távozásának lassan három hónapos híréről sem jelent meg egyet-len sor sem a sajtóban. Mindez feltételezhetően összefüggésben van azzal, hogy az ügyet az OIT berkeiben bizalmasan, zárt borítékokban kommunikálva kezelik, dacára annak, hogy a napokban a pozíció betöltésére kiírt pályázati felhívás megjelent a Bírósági Közlönyben.
Lomnici Zoltán főbírói tevékenysége jelentős részben a bíróságok tekintélyének védelmét célozza, ami egyfelől természetes, másfelől viszont e törekvése a jelek szerint elsősorban a bírálatok elhallgattatására irányul. Mint Bánáti Jánostól, a Magyar Ügyvédi Kamara májusban megválasztott elnökétől megtudtuk, már június végén tető alá hoztak egy Lomnici Zoltán által kezdeményezett megállapodást, miszerint (egyebek mellett) a bírói kar és az ügyvédek kölcsönösen igyekeznek óvni egymás tekintélyét. Külső szemlélőként az egyezményt - a korábbi konfliktusok ismeretében - nehéz nem arra történő felszólításként értelmezni, hogy az ügyvédek a jövőben tartózkodjanak a bíróság kritizálásától. "Próbálja megóvni a bíróság tekintélyét, ez áll a munkája középpontjában. Ebben néha kicsit túl érzékeny, de ezt emberileg megértem, mert magam is az átlagosnál érzékenyebb vagyok az ügyvédi kart érő általánosító támadásokra. Az elnöki megnyilatkozásokban feltehetően szerepet játszik a korábbi sikeres szóvivői múlt, az a szándék, hogy hasznosítsa az ott szerzett tapasztalatokat" - nyilatkozott lapunknak Bánáti.
Érdekes volt, ahogy tavaly Lomnici arra az alkotmánybírósági (Ab-)döntésre reagált, miszerint a testület hatásköre kiterjed az LB jogegységi döntéseire is, mivel ezzel az Ab, ha szűk körben is, de lényegében külső kontrollt gyakorolhat az igazságszolgáltatás fölött. (A jogegységi határozatokban foglaltak az alsóbb bíróságok számára kötelezően követendők az ítélkezés során. Miután az Ab-ról szóló törvény született előbb, a testület hatáskörének leírása nem tartalmazza az amúgy a jogszabályokhoz hasonlóan normaként funkcionáló legfelsőbb bírósági jogegységi határozatokat. Az Ab így a saját hatáskörét terjesztette ki, amit viszont alkotmányjogászok szerint inkább a törvényhozástól kellett volna kérnie.) Az Ab a fenti hatáskör-értelmezés alapján egyből alkotmányellenesnek talált, ezért törölt egy politikailag igen kényes jogegységi határozatot (ha elégedetlen az ügyészséggel, az állam is élhet a pótmagánvád jogával), súlyos jogi presztízsveszteséget okozva az LB-nek. Lomnici ekkor szakmai körökben elég nagy feltűnést keltve az Országgyűlés elnökéhez fordult, kérve, hogy a jogalkotó szüntesse meg a jogegységi döntések kötelező jellegét - amivel egyúttal megszűnne az Ab felülvizsgálati hatásköre is.
A legfőbb bíró elmagyarázta a Narancsnak, hogy a testület álláspontja szerint a jogegységi döntések olykor konkrét vádlottak ügyéről határoznak, márpedig ha ilyen ítéletet semmisít meg az Ab, akkor ítélkező tevékenységet folytat, noha erre az alkotmány értelmében csak a bíróságnak van joga. Másrészt egy, az Ab által megsemmisített jogegységi döntés olykor több ezer, annak alapján később meghozott ítéletre is kihat, amelyet akkorra már végrehajtottak, és ez jogbizonytalansághoz vezethet. Lomnici utalt rá, hogy a szakmai vita lezárult, az Ab döntését tudomásul vették, és a két szervezet közötti viszony a részben eltérő álláspontok ellenére kiváló.
Meglepő részletek olvashatók az OITH 2005-ös, az új sajtószabályzat-tervezetet előkészítő vitaanyagában. A dokumentum alapelvként emeli ki például, hogy
egyetlen bíró, bírósági vezető sem
"üzenhet" a sajtón keresztül másik bírósági vezetőnek, az OIT-nak, az OITH-nak vagy ezek vezetőinek. Ha pedig ezen elveket a majdani új sajtószabályzatban valóban rögzítik, a megszegésük etikai, illetve fegyelmi felelősség kérdését vetheti fel. Az LB elnöke nemrég az Ab-hoz is beadvánnyal fordult, hogy a testület állapítsa meg, meddig terjednek a szabad véleményalkotás határai a bíróságokkal szemben. Ilyen jellegű felvetése már tavaly ősszel is volt, amikor azt javasolta, hogy az OIT elnökeként kapjon perindítási jogosultságot, hogy jogi eszközökkel is felléphessen a bíróságokat sértő, a beléjük vetett közbizalmat aláásó közlések ellen. Nem volt meglepő tehát azon felvetése, hogy a bíróságokról szóló vitát a szaksajtóba kell terelni. A jogi szaksajtót köztudomásúlag nagyon kevés bíró és még kevesebb politikus olvassa, így egy oda száműzött vitából a bírák, a döntéshozók és az adófizetők szinte semmit nem érzékelnének. Ráadásul a szakmai lapok sem feltétlenül nyitottak a kritikai hangvételű cikkekre. Cserni János, az FB bírája - aki ellen az általa vezetett Mécs- Bencsik per miatt a jobboldali sajtóban útszéli hangvételű hecckampány indult, ám Lomnici Zoltán nem látott okot az intézményes fellépésre - például arról számolt be a Narancsnak, hogy amikor az FB Kisbíró című (szakmai) lapjában szeretett volna írni az ÉS-Magyar Nemzet-ügyről, a lap elutasította az anyag közlését.
A Narancs kérdésére Lomnici kifejtette: a bíróság ítélkező tevékenysége és működése is kritizálható, a legteljesebb sajtószabadság híve. Néhány etikai korlát - amennyiben azt mindenki el tudja fogadni - a bíróság és a sajtó korrekt kapcsolatát szolgálhatja. Ilyen felvetése volt néhány éve, hogy folyamatban lévő ügyben politikus a nyilvánosság előtt ne fogalmazza meg elvárásait. Helyesnek tartja azt is, hogy a bíróságokat érintő szakmai cikkek szakmai folyóiratokban jelennek meg. Nincs természetesen semmi akadálya annak, hogy politikai napilapok is közöljenek ilyen tartalmú cikkeket. Úgy véli azonban, hogy a magyar lappiac politikailag determinált, ezért a bírók a laikus lapokban megjelenő kritikákat óhatatlanul a közlő újság politikai hovatartozásának tükrében értelmeznék.
Sokan felróják Lomnicinak, hogy mindmáig nem igazán érzett rá arra, milyen nyilvános szerepvállalást kellene társítania kiemelt közjogi funkciójához. A Legfelsőbb Bíróság elnökeként ugyanis csak nagyon ritkán, kizárólag elvi jelentőségű ügyekben volna szabad megszólalnia, hogy a piszlicsáré ügyek ne koptassák el a személyét és hivatala tekintélyét. Az azonban a törvény hibája, hogy miközben az LB elnökeként jóformán megközelíthetetlennek kellene lennie, OIT-elnökként az évi rendes költségvetési tárgyalások idején a bírói ág főlobbistájaként kell eljárnia. "Akkor végzi jól a munkáját, ha több pénzt tud kimutyizni, ami egy kijáró, egyezkedő elnököt feltételez. Az LB elnökeként azonban távcsőmagasságban kéne lebegnie" - fogalmazott lapunknak Hack Péter, aki az 1997-es törvény egyik megalkotójaként ma úgy látja, hogy a jogalkotónak már rég kiterjedt hatásvizsgálatot kellett volna végeztetnie a reform eredményeként kialakult helyzetről. Az igazgatási és a szervezeti feladatok összevonásának másik problematikus eredménye szerinte az, hogy mivel a bírósági szervezeten belül az LB fontos, önálló érdekekkel rendelkező szervezeti egység, Lomnicinak maga felé hajlik a keze, a fazékból a húsos falatok az LB-nek jutnak. "Elég nagy baj, hogy többnyire nem lehet tudni, épp melyik sapkát hordja: az LB vagy az OIT elnökéét" - fogalmazott egy másik jogász.
A cikk elkészítése során nyolc különböző beosztású bíróval találkoztunk; a derékba tört karrierű Cserni János kivételével e független bírók közül
senki sem volt hajlandó névvel
nyilatkozni. Tapasztalataink szerint viszont minél messzebb jár az ember a Markó utcától, annál kedvezőbb Lomnici Zoltán megítélése. Az alacsonyabb beosztású, vidéki bírók többnyire azt a joviális kijáróembert látják benne, aki elérte a bérek rendezését, visszaadta a bírói hivatás társadalmi presztízsét, megkezdte az ügyhátralék fokozatos felszámolását, és az ítéleteket is felteszi majd az internetre. Ám az a több mint tucatnyi beszélgetőtársunk, aki ismeri, illetve hajlandó volt a személyéről is véleményt mondani, szinte kivétel nélkül úgy látja: Lomnicira bő a főbírói talár. Szerintük a tényleges képességeinél több igazgatási szinttel magasabb pozíciót foglal el, és az ítéletei, írásai, beszédei, nyilvános fellépései alapján nem látszik, hogy megvolna a kellő felkészültsége. "A bíróságok valódi társadalmi tekintélyét hosszú távon csak az ítélkezés színvonalának javításával lehet kivívni, a reformokról szóló vitát pedig a kritika és a szakmai konfliktusok nyilvánossága csak segítheti. A bírálatoknak a bírói függetlenség elleni támadásként történő láttatása, a bezárkózás azonban konzerválja a ma már jól látható káros folyamatokat: a bírói pálya zártságát, a nepotista viszonyokat, a felső vezetőkhöz való idomulást mint a bírói karrier zálogát, az ítélkezés egyenetlen színvonalát" - összegezte véleményét Fleck Zoltán.
Szakmai életrajz
1954. december 22-én született Budapesten.
1979 Befejezte egyetemi tanulmányait cum laude fokozattal.
1982 Bíróvá választották.
1991 Legfelsőbb bírósági bíróvá nevezték ki.
1998 A Legfelsőbb Bíróság főtitkára lett.
1999 A Legfelsőbb Bíróság tanácselnökévé
nevezték ki.
2002 A köztársasági elnök a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettesévé nevezte ki.
2002 Az Országgyűlés 99 százalékos szavazataránnyal a Legfelsőbb Bíróság
elnökévé választotta.
2004 Tagja lett a Szent Korona Testületnek.
2004 Címzetes egyetemi tanárrá nevezték
ki. Több mint 50 könyv szerzője és társszerzője, több szakmai folyóirat
főszerkesztője és szerkesztője.
2006 A Francia Köztársaság elnöke a Becsületrend Lovagkeresztje
kitüntetésben részesítette. Az Európai Jogakadémia elnöke (1999 óta), az Európai Unió Legfelsőbb Bírósági Elnökeinek Szervezete 2004-ben Párizsban alelnökké választotta. 2006-ban Varsóban újraválasztották. Az Államtanácsok Világszervezete 2004-ben Madridban az igazgató-tanács tagjává választotta.
Felesége gimnáziumi vezető tanár, fia egyetemi tanársegéd, leánya egyetemi hallgató.
(Forrás: Legfelsőbb Bíróság elnöki titkárság)
Hobbik
"Mindennap futok a lakásomhoz közeli kiserdőben, vagy a környéken kerékpározom, az edzést soha nem hagyom ki. A tájfestészet a hobbim, általában nagyméretű dupla albumból választom ki a nekem tetsző tájat, és a kompozíciót kissé megváltoztatva lefestem. Olajképeimen a pasztellszínek dominálnak, de a színeken is változtatok kissé, szóval beleviszem az egyéni ízlésemet, de az alaphangulatot meghagyom. Érdemes megpróbálni, jó érzés, hogy az ember csinál valamit, ami megmarad." (Bízunk a bíróban - Fest és fut; Zsaru Magazin, 2005/6.)
"Ásni, kapálni ma is szoktam, kaszálni is tudok, ahogy a zöldségtermesztés sem idegen tőlem. Főzni, takarítani, mosni, vasalni azonban nem tudok, egyedül a mosogatásra vállalkoztam évekig, mert nyelvi kazettákat hallgathattam közben." (Másfél órás ismeretség után kérte meg Éva kezét; Best, 2005/25)
