Magyar Narancs: Az elmúlt hetekben többször elmondta, hogy megbízatásának vissza-vonása sikeres pályázatával függ össze. A két funkció összeférhetetlen, vagy "csupán" meghaladja egy ember teherbíró képességét?
Aszódi Attila: Hogy összeférhetetlen-e vagy sem, nem én döntöm el, ez a miniszter úr jogköre. Az biztos, hogy mindkét munkakör meglehetõsen sok energiát emészt fel, együttes ellátásuk nagyon nagy kihívás lett volna.
MN: Ön állt volna ez elé a kihívás elé?
AA: A családom biztosan nem örült volna neki, de valószínûleg nem tudtam volna nemet mondani.
MN: Csillag István mivel indokolta a megbízás visszavonását?
AA: A miniszter úr - szavai szerint - elégedett volt a munkámmal, együttmûködésünk során én sem érzékeltem semmilyen problémát. Intézeti vezetõi kinevezésem mellett döntése másik oka az volt, hogy az elmúlt év során bekövetkezett törvényi változások miatt az ország nukleáris biztonságáért már nem õ, hanem a belügyminiszter felel. Harmadrészt Pakson jó úton halad azon problémák felszámolása, amikre az üzemzavar világított rá, hiszen maga az esemény a külföldi cég által szállított tisztítótartály konstrukciós hibáin túl részben az erõmûvön belüli, részben a PA és az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) közötti szervezeti és felelõsségmegosztási anomáliák következménye volt. Ezek rendezõdése miatt úgy tûnhet, hogy az eddig általam betöltött napi koordináló szerep okafogyottá vált.
MN: Ön is úgy gondolja, hogy nincs szükség az érintettek közötti koordinációra vagy akár tevékenységük miniszteri biztos általi ellenõrzésére?
AA: Erre ugyanazt tudom mondani, amit a múlt héten az egyik napilapban nyilatkoztam: továbbra is szükség van a gondos szemre Pakson. Az atomerõmû stratégiai létesítmény, az ország legolcsóbb villamosenergia-forrása, melynek mûködtetését az ország nem tudná nélkülözni. Nem lenne szerencsés, ha 2013 és 2017 között kiesne az ország villamosenergia-ellátásából. Az atomerõmû üzemidejének meghosszabbítása tehát stratégiai cél. Ha az üzemeltetõ, a tulajdonos és a mûködést felügyelõ szervek ennek figyelembevételével dolgoznak, nem feltétlenül szükséges a folyamatok külsõ felügyelete. Ha rövidebb távú célokat tartanának szem elõtt, akkor szükség van "külsõ szemre".
MN: Az elmúlt 14 hónap tapasztalatai alapján melyik gondolkodásmód jellemzi a PA menedzsmentjét, a tulajdonost és az OAH-t?
AA: Szerintem ma még akadnak olyanok ebben a körben, akik nem feltétlenül a hosszú távú célokat tartják a legfontosabbnak, gondolkodásukban nem ez az uralkodó szemlélet.
MN: Lefordítható ez a különbség azokra a találgatásokra, melyek szerint az ön távozása a termelés mielõbbi növelését szorgalmazó mennyiségi szemlélet híveinek diadala lenne a biztonságot elsõdlegesnek tartókkal szemben?
AA: Nem. A rövid és hosszú távú gondolkodás közötti különbség nem egyszerûsíthetõ le a kettes blokk közelgõ újraindításának kérdésére. A kérdés inkább az, hogy az érintettek 5-10 éves távlatban vagy 25 évre elõre terveznek-e az erõmûvel kapcsolatban.
MN: Az nem merült föl, hogy - ha már a nukleáris biztonságért a belügyminiszter felel - az õ megbízásából folytassa eddigi munkáját?
AA: A belügyminiszter nem keresett meg.
MN: Kinevezésekor a Narancsnak részletesen elmondta, hogy miért akadályozza a sérült fûtõelemek elhelyezkedése a kettes blokk újbóli üzembe helyezését (lásd: Nincs döntési jogköröm, Magyar Narancs, 2003. május 22.). Mi történt azóta az erõmûben, hogy most ismét a reaktor üzembe helyezésére készülnek?
AA: Az üzemzavar bekövetkezése utáni hónapok egyik feladata a helyzet stabilizálása, a másik a sérült üzemanyag körül kialakult állapot pontos felmérése volt. 2003 nyara annak feltérképezésével telt el, hogy pontosan mi történt a tisztítótartályban, milyen állapotban van az üzemanyag, mennyire veszélyes ez az állapot, és milyen következményekkel járhat. Ezzel párhuzamosan az erõmû kiírta a helyreállításra vonatkozó pályázatot, ezen két cég indult el. Az egyik az orosz TVEL vezette konzorcium, a másik pedig az üzemzavart okozó francia-német Framatome. A pályázatokat a nyár végén bírálták el, a gyõztes TVEL-lel szeptember elején kötöttek szerzõdést. Ezenkívül tavaly év végén, ez év elején az erõmûben arra irányuló munkálatok folytak, hogy a blokktól teljesen függetlenné tegyék a szerelõaknát (amelyben a sérült fûtõelemek elhelyezkednek - G. G.), így téve lehetõvé, hogy az érintett terület leválasztásával elindulhasson a villamosenergia-termelés. Erre az adott okot, hogy a TVEL-lel kötött szerzõdésbõl kiderült: az üzemzavar következményeinek felszámolása sokkal hosszabb ideig tart, mint azt eredetileg gondolták.
MN: Tavaly nyáron ön egy-másfél évesre becsülte ezt az idõszakot.
AA: Igen, legalább ekkorára. Akik ez ügyben elõttem megszólaltak, hónapokról beszéltek. Az oroszokkal kötött szerzõdésbõl aztán világosan kiderült, hogy a következmények felszámolása 2003 szeptemberétõl számítva 17 hónapot vesz igénybe. Ebbõl az erõmû menedzsmentje arra a következtetésre jutott, hogy ebben a viszonylag hosszú idõszakban is kezdeni kellene valamit a kettes blokkal. Megindult az újbóli üzembe helyezés elõkészítése, ami rengeteg szakmai vitát váltott ki.
A sérült fûtõelemek az üzemzavar óta elfoglalják a kiégett üzemanyag-kazetták kiszállításának és a reaktorba szállítandó friss üzemanyag beszállításának útját. Az erõmû vezetése 2003 második felében egy, a sérült elemek által elfoglalt aknát ideiglenesen helyettesítõ, a reaktortartályra szerkesztett tartószerkezettel vélte megoldhatónak a problémát. Az elfoglalt akna helyett ebbe helyezték volna be a fûtõelemeket szállító konténert. Ezt a megoldást határozottan elleneztem. 2003 végére egy olyan, merõben más megoldás született, amit magam is támogathatónak tartok. Lényege, hogy a 2. blokk pihentetõmedencéjében tárolt részben kiégett üzemagyag felhasználásával és kevés friss üzemanyag bedaruzásával összeállítanak egy olyan töltetet, amely a szokásos 11 hónapos energiatermelés helyett mindössze 4 hónapnyi mûködtetésre alkalmas, de amellyel a reaktor - ha az egyéb feltételeknek megfelel - üzembe helyezhetõ.
Ami a szennyezõdést illeti: közvetlenül az üzemzavar után is egyértelmû volt, hogy az üzemanyag sérülése nemcsak az érintett szerelõaknát, hanem bizonyos mértékig az adott idõpontban azzal egy vízteret képezõ pihentetõmedencét és magát a reaktort is szennyezte. Nem volt azonban világos a szennyezettség mértéke és az, hogy ez gátolja-e a blokk üzemeltetését. Rengeteg mérés és elemzés született. A hazai szakembereken kívül orosz és más szakértõi intézetektõl is véleményt kért a PA. Ezeknek és a beszerzett új mûszereknek köszönhetõen sikerült pontosítani a szennyezettségre vonatkozó becsléseket. Mindezek alapján az erõmû arra a következtetésre jutott, hogy a blokk üzembe helyezésének nagy valószínûséggel nem lesz akadálya. Ezt azonban ma még nem lehet kategorikusan kijelenteni. Többek között az erõmû vezetése és köztem lezajlott szakmai vita eredményeként készítette el a PA és a KFKI AEKI azt a részletes mérési programot, ami a villamosenergia-termelés újraindítását meg fogja elõzni. Ennek eredményébõl derül ki pontosan a szennyezettség mértéke, és csak ennek birtokában születik meg a végleges döntés a 2. reaktor energetikai üzemérõl. Ha a mérések azt mutatják, hogy minden olyan határértéket be tudnak tartani, ami az összes többi blokkra is érvényes, a 2. reaktor újra áramot termelhet. Ha ez a feltétel a mérések alapján nem teljesülne, a 2. blokk energetikai üzeme nem lesz lehetséges.
MN: Ezek szerint az erõmû vezetése megspórolta volna ennek a mérési programnak a végrehajtását?
AA: Az erõmû a blokk energetikai üzemének mielõbbi beindítását támogatta, mi pedig azt mondtuk, hogy ezt elõzze meg az említett részletes mérési program végrehajtása.
MN: Az energetikai üzem élesben kipróbálást jelent?
AA: A dolog hátterében nem valami rémisztõ hazárdjáték áll, hanem az, hogy egy blokk szokásos elindításánál rendszeresen alkalmazott, több lépésbõl álló indítási program mellett most szükség van-e további, a villamosenergia-termelést megelõzõ részletes mérésekre.
MN: A sérült fûtõelemek még mindig abban az aknában vannak, ahol az üzemzavar bekövetkezett? Hogy áll a kiemelésük?
AA: Ennek a tervezési és engedélyeztetési munkálatai folynak. A folyamat háromlépcsõs engedélyeztetési eljárást igényel. A pályázaton gyõztes orosz cég elkészítette az elvi engedélykérelemhez szükséges terveket, melyben vázolta az alkalmazni kívánt eljárást. Az elvi engedély megszerzését követi majd az egyes mûszaki tervek engedélyezése, végül a helyszínre szállított mûszaki eszközök megérkezése után engedélyezik a sérült üzemanyag tényleges eltávolítását. Most az engedélyek megszerzéséhez szükséges dokumentáció összeállítása és az eszközök tervezése folyik. Az engedélyezés szempontjából az elsõ fázisban vagyunk; de a kivitelezõk tervezési szempontból nyilván elõrébb tartanak.
MN: A pályázattal kapcsolatban ön tavaly a magyar szakemberek szerepének fontosságát hangsúlyozta. Ezzel a tenderkiírással, esetleg annak meghívásos jellegével szembeni elégedetlenségét jelezte?
AA: Sem a tender, sem a kiválasztás módszere ellen nem volt kifogásom. A magyar szakértelem a beszállító ellenõrzése szempontjából fontos, hiszen az üzemzavar okai között is vezetõ helyen szerepelt, hogy a Framatome ellenõrzés nélkül, szabadon dolgozhatott az üzemanyag-kazetták tisztításán. Egy atomerõmûnél viszont nem lehet megengedni, hogy egy beszállító teljesen önállón dolgozzon, mert az ilyen szemlélet ellentmond a nukleáris biztonság szabályainak. Ezt a hibát még egyszer nem szabad elkövetni, a magyar szakembereknek nagyon komolyan oda kell figyelniük az erõmû minden beszállítójára. Ehhez pedig az kell, hogy úgy átlássák a mások által végzett munkák folyamatát is, mintha azt maguk végeznék.
MN: Az erõmû és az OAH szakemberei most megfelelõen ellenõrzik az üzemzavar következményeinek felszámolását?
AA: Szerintem igen. Voltak ezzel kapcsolatban kritikai észrevételeim, de nem tartom elképzelhetõnek, hogy az üzemzavart elõidézõ hibasorozat ismét elõforduljon. Ma már egy gondosabb, egészségesebb szemlélet van kialakulóban.
MN: A Framatome meghívása a tenderre elég sok kérdést vetett fel. Erre az erõmû vezetése úgy reagált, hogy az üzemzavart elõidézõ cég ismerheti a legjobban a kialakult helyzetet. Nem tartja furcsának, hogy az üzemzavar egyik fõ felelõse kapott még egy lehetõséget?
AA: A Framatome meghívása az erõmû döntése volt, de szerintem nem volt megalapozatlan. A párhuzamosan folyó kártérítési tárgyalásokon a PA pozíciói javulhattak azzal, hogy a Framatome megmérettethette magát a helyreállítási pályázaton, hiszen a francia-német cég kezdettõl azt mondta: kész a kialakult helyzetet felszámolni. Az erõmû nem élbõl utasította el ajánlkozásukat, hanem a másik pályázó anyagával történt összehasonlítás alapján, melynek gyõztese egyértelmûen az orosz konzorcium lett.
MN: Miben volt jobb a TVEL a Framatome-nál?
AA: Olcsóbban, rövidebb határidõvel vállalta a munkát, jobb referenciái voltak, és sokkal konkrétabb elképzelések szerepeltek a pályázatában a munkavégzés mikéntjérõl.
MN: Az erõmûvet ért kb. 5 milliárdos közvetlen káron kívül az országot ért veszteség mekkora részét sikerült a Framatome-on behajtani?
AA: Mind a veszteség, mind a kártérítés kérdése az erõmû vezetésének kompetenciája; a tárgyalásokban én nem vettem részt. Az a sajtóban is többször megjelent, hogy a kártérítés összege meghaladja a néhány milliárdos közvetlen kár mértékét. A kiesett villamos energia értékét viszont nem sikerült érvényesíteni a kártérítési tárgyalások során.
MN: Még ha a Framatome-é is az elsõdleges felelõsség, nem tartja nonszensznek, hogy Kocsis István vezérigazgató ma is a PA élén áll?
AA: Ez nem az én döntési jogköröm, és nem is az én dolgom megítélni.
MN: Elégségesnek tartja az üzemzavar után az erõmû és az OAH által eszközölt változtatásokat?
AA: Az OAH viszonylag gyorsan rendezte sorait. Az atomerõmûben, mely sokkal nagyobb szervezet, és az adminisztratív munkán túl elsõdleges feladata az erõmû, a mûszaki berendezés üzemeltetése, ez a folyamat természetszerûleg lassabb. Le kell szögezni, hogy egy atomerõmûben nem az a legfõbb elvárás, hogy ne legyen mûszaki probléma. Több száz kilométernyi csõvezeték, sok ezer elektromos eszköz mûködtetése esetén ez illúzió. A kérdés az, hogy a személyzet és a technika kezelni tudja-e a felmerülõ problémákat. Az üzemzavar ugyanakkor felhívta a figyelmet egy szervezeti-mûködési rendellenességre. Ha egy szervezeten - melynek a tervezési hibák felismerése is a feladata - rossz tervek mennek át, akkor ott valami gond van. Nem állítom, hogy az erõmû ezt a hiányosságot teljesen kiküszöbölte, ennyi idõ alatt ez lehetetlen is lett volna. A javítási folyamat elindult, részben külföldi segítséggel, oktatóprogramok szervezésével. Ezt azonban az erõmûnek következetesen végig kell vinnie ahhoz, hogy a normális mûködtetéshez szükséges rend és üzemeltetési-karbantartási kultúra helyreálljon.
Gavra Gábor
