Környezetvédelmi melléklet
A sors iróniája, hogy éppen aznap, február 1-jén érkezett meg Magyarországra a ciánszennyeződés, amikor Aradi Csabát kórházba szállították, és amikor 15 akadémikus - az ökológia és a környezettudomány szakértője mind - közzétette az Áder Jánoshoz intézett nyílt levelét, amiben kifejtették, hogy a magyar természetvédelmi rendszert és annak megteremtőit politikai támadások érik, ami veszélybe sodorja a működést, s parlamenti bizottság felállítását javasolták a természetvédelem helyzetének vizsgálatára.
Érthető hát, hogy a Környezetvédelmi Minisztériumban mással voltak elfoglalva, emiatt aztán csak jó két hét múlva kezdődött el a diskurzus arról, mit lehetett volna tenni.
Addig üsd a vasszulfátot, amíg meleg
Pepónak eleve csak vélelmei vannak, tizedikei nagybányai látogatása után azt mondta, hogy "előbb kisebb mérvű szennyezést véltek regisztrálni, később azonban felismerték annak igazi mértékét". E kijelentésnek egy lehetséges olvasata jut csak eszünkbe: részeg volt a leolvasó, de aztán kijózanodott. Nyilván erre célzott Orbán Viktor is a múlt héten, a szokásos szerdai rádióinterjújában - szerinte a vízügyesek nagyon komoly bravúrokat hajtottak végre.
Történt ez azután, hogy az SZDSZ meglebegtette: tán lehetett volna valami konkrétat is tenni. Szakértők hada - úgy is mint Orbán, Pepó, Borbély János helyettes államtitkár - magyarázta meg ezek után, hogy a vasszulfátos kezelés csak a szennyezés kiindulópontján lett volna eredményes. Borbély február 16-i sajtótájékoztatóján azonban még erre is ráfejelt: szerinte a módszert sehol a világon nem alkalmazzák.
Ami persze nem igaz: legfeljebb arról nem tudunk, hogy alkalmazta-e már a cián vasszulfáttal történő semlegesítésének módszerét (minek során vaskomplex keletkezik, ami természet közeli helyzetet varázsol elő) valaki akkor, amikor egy folyó szennyeződött, mert különben ragyogóan működik, ha van elég idő, és egy viszonylag izolált térről van szó. Miután a Környezetvédelmi Főfelügyelőség január 31-én 18.20-kor tudomást szerzett a szennyeződésről, megvizsgálták ennek lehetőségét, ám úgy döntöttek, nem kockáztatnak - mint azt lapunknak Varga Pál, a főfelügyelőség helyettes vezetője elmondta. A jégzajlás, a vízmozgás, továbbá a vasszulfát terepre szállításának körülményessége miatt döntöttek úgy rövid, telefonos konzultáció után a nyíregyházi környezetvédelmisekkel, hogy nem próbálkoznak, hisz a mérési adatok sem megbízhatók (Varga szerint mintegy két órájuk volt arra, hogy áttekintsék a helyzetet, s mérlegeljenek, belevághatnak-e egy konkrét akcióba). Varga szerint azonban a jogi helyzet sem tisztázott, ki hozhatna egy ilyen beavatkozásról döntést: a helyzetet felmérő és értékelő környezetvédelmiségek vagy a vízügyesek. Ez azért nem mindegy, mert ha elcsesznék, nem volna világos, kinek kell elvinnie a balhét.
Sem Varga, sem Ágoston Csaba a Környezetvédelmi Minisztérium sajtóosztályáról nem tud olyan munkacsoportról, amiről viszont Borbély államtitkár-helyettes beszélt, aki az MTA Kémiai Kutató Intézete munkatársának véleményére reagálva hangsúlyozta, hogy több szakértői munkacsoport megállapítása szerint az adott folyószakaszon nem lehetett vasszulfátozni.
Csakhogy e szakértői gárda tevékenységéről semmit sem sikerült megtudnunk. Alighanem azért, mert nem is léteznek, és az államtitkár-helyettes minden valószínűség szerint gurított egy nagyot. A ciános ügyben ez már persze nem lényeges, de a továbbiakra nézve igenis: a minisztérium, úgy tűnik, semmire sincs felkészülve, a helyi környezetvédelmisek és vízügyesek együttműködése így leginkább attól függ, hogy az általában egy épületben tanyázó szakemberek kollegiális kapcsolatai milyenek. És ha ezek jók is, mindez nem elegendő arra, hogy az EU tapsoljon.
Jövőre is így lesz
Emiatt aztán az orbáni dicséretek csupán PR-akcióként értelmezhetők ("ebben az országban minden működik"), a vízügy ugyanis csupán a védekezés legprimitívebb módszerét alkalmazhatta: amit lehet, lezártak, nehogy oda is befolyjon a szennyezett víz, majd szépen megvárták, hogy az egész trutymó kicsorogjon az országból. Mérlegelték ugyan azt is, hogy a víztömeget elvezessék egy kényszertározóba, de már erre sem volt idő, sem pedig lehetőség - ahogyan a jövőben sem, mert ilyesfajta kényszertározókat először is építeni kellene.
A kormányzat szerint persze ragyogóan sikerült a román hatóságokkal való együttműködés is. Arra persze már senki sem emlékszik, hogy az első sajtójelentések - február 2-án - még arról számoltak be: a román fél értesítette a magyar társszervezetet, hogy a baleset helyszínén semlegesítette a kifolyt szennyező anyagot. Ezt elfeledve, február 11-én Pepó úgy értékelt, hogy a román hatóságok a nagybányai balesetet nagyon hamar jelezték, és ezáltal a még nagyobb kárt meg lehetett előzni - azaz számára a Szamos és a Tisza megdöglése sem elég ahhoz, hogy sírjon-ríjon, ahogy az a csövön kifér.
Sírni pedig lenne miért. A román fél először átverte a magyarokat, majd megvádolták őket azzal, hogy az itteni kémiai védekezéstől (ilyen pedig nem is volt) döglenek elsősorban a halak. Itthon a jogi helyzet, a védelmi kompetenciák pontos meghatározása mellett elsősorban arra lenne szükség, hogy az egész vízgyűjtő területen alakítsanak ki egy egységes védelmi rendszert - erről azonban még a tárgyalások sem kezdődtek el. A felek különben is a kártalanítással vannak most elfoglalva, nem pedig a kármegelőzéssel. Ez konkrétan annyit jelent, hogy ha például holnapután ismét cián kerülne a Láposba, az újramosná a folyókat egészen a Duna-deltáig. Varga Pál szerint azonban "a jövőre nézve hasznosak ezek a dolgok", mármint a ciánszennyeződés - végre talán mindenki rájön arra, hogy mennyire kardinális kérdésről van szó, és fenn nem abban fognak bízni, hogy derogációt lehet kérni az EU-tól.
Szerbhorváth György
