"A nyertesek a vesztesek" (Miklauzic Bence filmrendező)

  • Hungler Tímea
  • 2002. szeptember 12.

Belpol

Magyar Narancs: Hogy látja a rendező a saját filmjét és annak sikereit?
Magyar Narancs: Hogy látja a rendező a saját filmjét és annak sikereit?

Az Ébrenjárók című magyar film direktorának, Miklauzic Bencének a személyében újabb Simó-tanítvány kezdte meg pályáját. Nem kevés sikerrel. A stáb a szarkasztikus, több cselekményszálon futó moziért a szakma elismerését már elnyerte - az idei filmszemlén három díjat hozott el a film, Karlovy Varyban pedig a mérvadó amerikai szaklap, a Variety kritikusai által összeállított szekcióba kapott meghívást.

Miklauzic Bence: Vannak kételyeim azzal kapcsolatban, hogy egy szűk szakmai rétegen túl bárki számára is fontos lehet, mit gondol egy filmrendező a filmjéről. Ha én nézőként nézek meg egy filmet, és hallom vagy olvasom, hogyan vélekedik róla a rendezője, általában rájövök, hogy számomra a film teljesen mást jelent. A kritikákban, az elemzésekben gyakran olyan dolgokat olvasok, ami nekem eszembe nem jutott volna. Természetesen azok a legjobb pillanatok, amikor azt hallom vissza, ami egybeesik a szerzői szándékkal.

MN: Miért akart filmrendező lenni?

MB: Híres akartam lenni, és sok pénzt akartam keresni.

MN: És még?

MB: Nehéz erre válaszolni. Sok apró dologból tevődött össze. Olyan ember vagyok, akinek fontos, hogy alkosson valamit. Sokáig operatőr szerettem volna lenni, rengeteget fotóztam gimnazistaként. Aztán belógtam az egyik filmszemlére, és megnéztem a főiskolás vizsgafilmeket. Tizenkilenc-húsz éves korában nagyon nagyképű az ember, gondoltam, ilyet én is tudok. Amikor elkezdtem a főiskolára járni, persze kiderült, hogy nem is annyira egyszerű, mint hittem. Nehezen érlelődtem, voltak köztünk olyanok az osztályban, akik már kezdetben is nagyon markánsan gondolkodtak, kialakult dolgaik voltak. Rólam a főiskola végére derült ki, hogy mi az, ami igazán érdekel. Ez leginkább az érzelmi ábrázolás, a színészekkel folyó munka, szemben a különböző formai bravúrokkal.

MN: Érdekes, amit mond, hiszen az Ébrenjárók kapcsán a kritikusok főként a film szerkezetét méltatták, a megszokott történetvezetéstől elütő, három cselekményszálon futó, majd a szereplőkön keresztül összekapcsolódó dramaturgiát.

MB: Magyarországon erre a dramaturgiára még felkapják a fejüket az emberek, de külföldön megszokott ez a típusú szerkezet. Nem bravúrt akartunk végrehajtani, de azt a tartalmat, amit el akartunk mesélni, ebben a formában lehetett a legmegfelelőbben elmondani. Nem tudtam a semmiből kitalálni egy kerek történetet, hanem apró sztorikat gyűjtögettem, jeleneteket írtam, karaktereket találtam ki - ezeket raktuk össze a végén az alkotótársammal, Maruszki Balázzsal. Egy dolgot biztosan tudtunk, szerettük volna, ha a három főhős a film elején vesztes pozícióban van, de a film végére ez átfordul.

MN: A legtöbb megjelent írás szerint a szereplői lúzerek.

MB: Szerintem viszont nyernek. Elnyerik egymás társaságát. Azt az érzést, hogy nem vagyunk egyedül az élményeinkkel és a gondolatainkkal. A találkozások, az egymásra figyelés, a megértés, ezek a legnagyobb dolgok az életben. Számomra a maximum. Ha valakit megállít egy rendőr az úton, ha valakit kirúgnak az állásából, ha graffitiket rajzolnak a lakókocsijára, vagy ha jól elverik, ennek a helyi értéke valóban a lúzerség. Az én "veszteseimnek" azonban van merszük követni a vágyaikat, és cselekszenek, szemben azokkal, akik egy helyben állnak. Szerintem a filmünk arról szól, hogy a nyertesek az igazi vesztesek, a vesztesek viszont nyertesek.

MN: Három epizódszerepben három magyar filmrendező tűnik fel a filmben. Gothár Péter rendőrt alakít, Herskó János egy kedves öregurat, aki lopja az áramot, Simó Sándor pedig egy villanyszerelő brigád tagját. Kibírták a direktorok, hogy ne szóljanak bele a munkájába?

MB: Egyikük sem bírta ki, én meg persze mindent rájuk hagytam. Mindhárman tanítottak a főiskolán, de nem áruvédjegynek szántuk a szereplésüket, egyszerűen csak így alakult. Tudtam róluk, hogy szeretnek és tudnak játszani, hogy mindannyian kiváló színészek.

MN: Azt nyilatkozta egy interjúban, hogy közönségfilmet szeretett volna készíteni. Magyarországon azonban a közönségfilm a vígjátékkal azonos. Az Ébrenjárók nem hagyományos értelemben vett vígjáték, inkább tragikomikus, ironikus életszemléletet tükröz. Fogadóképes lesz erre ön szerint a magyar közönség?

MB: Egyik alkotótársam szerint ma Magyarországon nincs átjárás a közönségfilm és a köldöknéző művészfilm között. A nemzetközi mezőnyben Jarmusch, a Coen fivérek, Kaurismäki, Pedro Almodóvar nem művészfilmeket készít, de nem is kilúgozott közönségfilmeket. Olyan filmet szerettem volna csinálni, amit én is szívesen megnézek. Magyarországon még egy limonádéra sem megy be több hatszázezer nézőnél, Csehországban viszont Jan Sverák filmjeit több mint egymillióan látják. Nincsen választék, nincsenek például zsánerfilmek, csak a két szélső érték létezik, átmenetek nélkül. Az utóbbi években azonban készültek már olyan filmek, mint pl. a Moszkva tér vagy az I love Budapest, amikre nem mondhatom sem azt, hogy művészfilmek, sem azt, hogy a Kabos-hagyományt folytatták volna, mégis elég népszerűek voltak a közönség köreiben, és a kritikusok is elismerően nyilatkoztak róluk.

MN: Megtörtént, történik ezek szerint valamiféle generáció- és szemléletváltás a magyar filmben?

MB: Talán most elkezdődött valami. A fiatal filmrendezőket igenis izgatja, hogy filmjeiket meg is nézze a publikum. Számomra elsődleges szempont a közönség, és másodlagos annak a bizonygatása, mekkora művész vagyok, hogy hogyan újítom meg a filmnyelvet. A film hatásokkal dolgozik, érzelmileg manipulál, ezért a rendezőnek mindig a néző fejével kell gondolkodnia, őt kell helyzetbe hoznia, ha jó filmet akar készíteni. Nem őrzöm szablyával a független film végvárait. Biztos, hogy a generációmnak ez az egyik közös jellemzője.

Hungler Tímea

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.