A paksi atomerőmű az elmúlt évek politikai játszmáiban: Védett férfiak

szerző
Gavra Gábor
publikálva
2003/24. (06. 12.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Az április 10-i súlyos paksi üzemzavar és az azt követő események rávilágítottak az Orbán- és a Medgyessy-kormány személyzeti politikájának néhány érdekességére. A következőkben jórészt a sajtóban már évekkel ezelőtt megjelent információkra támaszkodva megkíséreljük vázolni a Magyarország energiaellátásának több mint negyven százalékát szolgáltató erőmű legutóbbi két vezetőjének, Kocsis István jelenlegi és Baji Csaba volt vezérigazgatónak a pályáját.

Az április 10-i súlyos paksi üzemzavar és az azt követő események rávilágítottak az Orbán- és a Medgyessy-kormány személyzeti politikájának néhány érdekességére. A következőkben jórészt a sajtóban már évekkel ezelőtt megjelent információkra támaszkodva megkíséreljük vázolni a Magyarország energiaellátásának több mint negyven százalékát szolgáltató erőmű legutóbbi két vezetőjének, Kocsis István jelenlegi és Baji Csaba volt vezérigazgatónak a pályáját.Arendszerváltás utáni kormányok (még ha az állami tulajdonú vállalatok többségében nem tanúsítottak is ilyen dicséretes önmegtartóztatást) jó egy évtizeden át tartózkodtak attól, hogy Paksi Atomerőmű Rt. (PA) vezetését politikai kinevezettekkel szórják tele, noha 1994-től a vezérigazgató-cserék egyre szorosabban kötődtek a kormányváltásokhoz. Mint az elmúlt hetekben a sajtóban megjelent összefoglalókból is kiderült, az Antall-kormány egy ujjal sem nyúlt az erőmű első igazgatójához, Pónya Józsefhez, ám a Pónya 1991-es visszavonulása után kinevezett Petz Ernőt a Horn-kabinet 1994 végén eltávolította. Hasonlóképpen járt négy évvel később Szabó József, akit az Orbán-kormány hatalomra jutását követően Nagy Sándor váltott fel, ám az említettek munkássága kivétel nélkül szorosan kötődött az erőműhöz.

A Fidesz-kabinet azonban 2001-ben változtatott az addigi gyakorlaton: az általa alig két évvel korábban kinevezett Nagy Sándor helyére azt a Baji Csabát ültette, akinek életútjában a legjobb indulattal sem lelhetjük nyomát az atomenergiával ápolt bensőséges kapcsolatnak, az ún. politikai-gazdasági rátermettségnek viszont annál inkább. A kiválasztás során felállított követelmények elnyerték a Medgyessy-kabinet tetszését is, hiszen a PA tavaly szeptemberben kinevezett vezérigazgatója, Kocsis István (bár mérnöki végzettséget szerzett, sőt 1978-79-ben a Vegyterv munkatársaként a paksi atomerőmű tervezési munkálataival is foglalkozott) az elmúlt évtizedeket az atomenergiától távol töltötte.

Egy évtizedes barátság állomásai

A tavalyi kormányváltás után az ÁPV Rt. lecserélt igazgatósága teljes körű személycserét hajtott végre a Magyar Villamos Művek Rt. (MVM) igazgatóságában, amelyből távozott többek között Katona Kálmán vezérigazgató, valamint Baji Csaba is. A PA-ban is tulajdonrészt birtokló MVM vezérigazgatójának Pál Lászlót, a Horn-kormány egykori ipari miniszterét, a Mol Rt. volt elnökét jelölték, és ekkor vált nyilvánossá, hogy az ÁPV Rt. jelöltje Paks élére Kocsis István, aki végül szeptemberben foglalta el posztját. Az 1979-től 1991-ig a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Kar Gépszerkezettani Intézetének oktatójaként dolgozó mérnök 1991-ben a Fegyver- és Gázkészülék Célgépgyár (FÉG) főmérnöke volt. Innen szólította el a politika 1992-ben, amikor az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium (IKM) főosztályvezetője lett.

Kocsis pályája a 70-es évektől 1994-ig szorosan összekapcsolódott Latorcai Jánoséval, az Antall-kormány ipari miniszterével; utóbbi 1994-ben és 1998-ban a jobboldal közös budapesti főpolgármester-jelöltje, 1995-től a kereszténydemokraták országos választmányának elnöke, a párt 1997-es szakadásáig a KDNP Fidesz-barát szárnyának prominense volt. Latorcai és Kocsis pályája mind a BME Gépszerkezettani Intézetében, mind a FÉG-ben párhuzamosan emelkedett: előbbi 1976-tól az intézet adjunktusa, 1989-től a FÉG szolgáltató leányvállalatának fejlesztési, majd gyártási főmérnöke, végül 1991-ig vezérigazgatója volt. Innen került 1991-ben az IKM fejlesztési főosztályának élére; a nála nyolc évvel fiatalabb Kocsis egy évvel később követte a tárcához mint az ipargazdasági főosztály vezetője. 1993-ban Latorcai váltotta az IKM élén a Kupa Mihály utódaként pénzügyminiszterré előlépett Szabó Ivánt, Kocsis ettől kezdve néhány hónapon át iparpolitikai helyettes államtitkárként dolgozott, majd ugyanabban az évben az Állami Vagyonkezelő Részvénytársaság (ÁV Rt.) vezérigazgató-helyettese lett.

Az utolsó állva maradt ember

Az ÁV Rt. Antall-kormány által kinevezett vezetői közül Kocsis volt az egyetlen, aki az 1994-es kormányváltás után a helyén maradt, sőt vezérigazgató-helyettesi posztját az sem érintette, hogy 1995-ben a Horn-kormány egyesítette a vagyonkezelésre szakosodott szervezetet az addig a privatizációt irányító Állami Vagyonügynökséggel (ÁVÜ), létrehozva az ÁPV Rt.-t. Kocsisnak "tranzakciós vezérigazgató-helyettesként" kezdettől kulcsszerepet szántak az 1995-ben felgyorsult privatizációs folyamatban: már a Népszabadságnak adott 1995. július 13-i interjújának időpontjában világos volt, hogy ő vezényli majd az energiaszektor és a kohászat magánosítását. Július végére megszületett a villamosenergia-ipar privatizációs tendere, amelynek eredményeképpen 1995 végére hat áramszolgáltató, két erőmű és négy gázszolgáltató magánkézbe adásáról döntött az ÁPV Rt. igazgatósága. A szervezet döntési folyamatait jól ismerő forrásunk szerint Kocsis az energiaszektor gyors és viszonylag alacsony áron történő értékesítésének a híve volt (ami annak fényében vált különösen érdekessé, hogy 1998-tól az irányítása alatt privatizált villamosenergia-szektor egyik főszereplőjénél, az RWE AG-nál töltött be vezető pozíciót). 1996 júniusában újabb előrelépés: Lascsik Attila vezérigazgatót Kocsis István követte az ÁPV Rt. élén, ám néhány hónappal később, a Tocsik-ügy kirobbanása után a kormány az rt. teljes vezérkarával együtt őt is visszahívta tisztségéből.

Hogy pontosan mi volt Kocsis István szerepe Tocsik Márta és az ÁPV Rt. kapcsolatfelvételében, arra eltérően emlékeztek az érintettek: maga Kocsis 1996. október 9-én a Népszabadságnak adott interjújában azt állította, hogy a jogásznő nevével 1995 végén, a villamosenergia-ipari társaságok privatizációjának befejező szakaszában találkozott először, ám Tocsik botrányt kavaró, az önkormányzatokat a belterületi földek után az állami vállalatokból megillető tulajdonrésszel kapcsolatos közvetítői szerepéről csak jó fél évvel a keretszerződésről döntő januári igazgatósági ülés után, már vezérigazgatóként szerzett tudomást. Az ÁPV Rt.-hez közel álló forrásaink szerint ugyanakkor (még vezérigazgató-helyettesként) Kocsis volt az, aki aláírta az összes, az ÁPV Rt. és az önkormányzatok között ez ügyben létrejött megállapodást, melyek születésénél a szervezet által felkért Tocsik Márta, illetve az önkormányzatokat képviselő, Tocsikhoz hasonlóan bőkezűen jutalmazott Vektor Rt. bábáskodott.

1997 decemberében, a Tocsik-ügy elsőfokú tárgyalásán a per másodrendű vádlottja, a jogásznőt az önkormányzati követeléseket összegyűjtő Vektor Rt.-vel összehozó Liszkai Péter azt állította, hogy Kocsis volt az, aki Tocsikot a figyelmébe ajánlotta. Még izgalmasabb kérdéseket vet föl, hogy mivel az ÁPV Rt. igazgatósága csak 1996. január 17-én tárgyalt a szervezet és Tocsik közötti keretszerződésről, addig - Liszkai és Tocsik egybehangzó vallomása szerint - a jogásznő Kocsis 1995. december 11-i szóbeli megbízása alapján, saját kockázatára dolgozott. A perben tanúként meghallgatott Kocsis "nem emlékezett" a Liszkai és Tocsik által emlegetett momentumra (Népszabadság, 1997. december 2.).

Kocsis karrierjét azonban a Tocsik-ügy törte meg. Ahogy két évvel korábban az Antall-kormány privatizációs apparátusának vezetői közül egyedül ő élte túl a kormányváltást, most is ő volt az egyetlen, akinek munkájára a Tocsik-ügy után lefejezett ÁPV Rt. új vezetése igényt tartott. Bár vezérigazgatói posztjától kénytelen volt megválni, október végén utóda ismét vezérigazgató-helyettessé nevezte ki. Az ÁPV Rt. képviseletében, de természetes személyként került 1997 áprilisában az OTP Bank Rt. igazgatóságába (vele egy időben került a testületbe Pintér Sándor, a fél évvel korábban menesztett országos rendőrfőkapitány, későbbi belügyminiszter is; lásd: Népszabadság, 1997. április 30.), melyben tagságát az- után is megtartotta, hogy 1997 végén elhagyta az ÁPV Rt.-t és az 1995-ben a vezetése alatt lezajlott energiaszektor-privatizáció során a magyar villamosenergia-piacra betört német RWE AG főosztályvezetője lett. Két évvel később az RWE érdekeltséghez tartozó Émász Rt. általános igazgatójává nevezték ki, majd egy évvel később az RWE-EnBW Magyarország Kft. igazgatója lett.

A vasunkat fogjuk

A Tocsik-ügy kirobbanása után, de még az ÁPV Rt. vezérkarának lapátra tétele előtt sor került még egy, később évekig tartó huzavonát eredményező akcióra, a Dunaferr Rt. vagyonkezelési szerződésének megkötésére (erről az első híradást lásd: Népszabadság, 1996. október 9.). Az ÁPV Rt. igazgatósága által 1996. szeptember végén jóváhagyott határozat alapján Kocsis az rt. igazgatóságának visszahívását megelőző napon írta alá a vagyonkezelői szerződést a Dunaferr vezetői által alapított Acél XXI. Kft.-vel (Élet és Irodalom, 2000. december 1.). A szerződés szerint a vállalatvezetést (fizetése és prémiuma mellett) a saját tőke egy százalékában meghatározott fix díjazás, továbbá a következő öt év tőkenövekményének nyolc százalékában meghatározott sikerdíj illette meg, ezenkívül a Dunaferr egyes vagyonelemeinek privatizálása során keletkező bevételek két százaléka járt a menedzsmentnek. A konstrukció, valamint a vezetők leleményes könyvelési technikája alapján (melynek segítségével a vagyonelemek eladásából származó bevételt is vagyonnövekménynek tüntették fel) 1998-ban az ÁPV Rt.-nek és a Kincstári Vagyoni Igazgatóságnak összesen 1 milliárd forintot kellett volna kifizetnie a menedzsmentnek, amire az előbbi nem volt hajlandó. A sikerdíj körüli nézeteltérések szolgáltattak aztán okot vagy ürügyet az Orbán-kormánynak 2001-ben a Dunaferr "elfoglalására" (a Dunaferr vagyonkezelői szerződése körüli huzavonával lapunk részletesen foglalkozott: Nem szabad minket bántani, MaNcs, 1999/31.; Vasmű-balhé, Magyar Narancs, 2000/47.; Ideghengermű, Magyar Narancs, 2001/1.; Kohózat, Magyar Narancs, 2001/42.).

A PA jelenlegi és előző vezérigazgatójának életútja (ha érintőlegesen is) éppen a Dunaferr ügyében találkozott egymással. Mint arról már szó volt, a vasmű vagyonkezeléséről szóló szerződést az ÁPV Rt. részéről a leváltás előtt álló Kocsis István kötötte meg 1996-ban; majd a Dunaferr menedzsmentje által alapított Acél XXI. Kft. 1998 végén benyújtott, egymilliárd forintos sikerdíjról szóló számláját kézhez kapva határozta el az Orbán-kormány, hogy a privatizációs szervezettel felmondatja a vagyonkezelési szerződést. Erre 2001 elején sor is került; ezzel egy időben nagyszabású támadás indult a vasmű és a hozzá tartozó, ekkor ugyancsak állami tulajdonban lévő kft.-k vezetőinek a lecserélésére, illetve a leányvállalatok egy részét Fidesz közeli cégek privatizálták. A Dunaferr Rt. új elnöke az a Faragó Csaba lett, aki előzőleg Gansperger Gyulát váltotta az ÁPV Rt. élén; a vállalat igazgatóságában pedig sorra tűntek fel egy jól körülhatárolható vállalkozói körhöz tartozó személyek.

A Dunaferr 2001. februári menedzsmentváltása előtt egy hónappal a Fidesz-kabinet menesztette a PA 1998 végén általa kinevezett vezérigazgatóját, Nagy Sándort, akinek utóda a 36 esztendős Baji Csaba közgazdász lett. ´ volt az erőmű első olyan vezetője, aki korábbi pályafutása során semmilyen kapcsolatban nem állt az atomenergiával. Az időbeli egybeesésen túl a paksi és dunaújvárosi fejlemények közös eleme, hogy a személycserék után a két vállalat vezetésébe különböző szálakon a szolnoki Axon-csoporthoz kötődő személyek kerültek. Ilyen volt maga Baji is, aki 2001 közepéig az Axon Lízing és Pénzügyi Rt. felügyelőbizottsági (fb) tagja volt, továbbá Nyerges Zsolt ügyvéd, az Orbán-kormány államtitkára, a Várhegyi Attila büntetőperében vesztegetéssel vádolt Kun Zoltán Axon-vezérigazgató védője, aki 2001 februárjában lett a Dunaferr igazgatósági tagja. Nyerges sokoldalú tevékenysége mellett időt szakított arra is, hogy dunaferres kinevezéséig Tóth Tamás Axon-elnökkel közösen a Tóth családja által birtokolt Left & Left Hungary Befektetési Rt. felügyelőbizottságának tagjaként munkálkodjon. Vele egy időben került a Dunaferr igazgatóságába és a vállalat egyik vezérigazgató-helyettesi székébe Pomázi Csaba, akinek érdekeltségi körébe tartozik az Axon Rt.-ben részvényeket birtokló Alfa Nova Kft. résztulajdonosa, az Energott Kft. (HVG, 2001. július 14.)

2001 első felében az Axon köréhez tartozó ambiciózus bizniszmenek több irányból is megnövelték befolyásukat a vasműben: a formális pozíciók egy részének besöprésén túl a Left & Left Rt., a Megaplast Rt., valamint a Közgép Gép- és Fémszerkezetgyártó Rt. tőkeemeléssel többségi tulajdonrészt szerzett a Dunaferr leányvállalatában, a Dunaferr Fejlesztő és Vagyonkezelő Rt.-ben. A tranzakcióban részt vevő cégek mindegyike szorosan kötődött az Axon-birodalomhoz; a Megaplast Rt. vezérigazgatója 1999-ig Kun Zoltán, 1999 és 2001 között testvére, Kun Árpád, majd 2001 májusától ismét Kun Zoltán, akinek védője, Nyerges Zsolt 2001 februárig a Megaplast felügyelőbizottsági tagja.

A Közgép korábbi tulajdonosa az Axon Bérlet Kft. volt, ennek felügyelőbizottságában tevékenykedett 1998-99-ben Wermer András, ám a Közgép és Wermer kapcsolata ennél sokoldalúbb volt: az rt. kisebbségi tulajdonosa volt annak a Millenáris Produkció Rt.-nek, amely 2002-ig Wermer András ügyvédje, Réti András családi cége, a Nábob Lízing Kft. többségi tulajdonában állt; az Axon Bérlet Kft. pedig kisebbségi tulajdonosa a Wermer család többségi tulajdonában álló Domínium 64. Rt.-nek, valamint a Millenniumi Országjárót egykor kiadó Mert 2000 Rt.-nek. A Domínium 64-gyel megegyező címen bejegyzett és a Megaplast résztulajdonában álló Domínium 65 ügyvezetője és másik résztulajdonosa pedig nem más, mint a szolnoki vállalkozói kör kulcsfigurája, Kun Zoltán. (Az Axon Rt. körül sertepertélő üzletemberek 1998 és 2002 közötti szerepéről lásd: Nagy buli volt, Magyar Narancs, 2002/42.; továbbá HVG, 2001. május 19.; Népszabadság, 2001. július 12.; HVG, 2002. július 13.)

Menedzserbetegség

Az Axon Rt. fb-tagságával a zsebében Paksra érkezett Baji kinevezését 2001-ben azzal indokolta a néhány hónappal korábban az ÁPV Rt. kezdeményezésére kinevezett Mészáros György igazgatósági elnök, hogy az (időközben részben bekövetkezett) energialiberalizáció "menedzser típusú irányítást" tesz szükségessé az erőműben (Népszabadság, 2001. január 26.). A személycserékkel és a "menedzser típusú irányítás" meghonosításával egy időben, 2001 februárjában hozta nyilvánosságra az Orbán-kormány, hogy hozzájárul az atomerőmű blokkjai (melyek az eredeti tervek szerint 2008 és 2012 között fejezték volna be pályafutásukat) élettartamának meghosszabbításához. A programot másfél évvel később a Medgyessy-kabinet is átvette; ám a jelek szerint a szocialista-szabaddemokrata koalíció nemcsak az atomenergia hosszú távú hasznosítása, hanem Paks "menedzser típusú" irányítása terén is követi elődje gyakorlatát. És megfelelő embert is talált hozzá.

Gavra Gábor

"vatos becslés

A paksi üzemzavarból adódó anyagi károk jelentős részét a helyreállítás, továbbá a megrongálódott fűtőelemek és az üzemzavar során szennyeződött egyéb anyagok elhelyezésének ma még ismeretlen költségei teszik ki - vagyis az üzemzavar teljes költségvonzata egyelőre felbecsülhetetlen. Ami ma számba vehető, az a kieső áramtermelés miatti veszteség.

"A magyar állampolgárok egyrészt az erőmű tulajdonosaiként, másrészt energiafogyasztóként fogják megfizetni az üzemzavar költségeit" - értékelte a helyzetet a Narancsnak Varró László, a Magyar Energia Hivatal vezető közgazdásza. Az erőmű veszteségeinek egy része az adófizetők számára nem jelent többletkiadást, hiszen a reaktor leállása miatt a PA közvetlenül az Magyar Villamos Művek Rt.-től (MVM) kapott rendelkezésre állási és energiadíjtól esik el. Mivel az atomerőművek üzemeltetési költségeinek nagy része fix kiadás, azaz független az adott létesítmény aktuális teljesítményétől, a rendelkezésre állásért kapott összeg teszi ki az MVM folyósította díjak közel 90 százalékát. A kettes blokk esetében napi 50 millió forintot kitevő összeg május másodika óta nem jön az erőműnek, míg az energiaszolgáltatásért fizetett díj elmaradásából adódó kiesése napi 7-8 millió forint.

"Tulajdonosként" állják az adófizetők az üzemzavar során keletkezett hulladékok tárolásának és a helyreállításnak a költségeit. Utóbbit részben a PA-n, részben az atomerőmű által évente 23 milliárd forinttal feltöltött központi nukleáris pénzügyi alapon keresztül egyenlítjük ki. Energiafogyasztóként jelentkező költségeinket az befolyásolja, hogy milyen forrásból sikerül pótolni a leállított reaktor napi 12 millió kWh termelését. A legolcsóbb valószínűleg az import lenne, a korlátlan energiabehozatalt azonban hátráltatja a vezetékek fizikai kapacitásának korlátozottsága, illetve az a tény, hogy az importkapacitás jelentős részét évekkel ezelőtt lekötötték.

A hazai széntüzelésű erőműveknél nincs szó kapacitáshiányról, ám a környezeti terhelés és az ott előállított villamos energiának a paksihoz képest akár 10 forint/kWh többletköltsége kétségessé teszi e megoldás hatékonyságát. (A PA-ban termelt áram egy kilowattórája a rendelkezésre állási és energiadíjjal együtt 7, a gáztüzelésű erőművekben előállítotté 9-10 forintba kerül, a hazai széntüzelésű erőművekben termelt áram egységára akár jelentősen is meghaladhatja a 15 forintot; a Szlovákiából importált villamos energia kilowattóránként viszont alig kerül többe, mint a Pakson termelt áram.)

Más a helyzet a hazai gáztüzelésű erőművekkel: környezeti terhelésről nem beszélhetünk, ám a hazai földgázrendszer a paksi blokk kiesése miatt megugrott kereslet nélkül is teljesítőképessége határán van. A paksi kettes blokk tartós leállása esetén az MVM feltehetőleg a három energiaforrás kombinációjával elégíti ki az ország villamosenergia-igényét. Mivel az áremelésre csak 2004 elején kerülhet sor, a vásárlási költségek és a fogyasztói árak közötti különbséget - amit Varró László napi 10 millió forintra becsül - addig is az adófizetők állják az MVM-en keresztül.

- gavra -

Állóvíz

A paksi atomerőmű kettes blokkjában áprilisban történt üzemzavarról elkészült az atomerőmű és a felügyelő hatóság jelentése, néhány ember más beosztásba került, a vezérigazgató még mindig vezérigazgató, továbbá folynak az előkészületei azon sérült fűtőelemek vizsgálatának, amelyek a vízben bomladoznak - egyelőre láthatatlanul.

"Átmeneti állapot van Pakson" - tájékoztatta lapunkat a PA kommunikációs igazgatóhelyettese, amikor arról érdeklődtünk, hogy megfigyelhetnénk-e közelről a sérült fűtőelemek vizsgálatát. Mittler István 2-3 héttel későbbre saccolta a látványosabb előrelépést, mivel a vizsgálatok hosszas műszaki és biztonsági előkészítést igényelnek, illetve a PA június 12-ig várja a közreműködő német és orosz cégeknek a mentési munkálatokra vonatkozó elképzeléseit és árajánlatait.

A sérült kazetták jelenleg a nyitott fedelű tisztítótartályban egy tízméteres vízoszlop alján pihennek; a hasadó uránból felszabaduló neutronokat elnyelő brómos vizet folyamatosan hűtik búvárszivattyúkkal. A víz állaga miatt a kazetták nem láthatók pontosan, mint ahogyan az sem, hogy mennyire sérültek és mennyi hasadóanyag került a tartályba. Ennek mértékét csak modellszámításokkal tudják megbecsülni. Aszódi Attila miniszteri biztos arról tájékozatta lapunkat, hogy a kamerás vizsgálatok előkészítése során "abszolút biztonságra" törekszenek: a jelenlegi hő- és neutronmennyiség-mérést további mérőműszerekkel kívánják kiegészíteni. Amennyiben a távirányítású kamerákkal pontos információt sikerül szerezni a kazetták és a belőlük esetleg kiesett uránkapszulák helyzetéről, el lehet gondolkodni azon, hogy milyen távirányítású "manipulátorokkal" piszkálhatók ki biztonságosan, és hogyan "csomagolhatók" elszállítható állapotba.

A helyreállítási munkálatok lebonyolítására a PA meghívásos pályázatot hirdetett, amelyre az üzemzavart okozó tisztítótartályt tervező német-francia Framatome ANP-t és az orosz TVEL társaságot hívták meg. "Nincs értelme kísérletezni" - indokolt Kováts Balázs kommunikációs igazgató arra utalva, hogy a két cég rendelkezik a legtöbb tapasztalattal a paksihoz hasonló technológiákról. A miniszteri biztos viszont inkább a magyarországi szakemberek tudására alapozna, mivel a kialakult helyzethez hasonló problémával még sehol senki nem találkozott. Bírálta a tenderezést az Energia Klub is: az energiapolitikával foglalkozó civil szervezet szerint a Framatome-nak egyetlen dolga lehet, fizetni a károk rá eső részét.

Mind a PA jelentése, mind az azt felülbíráló Országos Atomenergia Hivatal (OAH) elemzése egyértelműen a Framatome-berendezés tervezési hiányosságait okolja az üzemzavar bekövetkeztéért. A hivatali elemzés azonban szétszedi a PA-jelentést is, amelyből megállapítása szerint "hiányzik az önkritikus hangvétel". Az OAH szerint az erőmű sorozatos hibákat követett el az üzemeltetés során: nem volt megfelelően koordinálva a tisztítási folyamat, nincsenek egyértelmű döntési jogkörök, s a biztonsági kérdések általában is a háttérbe szorultak a termelési szempontok mögött. A biztonsági kultúra hiányosságaira az OAH többször felhívta az erőmű vezetésének a figyelmét - legalábbis a hivatal ezt állítja."Az OAH Nukleáris Biztonság Igazgatósága az elmúlt években jelentősen szigorított ellenőrzési gyakorlatán" - mondta az OAH ellenőrzési főosztályvezetője a Narancs azon felvetéseire, hogy miért nem szigorították az engedélyezési eljárást a paksi hiányok észlelése után, és hogy miért adták ki az engedélyt a tisztítótartályra. Tóth András szerint a fő baj az volt, hogy a berendezés nem a második, hanem a harmadik biztonsági osztályba volt besorolva, s így "kevésbé részletesen" elemezték. A biztonsági besorolási irányelvet az OAH alkotta meg - és az üzemeltető ezek alapján sorol be egy adott berendezést és kéri rá az engedélyt, ami a jelen esetben az előírásoknak megfelelően történt. "Kiadtuk az elvi engedélyt, pedig a hibát észrevehettük volna, ezt nem lehet letagadni" - ismeri el Tóth András a hivatal hibáját.

Jelenleg 210 ezer paksi berendezést soroltak biztonsági osztályokba: ezerhatszázat a legmagasabb, huszonhétezret a második, tizenkilencezret a harmadik biztonsági osztályba, a többit pedig a "nem biztonsági" kategóriába. Az OAH most azon dolgozik, hogy a jelenlegi alapelvek mellett a berendezések különféle közvetett biztonsági követelményeit is figyelembe kelljen venni a besorolásnál. Egy-egy biztonsági osztály magasabb szintre emelése azonban - a részletesebb elemzések miatt - komoly forrásokat igényel: a jelenlegi 46 fő mellé 15-25 szakembert kellene felvenni, ha a mostani besorolási gyakorlaton jelentősen szigorítanának. A köztisztviselői béreket meg a papírköltséget nagyvonalúan figyelembe véve ez évi 150 millió forint pluszkiadással járna - ami nagyjából a PA egy reaktorának háromnapi "bevétele".

Fonyó Attila

szerző
Gavra Gábor
publikálva
2003/24. (06. 12.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra