Takács Judit: Korábban egyszerűen hiányzott a dolog, hogy mi volt az oka, nem tudom. Nem mondhatom viszont, hogy igényszinten nem merült fel az egyénekben. Amikor hazajöttem Amszterdamból, a kilencvenes évek második felére egyre többen fedezték fel a tudományban rejlő potenciákat. Nem véletlen, hogy akkor indultak például a női emancipációval meg a különféle kisebbségekkel foglalkozó, így a homoszexuális kisebbséggel foglalkozó programok is. Érdekes dolognak tűnt, mert a szexuális kisebbségi paradigma feltételezi egyfajta identitáskonstrukció elfogadását, és ez megkönnyítette a kutatók helyzetét. Az etnikai mintára megfogalmazott identitásra, a szexuális orientáció kisebbségi létnek tekintésére már volt egy kész kezelési rendszer.
MN: A mostani, igen sokszínű helyzetet, amit az idei meleg- parádén is tapasztalhattunk, viszont már nem lehet olyan könnyen megragadni. Hányféle homoszexuális identitás van jelen napjainkban?
TJ: Igen, manapság sokan megkérdőjelezik a nemi identitás szükségességét is. Ebben már benne van egy posztmodern, fragmentálódott identitáskonstrukció is, amelyben a szexuális szokások csupán egy apró komponenst jelentenek. Ezzel az etnikaiidentitás-dolog, ami a "mainstream" volt, és amire az egyetemi oktatás épült, meghaladott lett. Három modell van. Az egyik a sokat emlegetett etnikai melegidentitás, a monolitikus, amit nálunk ma néhány mozgalmi szervezet most is a sajátjának érez. A második az amerikai iskolák szerinti, úgynevezett queer felfogás, amely a globalizálódott, posztmodern ember identitása. Ennek az a lényege, hogy tökmindegy, mi vagyok, az a lényeg, hogy ember legyek. A harmadik megközelítés pedig, ami szintén megjelent már szociológiai elméletek szintjén is, az, ami a skandináv országokban tapasztalható. Egyfajta homogenizálódó életmódmodell. Arról szól, hogy a jóléti állam kontextusában mindeggyé válik, hogy életmódszinten milyen módon önmegvalósít az ember. Nem az alakítja az életet, hogy szexuálisan milyen vagyok, mert a jóléti állam kiváltja a hagyományos struktúrákat, amit a család jelentett régen. Mert mire volt jó régen a házasság, a család? Arra, hogy alapvetően megteremtsd a gazdasági életkörülményeidet. Amikor gyerek vagy, gondoskodjanak rólad, amikor öreg, akkor ne kelljen rettegned az éhenhalástól. Ezekben az országokban már nem kell feltétlenül megházasodnod ahhoz, hogy úgy valósítsd meg magad, ahogy akarod. Nyugodtan kísérletezhetsz. Élhetsz nőként nővel, férfiként nővel vagy férfiként férfival, az a lényeg, hogy nem kell feltétlenül hagyományosra kifutnia az életmódodnak.
MN: Tapasztalataid szerint melyik felfogás felé orientálódik ma a magyar meleg- és a magyar "normális" társadalom?
TJ: Érdekes, a kutatásaim eredménye szerint mindhárom modell megvan. Természetesen nem egyenlő mértékben. A legkevésbé a homogenitás hívei jellemzőek, mivel ezt az életmódot nálunk csak a burokban élő homoszexuálisok engedhetik meg maguknak. A posztmodern identitás is jelen van mint az etnikai identitás megkérdőjelezése. A Nemi Identitás Nélküliek Csoportja nevű szervezet például ehhez kapcsolódik. Ám továbbra is az etnikai felfogás az, ami a legszélesebb körben tapasztalható. A fiatalabbaknál azt érzékelem, hogy nyíltabbak, és már nem egy szexuális, elnyomott kisebbségként élik meg magukat, nem hagyják, hogy megszabja az életüket ez a dolog. Ezért sokkal kevésbé fontos számukra ennek kinyilvánítása a társadalom felé.
MN: Melyek a legjelentősebb ellenerők a társadalomban?
TJ: Alapvetően azt gondolom, hogy a melegség nagy problémája itt, a zsidó-keresztény kultúrkörben a termékenységgel van összefüggésben. Emiatt van az is, hogy a leszbikusok soha nem kerültek annyira az állami érdeklődés hatókörébe. A patriarchális társadalmak alapja mindig a férfi magjának tiltott pazarlása körüli mizéria volt. Valójában az egész a termékenységre épül, amit mai kontextusban termelékenységre fordíthatunk le. A modernizmus paradigmája is a gyarapodás. A modernizmus utáni időszakban pedig, ahol már minden összekeveredik, az történik, hogy a változások megkérdőjelezik a növekedés érvényességét. A kérdés már arról szól, hogy gátat kell szabni a növekedésnek, jó lenne, ha leülnénk, és elgondolkodnánk, hogy mire van szükségünk igazán. Valószínűleg nem több cipőgyárra, hanem arra, hogy fönntartható legyen még az élet. Ebben az összefüggésben pedig teljesen lényegtelenné válnak az olyan dolgok, hogy ki kivel szeretné leélni az életét. A melegség kérdése nagy általánosságban az elfogadás felé megy, és ez az említett életérzéssel is összefüggésben van.
MN: A nemzetközi összehasonlító vizsgálatok szerint nálunk milyen a homoszexualitás elfogadottsága? Gondolok itt inkább a térség országaira, mert ugye a nyugat-európai országoktól való távolságunk elég jól lemérhető egy pár napos utazásból is.
TJ: Magyarországon nagyon érdekes a helyzet, hiszen úgy tűnik, hogy nálunk a szomszédokhoz képest jó a helyzet. Nagyon kevés adatot tudunk, de a törvényi szabályozások és a homoszexuálisok mozgástere alapján lehet következtetni a posztszocialista országok helyzetére is. Azt tudjuk, hogy mi kívülről nézve ezzel a felemás, élettársi viszonyt elismerő szabályozással nagyon progresszívek vagyunk, de ez egy elég üres dolog. Egyébként is még mindig itt van ez az iszonyúan diszkriminatív beleegyezési korhatárkülönbség. (A homoszexuális fiatalkorúak szexuális kapcsolata nálunk törvényesen tizennyolc éves korban kezdődhet, míg a heteroszexuálisoké szülői engedéllyel tizennégy éves kortól - a szerk.) Ebből a szempontból Csehország például már előttünk jár. Romániában meg ugye csak a múlt héten törölték el azt az iszonyatos törvényt, amelyben benne foglaltatott, hogy ha valaki közízlést sértő homoszexuális kapcsolatban vesz részt, az börtönnel büntethető. Abban az volt a veszélyes, hogy a közösségi ízlés nagyon önkényesen értelmezhető dolog, ha két emberen kívül már ott van egy harmadik is. Viszont van egy történelmileg nagyon érdekes példa is. Találkoztam az Emberi Jogok Hetén egy litván jogásszal, aki mesélte, hogy náluk ez a beleegyezési korhatártétel pont fordítva van, tehát a heteroszexuális kapcsolat létesítésére magasabb a szülői beleegyezési korhatár. Ez nem azért fordulhatott elő, mert olyan jófejek, hanem mert benneragadt régről a törvényeikben. Talán azért, mert ugye akkor még úgy gondolkoztak, hogy a homoszexuális kapcsolatból legalább gyerek nem születhet.
MN: Szóval Magyarországon közepesen rossz melegnek lenni.
TJ: Amikor az interjúk során megkérdezem a meleg férfiakat arról, hogy jó-e Magyarországon melegnek lenni, akkor többen visszakérdeznek, hogy miért, nekem jó itt heteroszexuálisnak lenni. Ez azért sok mindent elmond. Úgy vettem észre az utazásaim során, hogy azokban az országokban, ahol jobban elfogadják a melegeket, valahogy élni is jobb, jobban ki vannak találva a túlélőstratégiák. A kelet-európai országokban egyébként meg nem- csak a melegeket éri diszkrimináció, hanem mindenkit, mert ez egy elfogadott "módszer" bizonyos dolgok megoldására.
MN: A európai jogharmonizációval azért - ha lassan is - szembe kell nézni nálunk is?
TJ: Mindenképpen. A mostani Meleg és Leszbikus Fesztiválon egy olyan petíciót nyújtottak át az Országgyűlésnek, amely számol ezzel. Ha figyeljük az uniós tagországokat, sorra kiszélesítik a diszkriminációellenes intézkedéseket. Itt az egységesítésről van szó, az állampolgároknak arról az egyszerű és megalapozott igényéről, hogy kezeljék őket egyformán.
Szilágyi Szilvia
