A magyar honvédelmi politikát érintő külhoni bírálatok között a legemlékezetesebb és legkritikusabb egy 1999 áprilisában nyilvánosságra került amerikai értékelés volt. A dokumentum többek között azt kifogásolta, hogy a Magyar Honvédség (MH) létszáma az 1989-es létszámnak (az amerikai szerző 122 ezerrel számolt - K. T.) csak kevéssel több mint 40 százaléka, miközben a sorállomány szolgálati ideje 9 hónap, s ezt az időt tovább kívánják csökkenteni. Az eredmény minden valószínűség szerint a sorállomány kiképzettségi színvonalának csökkenése lesz. A behívhatók számának csökkenésével (Magyarország negatív demográfiai mutatókkal rendelkezik) és a sorozott állománynál detektált rossz egészségügyi állapottal a következő évtized közepére Magyarországon nem lesz elég sorozható fiatal, s emiatt a honvédség létszámát tovább kell apasztani. Egy 30 ezer körülire csökkenő létszámmal viszont nem oldhatók meg a NATO-tagsággal vállalt feladatok. A szerződéses állomány (1999-ben 5135 fő) növelésére kialakított koncepció a gyakorlatban nem működik, az alacsony fizetések miatt ugyanis nincs elég jelentkező. Túl alacsonyra zuhant a védelmi költségvetés is; tervezett növeléséből - 2001-re a GDP 1,8 százaléka - nehéz lesz megoldani a szükséges technikai fejlesztéseket. (Az 1,8 százalék a magyar GDP nagyságát figyelembe véve önmagában is túl alacsonynak tűnik, ha összehasonlítjuk más NATO-államok adataival.) Mindezek alapján - összegezett a Strategic Forumban megjelent írás - komoly kétségek vetődnek fel Magyarországgal mint a szövetség biztonságához hozzájárulni képes országgal kapcsolatban.
Bár a korabeli honvédelmi vezetés élénken tiltakozott a fenti megállapítások ellen, az MH felülvizsgálatát elrendelő 2189/1999. (július 23.) kormányhatározat a cikk szerzőjét és a hazai huhogókat igazolta vissza.
Hogy a honvédség
valóban
kritikus helyzetben
van, arra a jelenlegi magyar vezetést valószínűleg a NATO-csatlakozás és a szövetség kosovói akciója döbbentette rá igazán. Az akció ideje alatt ugyanis kiderült, hogy katonáink nem rendelkeznek éjjellátó berendezéssel, golyóálló mellényekkel, esőkabáttal; hogy a hadsereg több mint 13 000 gépjárművéből csupán 3500-at lehet megmozgatni, s ezeket is csak igen komoly nehézségek mellett; hogy az 50 ezres hadseregből csupán félmilliárd forintos pótlólagos beruházás és másfél hónapos kiképzés után tudott elindulni 330 katona Kosovóba békefenntartónak. (A magyar KFOR-misszió teljes beindításához 4,4 milliárdot kellett kigazdálkodnia a tárcának.) S tegyük hozzá rögtön, a hosszú ideig magyar sikerágazatként emlegetett békefenntartás csupán egy apró - hogy ne mondjuk: elhanyagolható - része a honvédelmi reformnak. (A magyar honvédség főbb haditechnikai eszközeinek helyzetéről lásd táblázatunkat.)
A kormány által elrendelt stratégiai felülvizsgálat egyik legfontosabb eredménye a védelmi költségvetés bevételi kategóriájának eltörlése. A 2183/1999. kormányhatározat értelmében ugyanis 2001 januárjától a honvédelmi tárca összes bevételét - a külföldi államoktól és a nemzetközi szervezetektől befolyó költségtérítéseket és egyéb támogatásokat, a pályázatok útján elnyert pénzeszközöket és adományokat, valamint az előző évi jóváhagyott költségvetési előirányzat maradványait kivéve - havonta kénytelen lesz befizetni a Pénzügyminisztériumnak. Ez, még ha a gyakorlatban nem is jelent majd több pénzt (a tervek szerint ugyanis a 2001-2004 közötti években a tárca költségvetése a GDP-nek csupán 1,6 százalékát éri majd el, ráadásul ez az összeg tartalmazza a hivatásos katonák speciális nyugdíjrendszeréből fakadó többletköltségeket és a sorkatonák illetményét terhelő társadalombiztosítási járulékot is), ám a korábbiaknál átláthatóbbá teszi majd a tárca pénzügyeit, s biztosabbá teheti a védelmi tervezés financiális feltételeit is. A kabinet megszabadította a minisztériumot ingatlanai értékesítésének eddigi nehéz feladatától is, hiszen kötelezte arra, hogy az eladásra kijelölt objektumokat adja át az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt.-nek, s a tárcának a jövőben felszabaduló ingatlanait is az ÁPV Rt. értékesítse. A kormányhatározat nagy szolgálatot tett annak elrendelésével is, hogy a Honvédelmi Minisztérium (HM) és a Magyar Honvédség GDP-részesedésének fenntartása mellett szabaduljon meg minden nem közvetlenül védelmi jellegű feladatkörétől. A hadsereg jövője kapcsán a kabinet egy tartósan finanszírozható, feladatainak végrehajtására alkalmas haderőstruktúra megteremtését tűzte célul; egy olyan haderő létrehozását, amelynek belső állományarányaiban a tiszthelyettesi és a szerződéses állomány a jelenleginél nagyobb súllyal szerepel.
A stratégiai felülvizsgálat eredményeként kirajzolódó haderőreformról
meglehetősen keveset
tud a közvélemény, a katonai szakma pedig szinte semmit. A reform végső célját a tárca vezetése egy a jelenleginél kisebb (42-45 ezres - K. T.), finanszírozható, képességalapú haderő kialakításában látja, amely a kor színvonalán képes az ország fegyveres védelmére, a szövetségi feladatok teljesítésére, a nemzetközi feladatokban való részvételre, valamint egyéb, az ország komplexen értelmezett biztonságával összefüggő feladatok végrehajtására. Az átalakítás konkrétumait és részleteit egyelőre erősen titkoló honvédelmi vezetés a reformot az alábbi ütemezésben és prioritásokkal látja elérhetőnek. Az első ütemben (várhatóan 2003-ig) kialakítják az új struktúrát, megkezdődik a munka- és életkörülmények javítása (laktanya-felújítások, lakásprogramok, bázisok modernizálása). Ebben az időszakban - 2000 végéig, 2001 közepéig - kerül majd sor a haderő létszámának csökkentésére is (a jelenlegi 52 ezerről 43 ezerre), elsősorban a magasabb rangú tisztek (az ezredesek és alezredesek) egy jelentős részének elbocsátására, valamint az alakulatok megszüntetésére és áthelyezésére. Ez utóbbi egyébként az elmúlt évek során többször is igen hatékony eszköze volt a tiszti állomány nyugdíjba vagy végkielégítés nélküli távozásra kényszerítésének. A haderőreform második ütemében (várhatóan 2006-ig) kerül sor a hadrafoghatóság, a kiképzési szint növelésére, valamint a legszükségesebb haditechnikai eszközök beszerzésére. A tervek szerint a harmadik ütemben (várhatóan 2010-ig) kerülhet sor a hadsereg modernizációjának legköltségesebb lépéseire, az új haditechnika beszerzésére.
A HM és MH képviselői által eleddig meglehetősen
kevés
konkrétummal felvázolt
haderőreform-tervezet legnagyobb problémájának továbbra is az tűnik - túl azon az egyáltalán nem közömbös kérdésen, hogy a 2003-ra jó lakás és elhelyezési körülmények közé kerülő katonák korszerű technika hiányában mi a túróval védik a hazát az elkövetkezendő néhány évben -, hogy nem tisztázza kellő részletességgel a reform kulcskérdését, azt, hogy mi lesz a magyar haderő feladata a jövőben. Milyen veszélyekkel és kikkel szemben kell megvédenie az országot? Mint az elmúlt 12 év során mindig, most is a döntéshozatal alapjai hiányoznak. Ezek nélkül viszont szakmai megfontolások alapján nehezen értelmezhető, hogy a terv miért éppen 42 900 főben határozza meg a haderő leendő létszámát, s miért éppen ilyen prioritási sorrendben kívánja megvalósítani a reformot. Nyitott kérdés persze az is, milyen pénzügyi alapokon nyugszik majd a magyar haderő e nagyszabású átszabása, s hogy a döntéshozók végre képesek lesznek-e szakítani a magyar haderő eddigi sorsát meghatározó fiskális szemlélettel. A felülvizsgálatot elrendelő kormányhatározat mindenesetre a 2001-2004 közötti években (s valószínűleg egészen 2006-ig) a GDP 1,6 százalékán kívánja tartani a tárca költségvetését, ami a számítások szerint az elkövetkezendő öt év során körülbelül 226 milliárdnyi (2006-ig nagyjából 413 milliárdnyi) felhalmozási növekedést eredményezhet majd a honvédelmi tárcánál. Ez viszont azt jelenti, figyelembe véve az elmaradt javításokat, pótlásokat és a működéshez szükséges beszerzéseket (ami már jelenleg is 185-200 milliárd forint), hogy a reformra, legalábbis 2004-ig, valószínűleg megint csak fapados változatban kerülhet sor. Ilyenre már akadt példa az elmúlt 12 évben, amiről utólag mindig kiderült, hogy még nem a Nagy Reformról volt szó. Meglehet, most sem lesz másképpen. A haderőreform döntő kérdése azonban mégsem a pénz, hanem az, hogy sikerül-e politikai konszenzust teremteni e téren a politikai pártok között. Tervekkel és kísérletekkel ugyanis már régen tele a padlás.
Kompa Tibor
