Tavaly ilyenkor, amikor a polgárok még felelőtlenül vásárolgattak minden útjukba kerülő terméket, tekintet nélkül a vonalkód kezdő számhármasára, a kommunizmus áldozatainak emléknapja (február 25.) előestéjén a Fidesz és a MIÉP szimpatizánsainak szimbolikus egymásra találásával nyílt meg a Terror Háza. A kommunizmus áldozatai helyett erre az eseményre emlékeztek vasárnap az Andrássy úton Orbán Viktor és hívei.Apolgári körök honlapján - ki tudja, miért - kétszázezresre becsült tömeg összetétele jelentősen különbözött az egy évvel korábbi megnyitóétól: egyrészt jelen volt két, tavaly minden bizonnyal hiányzó mormon misszionárius, másrészt idén hiányzott a 2002-ben vezérével az élen a Köztársaság térről a Terror Házához masírozó MIÉP-es kemény mag.
A rendezvény első szónoka Bayer Zsolt volt, aki - az elmúlt fél év során immár nem először - a "mondd el fiaidnak" zsidó bölcsesség citálásával kezdte mondandóját. Bayer - a Terror Háza körüli cirkuszok jobbos szereplői között ritka kivételként - nem hagyta szó nélkül a náci tömeggyilkosságok áldozatainak, így a magyar zsidóságnak a tragédiáját sem, külön kitérve a házban 1944 és 1956 között folyamatosan szolgálatot teljesítő söpredék, a nyilasból lett ÁVH-sok szerepére.
A felismerhetetlenségig normális Bayert a bolsevik terror néhány túlélője, a 87 éves Olofsson Placid GULAG-ot járt bencés szerzetes, Regéczy-Nagy László egykori politikai elítélt, majd a brezsnyevi éra áldozata, Vlagyimir Bukovszkij orosz történész követte.
A polgári demonstrációk elengedhetetlenül szükséges baromságdózisáról - Philip ceremóniamester mellett - Melocco Miklós szobrász gondoskodott, midőn Kuncze Gábor és Kovács László egy-egy nyilatkozatából levonta a következtetést: "csak szünetelnek a kegyetlenségek", csak idő kérdése, hogy az "önépítő sztálini rendszer" újból működésbe lépjen.
Nem fukarkodott fajsúlyos ökörségek elővezetésével az este főprodukciójaként beharangozott Orbán Viktor sem. Miután néhány mondatban letudta az összejövetel tulajdonképpeni apropójáról, a Kovács Béla kisgazdapárti parlamenti elnök 1947-es elrablásáról történő megemlékezés kötelezettségét, gondosan kidolgozott példázataival hálálta meg a nevét percekig skandáló egybegyűltek lelkesedését. Orbánnak a huszadik századi történelmünkről alkotott mondandójának veleje a következő: "mi magyarok" idegen hatalmak játékszerei voltunk e setét korban, semmi közünk nem volt a tömeggyilkos ideológiák bűneihez, akiknek mégis, azoknak a Terror Házát szünet nélkül fenyegető feketeseggűek között a helye. A ház nem más, mint a magyar Bastille, helyezte az Andrássy út 60. jelentőségét világtörténeti kontextusba Orbán, nem habozva a kérdés feltételével: vajon miért nem romboltuk le 1956-ban ezt a házat? Egyes: mert a világtörténelem legtisztább forradalmainak egyike volt a miénk; kettes: mert a szovjet beavatkozás nem hagyott időt külön bejáratú Bastille-unk elpusztítására; iksz: mert így akartuk.
A megfejtés: iksz, tehát így akartuk, közölte megfellebbezhetetlenül a hét évvel a forradalom után született Orbán Viktor, aki bajtársaival azért döntött a szenvedés háza megkímélése mellett, hogy megőrizze az utókornak az objektumot, amely a rendszerváltás után a múlttal történő szembenézés "egyetlen igazi darabja" lett. Az exminiszterelnök emlékeztette az egybegyűlteket májusi, Dísz téri beszédére, amikor is az "együtt mozdulás" lehetőségét biztosító polgári körök megszervezését a státustörvény, a Szent Korona és a Terror Háza megvédésével indokolta. Most előremutató cselekvési programot is mellékelt: 1956-ban "meghagytuk, most megvédjük a Bastille-t a Bourbonoktól".
Ami nemes célkitűzés, igazi jellemformáló próbatétel a helyüket kereső polgári köröknek. A zebrán átsegítendő nyugdíjasokból kifogyó és a baloldali üzletek bojkottjába belefáradt sejtek végre jelentőségükhöz méltó feladatot kaptak örökös kormányfőjüktől: a következő hónapok programja a ház jövőjéről szóló híradások naprakész nyomon követése, az áprilisban létrehozott demarkációs vonalon érkező jelzésre pedig az annyira várt és egyszer már befuccsolt "együtt mozdulás".
Amivel persze nem is volna semmi baj, ha az előadottakból ne tűnne úgy, hogy a bolsevik terror áldozatainak a "magasabb értelme" (hogy egy újabb Dísz téri klasszikussal kedveskedjünk) a jobboldalon nem más, mint izgalmat csempészni a polgári körök mozgalmi életének szürke hétköznapjaiba.
5|99||g|a|v|r|a