Abúzust elszenvedők, Hodász András, Pető Attila és Pion István várnak magyarázatot a kegyelmi döntésre

  • narancs.hu
  • 2024. február 16.

Belpol

Kozma Lilla Rita, Ivák Bence és Pop Mert kezdeményez egyeztetést civilekkel és pártokkal a gyerekek védelme érdekében. Ők azok, akik arcukat adták gyerekkori bántalmazásuk történetéhez.

Hat olyan egykori áldozat állt ki együtt a nyilvánosság elé, hogy a gyerekvédelemben változást érjen el, akik korábban már megosztották saját traumájuk történetét: Hodász Andrást, Pető Attilát és Pion Istvánt korábban egy-egy pap molesztálta; Pop Mertet, a bicskei gyermekotthon egykori lakóját az igazgató zaklatta; Ivák Bence színészt gyerekkorában 7 éven keresztül zaklatták, Kozma Lilla Rita szociális munkást pedig 2009-ben "egy máig hivatalban lévő politikus áldozata" volt.

Közleményüket #nemfélünk! hashtaggel első körben a túlélőknek címzik. Azt kérik tőlük:

ne féljenek felemelni a hangjukat, kiállni magukért, mert igazuk van. "Tudjuk, hogy milyen nehéz ez a teher, amit cipelsz. Szeretnénk, ha tudnád, hogy ez nem a te szégyened. Ami most történik, az nincs rendben, és azért dolgozunk, hogy te bátran beszélhess"

– írják. Kitérnek arra, hogy Novák Katalin kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettesének, aki a pedofília eltussolásában segédkezett. Úgy fogalmaznak: "Bár elhangoztak ígéretek, és látunk gesztusokat a politikai vezetés részéről, továbbra is várjuk a magyarázatot a kegyelmi döntésről, mert azt gondoljuk, hogy a bocsánatkérés mellett az áldozatok ezt is megérdemlik."

Kiemelik, hogy a gyermekvédelem nem lehet hatékony csupán a büntetések szigorításával, a megelőzésre és a már traumatizált gyerekek, illetve fiatal felnőttek támogatására és utógondozására is szükség van. Ezért az Országos Közös Akarattal (OKA) közösen

kezdeményeznek egy találkozót civil szervezetekkel, szociális szakemberekkel annak érdekében, hogy "elindulhasson végre egy olyan közös munka, ami valóban a gyermekek védelme érdekében jön létre".

Az első egyeztetés február 20-án lesz. Politikai szereplőket is be akarnak vonni a közös munkába. Azt kérik a pártoktól, hogy maguk is alakítsanak gyermekvédelmi munkacsoportokat, állítsák össze ajánlásaikat. "Március második felében pedig várjuk a pártok delegáltjait egy közös egyeztetésre, ahol egységes dokumentummá formáljuk a szakmai szervezetek, az áldozatok képviselői és a pártok javaslatait, hogy aztán ezeket az Országgyűlés minél előbb megvitassa és elfogadja azt."

Mindemellett létrehoztak az anonimitás és biztonság jegyében egy titkosított e-mail címet is (ez a gyermekvedelmikerekasztal [at] protonmail [dot] com), ahova észrevételeket, javaslatokat lehet küldeni a témában. Azt írják: a titkosított beszélgetés akkor történik meg, ha a küldő fél is Protonmail-fiókot használ.

Ha segítségre van szükség, akut krízishelyzet esetén pedig a Kék-Vonal ingyenes és anonim segélyvonal hívását ajánlják: 116-000.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.