Áder jól ráijesztett a debreceni diákokra

  • narancs.hu
  • 2018. szeptember 21.

Belpol

Egy debreceni katonai középiskola diákjai örülhettek a klímaváltozásról és az ezt követő elképzelhetetlen mértékű migrációról tartott előadásának.

A köztársasági elnök a debreceni Kratochvil Károly katonai középiskolában vendégszerepelt, ahol előadást tartott a klímaváltozásról. Az MTI fotóval összekapcsolt beszámolót adott a szereplésről, amely szerint Áder felhívta a diákok, azaz jövőbeli katonák figyelmét, hogy a következő években a határvédelem az eddiginél nagyobb terhet jelent majd nekik.

Mindemellett kijelentette, hogy „az a migráció, amit eddig Európában láttunk, nagyságrendekkel kisebb annál, mint ami várható”. Ahogy elmondta, a klímaváltozás hozhat majd olyan migrációs nyomást, amely során 400-500 millió ember indulhat útnak.

false

 

Fotó: MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

 

Nemcsak a migrációs veszélyekkel kell majd a mostani diákoknak szembenézniük, jelentette ki, hanem az aszálytüzek, árvizek, egészségügyi járványok esetén felépülő karanténok és a rend biztosításával összefüggő feladatok ellátásával is.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.