Kövér Sargentiniről, bloggerekről és a „padlóra köpni tilos” szabályról

  • narancs.hu
  • 2018. szeptember 21.

Belpol

A házelnök a közszolgálati egyetemen tartott nagy ívű beszédet. Szó esett Kádár parlamentjéről, a meleg kisebbségről, a rossz ellenzékről és a nem létező fékekről, no meg bloggerekről.

Személyét kéretik tisztelni, nem csupán mint magánember, hanem mint az „átlagemberek akarata” is.

Diákoknak tartott előadást a Nemzeti Közszolgálati Egyetem frissen felújított Ludovika-campusán szerdán Kövér László, számolt be róla a Zapadnik blog, amelynek szerzője végigülte az előadást.

Kövér szerint az egyetemeken a fiatalság előtt két út áll: eltölteni úgy az időt, hogy az alkoholizmuson kívül semmi ne ragadjon az emberre, meg úgy is, ahogyan például ők tették, hogy ténylegesen tanuljanak valamit. A beszámoló szerint Kövér sok időt töltött a rendszerváltás kori időkön való merengéssel, így például, hogy régen bezzeg nem kellett házszabályba írni, hogy „padlóra köpni tilos”, mert ezeket az íratlan szabályokat mindenki betartotta.

false



Mikor az ellenzék jelenlegi helyzetéről kérdezték, a kádári időkre ugrott vissza, ahol szerinte az alacsony minőségű parlamenti munka oka, hogy a Kádár-korszak parlamentjében egyes törvényekhez, így például a költségvetés elfogadásához kétharmados felhatalmazás kellett. Így alakult ki az a „parlamentarizmusban elfogadhatatlan helyzet”, hogy a kormánynak az ellenzék hozzájárulása is kellett a törvényhozásban. Szerinte lassan már az ellenzék egyik tagjával se lehet tárgyalni, mert teljesen elfogytak azok a politikusok, akik a nemzeti érdekek védelme érdekében hajlandóak lennének velük konszenzusra lépni.

A Sargentini-jelentésról Kövér elismételte azt a téves, de a Fidesz által előszeretettel tolt információt, hogy az Európai Parlament semmibe vette a saját eljárási szabályait, és azért „hamisította meg” a szavazást, hogy a Tanácsnak kötelessége legyen továbbvinni az ügyet. Kövér szerint az Európai Unióban mára a legerőteljesebben támogatott kezdeményezés az LMBTQ-csoport jogai lettek, míg az 50 millió, EU-n belüli, nemzeti kisebbségek polgári jogvédelmével nem foglalkoznak eleget.

A házelnök az orosz viszonnyal kapcsolatban elmondta, hogy bezzeg Gyurcsány is barátkozott velük és nem hajlandóak csak azért ellenséget csinálni Oroszországból, mert azt egyes tengerentúli szereplők úgy akarják.

Elmondta, hogy szerinte az újságírás mint szakma megszűnt létezni, ma pedig már „mindenki újságírónak képzeli magát, akinek van egy diktafonja… meg aki blogger, vagy mi a túró”. 

Kövér László, a Magyar Országgyűlés – azaz a kormányt ellenőrizni hivatott legfőbb közjogi intézmény, hatalmi ág – elnöke felhívta a hallgatóság figyelmét, „nehogy egy pillanatra is elhiggyék a fékek és ellensúlyok rendszerét”, mert úgy egy normális állam se tudna működni. Kövér elmondta, hogy büszkeséggel tölti el, hogy a Fidesz-kormányzás a történelemkönyvek lapjaira is fel fog kerülni, és jóleső érzés számára, hogy nem lábjegyzetként fognak ott helyet kapni.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.