Ahmed H. perli Rogán minisztériumát

  • narancs.hu
  • 2018. február 6.

Belpol

Egyelőre sikertelenül.

Bíróságon támadta meg a Soros-tervről szóló nemzeti konzultáció rá vonatkozó pontját a 2015-ös röszkei események miatt terrorizmussal vádolt Ahmed H. – írja a Magyar Idők.

A konzultációs íven a kormány azt állította, hogy „egy másik Soros-szervezet, az Amnesty International többször is követelte annak az Ahmed H.-nak a szabadon bocsátását, aki kövekkel támadt a határt védő magyar rendőrökre, és ezért elítélték”. Ahmed H. szerint ezzel a Miniszterelnöki Kabinetiroda megsértette a jó hírnevét, hiszen az ügyben még nem született jogerős ítélet, 2017. június 15-én a másodfok új eljárásra utasította az elsőfokú bíróságot. Erről akkor részleteiben is beszéltünk Bárándy Péterrel, Ahmed H. ügyvédjével.

„Kiválogatták a bizonyítékokat"

Új eljárásra kötelezte az elsőfokú bíróságot a „röszkei terroristaperben" a Szegedi Ítélőtábla. Bárándy Péter volt igazságügy-minisztert, az első fokon még 10 évre ítélt Ahmed H. védőjét kérdeztük a részletekről. Magyar Narancs: Hogy került önhöz másodfokon Ahmed H. ügye? Bárándy Péter: Első fokon kirendelt védője volt, ezután én kaptam megbízást.

A Magyar Idők szerint Ahmed H. mostani keresetét a bíróság elutasította, mert nem jelölte meg a lakhelyét, és a kereseti kérelem sem volt elég alapos. Ügyvédje várhatóan ismét benyújtja a kérelmet.

Decemberben egy másik bíróság már megállapította, hogy a kormány hazudott a nemzeti konzultációban a Helsinki Bizottságról – azt állították, hogy a törvénytelenségeket elkövető bevándorlókat védik. Meg is tiltotta a kérdőívek további terjesztését, de ennek akkor már nem sok gyakorlati jelentősége volt, hiszen addigra minden háztartásba eljutott a propagandaanyag.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.