„Aki a Fideszt elárulja, az az országot segíti” - Hadházy Ákos a mindent behálózó korrupcióról, fideszes bűnszervezetről és Simicskáról

  • Magyar Krisztián
  • 2016. február 17.

Belpol

Az LMP antikorrupciós szakszóvivője ráunt az ellenzék töketlenkedésére: meghekkelte Lázár János kormány­infóját, és hetente szembesíti a Fideszt néhány gyanús kormányzati ügylettel. A volt fideszes önkormányzati képviselő szerint tervezői bravúr, hogy az Országház plafonja még nem szakadt Orbán Viktorra.

Magyar Narancs: Január végén indította akcióját: a tervek szerint minden héten egy-egy korrupciós üggyel áll a nyilvánosság elé. Első sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy bűnszervezetben lopják Magyarországon ma az uniós pénzeket, ráadásul a minisztériumok részvételével. Kemény állítások, milyen bizonyítékokra alapozza mindezt?

Hadházy Ákos: Az elmúlt években számos olyan zűrös ügyet tárt fel az LMP is, amely jelzi ennek a rendszernek a csalásra és az uniós pénzek kitalicskázására épülő visszásságait. Elég, ha csak a következmények nélkül maradt trafikmutyira gondolunk, de ott van az Öveges-program. Utóbbinál közel ötven iskola kapott támogatást kémiatermek kialakítására, azonban a 14 milliárd forintos keret töredékét költhették az eredeti célok megvalósítására, miközben milliárdok vándoroltak kétes hátterű cégekhez. De említhetném az Országos Roma Önkormányzat körüli balhékat, hiszen itt is uniós pénzeket herdáltak el úgy, hogy azzal nagyjából az illetékes minisztérium is tisztában lehetett. És itt van a miniszterelnök veje, Tiborcz István és a LED-es lámpabizniszben kormányzati hátszéllel hasító Elios ügye, amelyben szintén megtettük a büntetőfeljelentést. Rengeteg közbeszerzési eljárást átnéztem már az utóbbi évek alatt, ezek alapján és a már számos feltárt, tényként kezelhető információra alapozva igenis ki lehet jelenteni, hogy egy jól felépített bűnszervezet keretein belül lopják ma Magyarországon az uniós forrásokat. Ennek a játékszabályait a Fidesz-kormány az utóbbi évek alatt szisztematikusan alakította ki, lebontották a fékek és ellensúlyok rendszerét, a korrupt ügyletekhez alakították az államrendszert, miközben már régen nem arról van szó, hogy az összes uniós forrás két százaléka kerül „rossz kezekbe”, hanem ennek a sokszorosa. A Fidesz-kormány jól tudja, hogy ezt bátran megteheti, hiszen már nincs olyan állami apparátus, amely ellenőrizné a milliárdok elfolyását. Ha az ügyészség egy csoda folytán megkapná az összes bűncselekménygyanús ügyet, azok töredékét sem tudná kivizsgálni, hiszen nincs rá kapacitása.

MN: Orbán Viktor tavaly december közepén azt mondta, hogy nem tűr meg semmiféle korrupciót. Mintha a kormányfő nem abban a Magyarországban élne, amelyikben ön.

HÁ: De abban sem, amelyikben a magyar emberek többsége. Pont ő nem tűri a korrupciót? Még mit nem, beszéljen csak a vejével! Steindl Imre tömegkatasztrófát előzött meg azzal, hogy alaposan megtervezte az Országházat, mert ha egy picit is hibázik, ilyen kijelentések után biztos rászakadna a plafon a miniszterelnökre.

MN: A sajtótájékoztatókat csütörtökre szervezi és Korrupcióinfó néven indította el. Ezzel Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szintén minden csütörtökre időzített kormányinfóját szeretné meghekkelni?

HÁ: Van egy ilyen vonal is, csak engem nem közvetít majd élőben a köztévé. Ehhez a kezdeményezéshez egyébként részben tényleg Lázár János adta az ötletet, hiszen – ha jól tudom – a kormányinfók előtt kiküldött sajtómeghívóban az szerepel alcímként, hogy „Mit, miért tesz a kormány?”. Ezt az alcímet mi is nyugodtan beírhatnánk, mert úgy tűnik, hogy a kormányzás – kis túlzással – egy alibi cselekmény ahhoz, hogy az uniós pénzek jelentős részét zsebre lehessen vágni.

MN: Az első korrupcióinfóján egy szekszárdi hangfelvételt mutatott be még abból az időszakból, amikor fideszes önkormányzati képviselőként dolgozott.

HÁ: Elsőre ez egy pitiáner ügynek is tűnhet, hiszen az, hogy a reális 60-70 millió helyett 130 millió forintért bővítettek egy szekszárdi óvodát, még nem fogja totálisan megbotránkoztatni az országos közvéleményt. Ám a hangfelvételen fideszes városvezetők egy frakcióülésen beszélnek arról, hogy miként is képzelhetjük el az uniós pénzek korrupt elosztását. Ennek nagyjából az a lényege, hogy megjelenik egy cég, amelyik azt mondja, van itt egy túlárazott projekt, elintéznek mindent, még a 15 százalékos önkormányzati önrészt sem kell beletenni, cserébe ők lesznek a kivitelezők. Ha ez nem tetszik a városvezetőknek, akkor sem esnek kétségbe, mennek egy vagy két megyével arrébb, hiszen van egy nekik központilag kiosztott kvóta, amely garantálja számukra a megfelelő számú kivitelezést. Ács Rezső, a város jelenlegi polgármestere akkor azt is mondta, hogy ma így működik a rendszer Magyarországon.

MN: Ott volt ezen az ülésen?

HÁ: Ott.

MN: A hangfelvételeket ön készítette?

HÁ: Az újságírók sem adják ki a forrásukat, találgassanak csak. De annyit elmondhatok, hogy egy áruló készítette.

MN: Ön elég nagy áruló a Fidesz szemében.

false

 

Fotó: Németh Dániel

HÁ: Nem mondom, hogy én voltam, de egy áruló, az biztos. Itt jegyezném meg, hogy megítélésem szerint az, aki ma még a Fideszben van, és valamennyit lát ezekből a dolgokból, és nem is totál hülye, az három dolgot tehet. Egy: áruló lesz, de sajnos az ilyenekből elég kevés van, pedig az, aki a Fideszt elárulja, az országot segíti. A következő kategória a cinkos. Elég sokan választják ezt a megoldást: ők azok, akik hallgatnak azokról a simlisségekről, amiket látnak. És vannak a társtettesek, akik élvezik a korrupt rendszer előnyeit.

MN: Miért nem pattant fel azon a frakcióülésen, és mondta azt, hogy ez az eljárás nem tisztességes, ezért ne menjenek bele?

HÁ: Ez egy fontos kérdés, de teljesen le voltam döbbenve. Ez a történet is közrejátszott abban, hogy kiléptem a frakcióból és a pártból. Később aztán folyamatosan követtem az ügyet, sokáig nem történt semmi, csak tavaly adták át a kibővített óvodát. Időközben azt is kiderítettem, hogy miként is sikerült a 60 millió körüli tervezett költséget feltornászni majdnem a duplájára.

MN: Hogyan?

HÁ: Egyebek közt úgy, hogy az önkormányzatnak leadott műszaki leírásban nem stimmelnek a négyzetméterek, jóval több szerepel az indokoltnál akkor, amikor például a szigetelési költségeket számolták. De furcsa volt az is, hogy kézi ásást terveztek az alapra, amikor ez sokkal drágább, mint a gépi. Ötméteres állványzat felállítását említik, mikor az épület magassága mindössze három méter körül van, és még sok hasonló módszerrel tervezték magasabbra az árakat az indokoltnál. Az átadás után feljelentést is tettem, de egyelőre nem tudni, hogy indul-e nyomozás.

MN: Ezt alaposan benézte a Miniszterelnökség is.

HÁ: Igen, Lázár Jánosék közleményben reagáltak még csütörtökön, amelyben sok más mellett azt írták, hogy én magam követhettem el bűncselekményt azzal, hogy nem tettem feljelentést, és így a képviselői eskümet is megszegtem. Ez most nem talált. Egyébként „bűnpártolóról” is beszélnek, így pedig azonnal elismerik, hogy bűn is volt. Ha Orbán nem tűri a korrupciót, akkor a szekszárdi polgármester rövidesen menni fog.

MN: A szekszárdi eset és a korábbi ügyek után rendszerszintű korrupcióról beszél. Fel tudja röviden vázolni ezt a rendszert?

HÁ: Nagyon sokan azt hiszik még a helyi politikusok közül is, hogy az EU adja – például – a szekszárdi óvodafejlesztésre a pénzt, holott ez nem így van. Az Európai Unió egy keretet biztosít, és egy általános célt határoz meg, ezen belül pedig valamely állami szerv határozza meg a pontos pályázatokat, így a fideszes kormányzati emberek az első csápjai ennek a rendszernek. A második csáp azon cégek összessége, amelyek haszonélvezői a kézi vezérléssel irányított korrupt pályáztatási mechanizmusnak. A harmadik csáp a végrehajtó: többnyire fideszes önkormányzatok vagy azok az állami szervek, amelyekhez eljutnak a források, de nem jól használják fel azokat. Mindez nem szól másról, csak – a 2015-ig rendelkezésre állt 7 ezer milliárd után – a 2020-ig elkölthető 12 ezer milliárd forintnyi uniós forrás egy jelentős részének a lenyúlásáról. De ha ennek a 12 ezer milliárdos csomagnak vége, onnan kezdve beáll a csődközeli helyzet, hiszen nem gazdaságélénkítésre fordítottuk a forrásokat. Ezután kis túlzással nem is lesz érdemes a kormányzásra hajtani, hiszen alig lesz miből finanszírozni az országot.

MN: Lánczi András, a kormányközeli Századvég Alapítvány elnöke tavaly decemberben úgy fogalmazott, hogy Orbánéknak a hazai vállalkozói réteg megerősítése a fontos, és amit mások korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája.

HÁ: Ez úgy hazugság, ahogy van. Amikor még kis naiv fideszesként én is bedőltem az ilyeneknek, akkor még úgy tudtam elképzelni, hogy ha jön például két korrekt árajánlat egy közbeszerzési kiírásra, és az egyikről lehet tudni, hogy jól fekszik a kormányzati köröknél, és a két pályázat nagyjából ugyanazt tudja, akkor a fideszes fog nyerni. De ez itt nem állt meg, mindezt mára már nagyon túltolták, hiszen semmilyen ellenőrzés és fék nincs. Komolyan mondom, hogy Simicskát is becsülni kell már ebben a világban.

MN: Miért kellene becsülni őt?

HÁ: Mert minden bizonnyal tényleg vannak szilárd elvei. Maga szerint Simicska Lajos annyira hülye lenne, hogy ha tudja, hogy új építőipari óriásokat is helyzetbe hoz a Fidesz – például Garancsi Istvánt vagy Mészáros Lőrincet –, akkor nincs benne annyi üzleti érzék, hogy kialakítja velük az együttműködést? Amikor ő beszállt a Fideszbe, neki is komoly elképzelései voltak arról, merre is kellene tartania ennek az országnak, és amikor azt látta, hogy megint közeledünk az oroszokhoz, és Orbán rendszere már nem is olyan sokban különbözik Kádárétól, akkor asztalt borított. Én hiszek neki.

MN: Hiába a sorozatos korrupciógyanús botrányok, az egyre gyakoribb OLAF-vizsgálatok vagy a korrupciókutatások egyre lesújtóbb eredményei, mintha ezek nem lépnék át a többség ingerküszöbét.

HÁ: Mindenki ezzel jön és ezen siránkozik, ellenzéki politikusoktól is sokszor ezt hallani. Hogy ez most így van-e, és ha igen, akkor miért, arról órákig lehetne merengeni, de nem ez a lényeg. Ha magas az ingerküszöb, akkor sok témát kell bedobni a közbeszédbe, ezért is kezdtünk bele a heti korrupcióinfóba. A csapban van víz bőven, a kérdés csak az, hogy a pohár mekkora, és mikor csordul túl. Az állampolgárokban legbelül szépen gyűlik a korrupciós ügyek miatti harag is. És itt nemcsak a lopás miatt lesz nagy baj, nem csupán azért, hogy a szemünk előtt fosztják ki az országot, hanem azért is, mert közben már kezdik megalázni az embereket. Nézzük csak meg a közmunkaprogramot vagy azt, hogy mi folyik például az egészségügyben, illetve az oktatásban! Persze a pedagógusok manapság már valamivel több pénzt kapnak, de közben megalázzák őket azzal az ellenőrzési mechanizmussal, amellyel nyomon követik, hogy jól mondatják-e fel a leckét a gyerekekkel. De itt van a portfólióírás, vagy a nyakukra ültetett tanfelügyelők, miközben ostobaságokat kell tanítaniuk a gyerekeknek. Belenézek a gyermekeim tankönyveibe, és lehidalok, hemzseg a kreténségektől. Ráadásul tele van ez az új oktatási rendszer kialakítása is korrupt visszaélésekkel.

MN: Például?

HÁ: A most csütörtöki sajtótájékoztatón (ez lapunk megjelenése után néhány órával kezdődik – M. K.) több olyan esetet is bemutatok, amelyből az látszik, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyes szervezetei, például az Oktatási Hivatal, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet vagy éppen az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. az oktatási rendszer botrányos átalakítása során milliárdos programokat vezethettek. Hatalmas bűne ennek a politikai elitnek, hogy az oktatást is tönkretették azért, hogy valakik egy kicsit keressenek az uniós források hasztalan felhasználásán. Irgalmatlan mennyiségű összegek mentek el különböző programokra, amelyekből ellenőrizetlenül áramolhattak kifelé a pénzek. Néhány program ezek közül: Átfogó minőségfejlesztés a közoktatásban, erre 3,5 milliárd forint ment el; Pedagógusképzés támogatása több mint 11 milliárdból; XXI. századi közoktatás elnevezésű program 6,8 milliárd forintos forrásból. Ezeket vizsgálva hajmeresztő dolgokat találtam, ilyen például, amikor azt láttam, hogy az Oktatási Hivatal ún. szakértői napok százait vásárolta egy cégtől 564 millió forintért, vagyis ekkora értékben segítette a Merkel Konzulent Zrt. a hivatalt. A probléma csak annyi, hogy ez a társaság mindössze egy alkalmazottal működik, és az 564 milliós megbízást tavaly szeptemberben kapták, amikor már alig volt néhány hónapjuk a szolgáltatás nyújtására, és szinte ellenőrizhetetlen, hogy tényleg volt-e teljesítés. Az is érthetetlen, hogy a minisztérium egyik szervezete miért egy céggel állíttatja össze az érettségi vizsgák feladatait, de találni olyan közbeszerzést is, ahol a projekt előzetesen megbecsült ára megegyezik azzal, amennyiért a győztes vállalkozás ajánlatában vállalta a feladatot. Találtam nagyon furcsa bérleti szerződéseket is: az Oktatási Hivatal egy cégtől, a Lokalfixer Kft.-től bérelt helyiséget 2013-ban és 2014-ben, és a 9 hónapos bérleti időszakra összesen majdnem 25 millió forintot fizetett ki. Ennek a vállalkozásnak a céginformációs rendszer szerint csak egy saját ingatlana van, az pedig néhány méterre van az Emmi szintén az Akadémia utcában található központjától. Van egy másik céggel kötött, összesen mintegy 60 milliós bérleti megállapodás is, amely azért furcsa, mert a vállalkozás ingatlanjai látszólag teljesen alkalmatlanok arra, hogy a szerződés szerinti képzések helyszínéül szolgáljanak, ráadásul az is látható, hogy máshonnan szinte nincs bevétele a társaságnak. Ezeket és még egy rakás hasonlóan gyanús szerződést látva kérdezem én, hogy ezért kellett szétverni a közoktatást? Felháborító!

MN: Ezeket úgy rakja össze, hogy leül a Közbeszerzési Értesítő elé, és elkezdi böngészni a megbízásokat? Nincs szakértői csapat, oknyomozók, stábtagok?

HÁ: Javarészt egyedül csinálok mindent, elsősorban a kommunikációban kapok segítséget. Nem fogja elhinni, de az Országos Roma Önkormányzat zűrös ügyeit úgy kezdtem el feltárni, hogy beírtam az értesítő online keresőjébe azt a szót, hogy „roma”. Aztán nem sokkal láttam a túlárazott autóbérleti szerződéseket, az értelmetlen tanulmányokat. Ezek következményei pedig a szemünk előtt zajlanak még a mai napig is.

MN: Néhány kivételtől eltekintve más ellenzéki képviselők ezen a téren miért nem ilyen aktívak?

HÁ: Azért, mert a hatalom számos ellenzéki politikust is a markában tart; a felállás az, hogy annyit ugrálhatnak, amennyit muszáj, és ha nem lépnek túl egy határt, akkor békén hagyják őket. A jelenlegi rendszer bevett módszere a zsarolás, nekem is volt már részem benne, ha eljön az ideje, majd bizonyítom is.

MN: A kellő ellenzéki kontroll nélkül a korrupció mértéke mennyire csökkenthető?

HÁ: Elsősorban nem ezen múlik, hiszen kellenének hozzá olyan jogszabályok, amelyek visszaállítják a fékek és ellensúlyok megfelelő arányát. Erre most nem számíthatunk a Fidesztől, de az is biztos, hogy ez nem mehet így a végtelenségig. Az, hogy fél vagy öt évig, vagy még tovább húzódik a bukás, nem tudni, de eljön a vége. Amit akar, azt a társadalom el fogja intézni.

MN: Akarja ezt a mai magyar társadalom?

HÁ: Persze, előbb vagy utóbb el fogják zavarni a Fideszt. Gondolta volna három hónapja, hogy egy miskolci gimnázium tanárai kiteregetik a szennyest a közoktatás botrányos helyzetéről, majd intézmények százai csatlakoznak hozzájuk?

Figyelmébe ajánljuk