Aki belehülyült a megfelelési kényszerbe: az államtitkár megmagyarázza Mészáros Lőrinc természetromboló építkezését

  • narancs.hu
  • 2017. augusztus 19.

Belpol

Figyelj, te ló!

Tegnap ismét nagyot ment Mészáros Lőrinc: a milliárdos lakáj azzal került a lapokba, hogy betonszarkofágot építtet a Szilvásvárad melletti Szalajka-völgybe, ami eddig kedvelt kirándulóhely volt. “Az ország egyik legkedveltebb kirándulóhelyéhez az Állami Ménesgazdaság, vagyis egy lovarda és egy lovas stadion épül. A fejlesztésre az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad a felcsúti polgármester cégével, a Mészáros és Mészáros Kft.-vel és az Euro Campus Kft.-vel szerződött, az eredetileg becsült

4,6 milliárd forint helyett végül 6,2 milliárdért.

A lovasstadion tervét Bozsik József, a lovasszövetség korábbi kapitánya is kritizálta, ezután hamar leváltották, és a kapitányi poszt mellett elvették tőle az utánpótlás nevelést is” – írta a Népszava, Mészáros azonban nem reagált a hírre.

Vélhetően helyette szólalt meg a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára, szegény Czerván György, aki ma délelőtt

a Kocsi János Fogathajtó Emlékverseny

megnyitóján arról beszélt, hogy a kormány 2012-ben elfogadta a Nemzeti lovas programot, amely az ágazat komplex fejlesztését tűzte ki céljául, beleértve a lótenyésztést, a lovassportot, a lovas turizmust, a lovas oktatást, a lovas terápiát és az ehhez kapcsolódó létesítményfejlesztéseket, majd elmondta, hogy az FM a kormány döntését követően minden anyagi és szakmai segítséget megadott és megad ma is annak érdekében, hogy minél több

létesítmény jöjjön létre a lovas program szellemiségében,

s “minél több nemzetközi versenyt rendezhessünk”. Noha a Szalajka-völgy nem került szóba, de egyértelmű az üzenet: aki lovas stadiont építhet, annak mindent szabad.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.