Algériába megy nagykövetnek az SZFE híres katonája

  • narancs.hu
  • 2023. október 18.

Belpol

Szarka Gábornak ez ismerős terep, volt már attasé Párizsban.

Az észak-afrikai Algériában lesz magyar nagykövet Szarka Gábor, aki kancellárként levezényelte a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) vitatott átalakítását.

A nagykövetjelöltet másokkal együtt szerda délelőtt hallgatta meg az Országgyűlés külügyi bizottsága zárt ülésen.

A hvg.hu tudósítása áttekinti Szarka Gábor eddigi pályáját. Gépesített lövész tisztként végzett 1993-ban a katonai főiskolán, később dolgozott a Honvéd Vezérkarnál három évig, és a Gyurcsány-kormány idején, 2006-ban a Honvédelmi Minisztérium  haderőtervezési főosztályán. Már az Orbán-kormány időszakában volt katonai attasé Párizsban, majd a Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt. stratégiai igazgatója, 2019-től a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) kancellárja volt, 2020 októberétől pedig a Színház- és Filmművészeti Egyetemen töltötte be ugyanezt a tisztséget. A diáktüntetések, több oktató felmondása és a tiltakozás ellenére levezényelte a modellváltást, az intézmény alapítványi kézbe került.

Az idő tájt mondott olyat, hogy a hallgatók olyan létesítményt védtek, ahol „évtizedes pusztulatot” lehetett találni.

Szarka Gábor idén júliusban mondott le.

Az egykori kancellár Algériában Pántos Györgyöt váltja 2024 nyarán a nagyköveti tisztségben. Az előd tapasztalt diplomata, 2020 óta dolgozott azon a poszton, így jövőre letelik az ötéves megbízatása, ez a külügyben szokásos időtartam ebben a tisztségben.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

Ellopták a hőgyészi kastély fölül a tetőt

Az egykor Ghaith Pharaonhoz tartozó kastély tetején jelenleg befolyik a víz, miután valakik lelopták a tetőről a rézborításokat. A kastély céges tulajdon, a kézbesítési megbízott elérhetetlen, az önkormányzat csak annyit tehet, hogy közpénzen fóliát tetet fel a további állagromlás megelőzésére, de ez nem feladatuk.