Állami lélegeztetőgép-beszerzés: 300 milliárd ment el 16 ezer gépre

  • narancs.hu
  • 2020. augusztus 26.

Belpol

Kikérték a szerződések pontos adatait.

Részletesen adatolt cikkben járt utána a 444.hu, hogy pontosan hogyan is nézett ki a kormány lélegeztetőgép-beszerzési projektje a vírus első hónapjaiban.

A cikk szerzői a Külügyminisztériumtól kikérték az össze szerződést, és részletesen közlik az adatokat, hogy milyen szerződésben, kitől és mennyi lélegeztetőgépet vásároltak Orbán fürkészei.

A számok összességében azt mutatják, hogy 16 ezer lélegeztetőgépet 300 milliárd forintért vásároltak, ez pedig erős túlzásnak látszik. Ahogy írják:

"Több ezer olyan lélegeztető áll valahol becsomagolva Magyarországon, amit idén vásárolt a magyar kormány, és soha nem fogja használni azokat. Legfeljebb akkor lesz ezekre szükség, ha ősszel újabb, a tavaszinál 250-szer erősebb hulláma jön a koronavírusnak. A felhalmozott több mint húszezer lélegeztetőgép használatára pedig egyébként sincs elég kiképzett szakember és megfelelő infrastruktúra."

A cikkből kiderül, hogy a lélegeztetőgépek legtöbbjét - több, mint 6000 darabot - egy maláj cégtől vett Magyarország, 178 milliárd forintért, ráadásul úgy, hogy közben ez a cég adta a legmagasabb gépenkénti átlagárat. Ahogy írják, ez a mennyiség elég is lehetett volna, ugyanis szakértők azzal számoltak, hogy a legrosszabb esetben is 7-8 ezer gép fedezheti a lehetséges lélegeztetőkapacitást. A maláj rendelésen kívül ugyanis eleve volt 2000 gép Magyarországon, és az állami kórházellátó is vásárolt 2500 darabot. Így jelenleg több, mint 20 ezer lélegeztetőgép áll valahol - nagyobbrészt nyilván raktárakban.

Az összegzésből kiderül, hogy a megrendelések nem voltak összehangolva, a külügy ezen felül drágán is vásárolt. Mindehhez a cikk leszögezi: nem az a baj, hogy vettünk lélegeztetőgépeket, hiszen ezekre szükség volt, a probléma az, hogy mennyit és mennyiért szeretek be.

Mivel az árakat felhajtotta a hirtelen világméretű kereslet, ezért a drágaságot sem a vírus előtti árhoz hasonlítják, hanem az állami beszerzések különböző beszállítóktól származó összegét vetik össze, és részletesen közlik a beszerzésre szerződött cégek nevét, az eszközök típusát, számát és árait. Ahogy írják, eszerint a plusz kiadás nem pár milliárd, hanem alsó hangon is száz milliárd forint volt. Megjegyzik, hogy a Külügyminisztérium a túlrendelést azzal indokolta, hogy biztosak akartak lenni abban, hogy meg is érkeznek a megrendelt eszközök. Bár pár megrendelést valóban nem tudtak teljesíteni a gyártók, de ez arányaiban elmaradt a rendelt eszközök számától.

A cikkben hozzáteszik, hogy ráadásul arról is szó volt, hogy beindul a saját eszközök gyártása is Magyarországon, ahogy azt más országok is megkezdték. Így aztán végképp kérdéses, hogy mit lehet majd kezdeni a felhalmozott lélegeztetőgépekkel.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.